magyar nemzeti bank
Az MNB elkötelezett az euró sikeres és biztonságos magyarországi bevezetése mellett
Az MNB elkötelezett az euró sikeres és biztonságos magyarországi bevezetése mellett – mondta a Portfoliónak Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért felelős alelnöke. Hozzátette: úgy kell a jövőben bevezetnie Magyarországnak az eurót, hogy az biztosítsa a gazdaság számára a felzárkózás folytatásának lehetőségét.MNB: májusban nőtt a fizetési mérleg hiánya
Májusban 424 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg az áprilisi 201 millió euró deficitet követően. Az ország nemzetközi pénzügyi pozíciójának átfogó jellemzésére a folyó mérleg és a tőkemérleg összevont egyenlegéből számolt mutató 250 millió euró finanszírozási igényt jelez májusra az áprilisi 88 millió euró többlettel szemben – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes havi adataiból.Nyílt levélben tette helyre Varju Lászlót Matolcsy György
Higgadt és részletes nyílt levélben utasította rendre Varju Lászlót Matolcsy György, aki ezúton magyarázta el a DK alelnökének, hogy pontosan miről is szól hétfő reggeli publicisztikája, amelyben a magyar gazdasági helyreállításról ír. A jegybank elnöke Varju kritikáira válaszul azt írta: "meglepetéssel értesültem róla, hogy egyes ellenzéki politikusoknak szinte megrögzött szokásává vált, hogy politikai haszonszerzés érdekében hibásan értelmezzék a magyar gazdaságról szóló írásaimban kifejtett álláspontomat".Sikeres zöld tőkekövetelmény-kedvezmény után sikerre ítélt zöld lakáshitelek
Az MNB sikeres Zöld Tőkekövetelmény-kedvezmény programjához eddig kilenc bank csatlakozott, pár hónap alatt közel százmilliárd forint kedvező kondíciójú vállalati zöld hitelt kihelyezve. A jegybank idén július elején hirdette meg először a fenntarthatóságot támogató zöld lakáshitel-programot, ami a következő időszakban családok tízezreinek nyújthat kedvező kamatozású otthonteremtési hitelt lakásuk építése, vásárlása céljából.A vártnál is gyorsabban épül vissza a személyi kölcsönök piaca
Úgy tűnik, a koronavírus-járvány tavaszi lecsendesedésével gyorsan magára talált a személyi kölcsönök piaca: az új szerződések mennyisége az év első öt hónapjában szinte folyamatosan emelkedett, és májusra már elérte a 42,2 milliárd forintot – írta a Világgazdaság pénteki számában, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.Moratórium – Az MNB minden helyzetben az adósok számára legjobb megoldást javasolja
A járvány okozta gazdasági válsághelyzet kialakulásakor a törlesztési moratóriumba való belépés, a krízis elmúltával az adósok jövedelemtermelő képességének visszaszerzésével a fizetési stopból kilépés a racionális döntés. Az MNB az elmúlt közel másfél évben folyamatosan és következetesen az ügyfelek számára élethelyzetük és anyagi szempontjából legkedvezőbb megoldást javasolja – áll a Magyar Nemzeti Bank közleményében.Online is elérhető lesz a fogyasztóbarát személyi hitel
Az idei év első négy hónapjában már minden ötödik személyi kölcsön a minősített személyi hitelek kategóriájába tartozott a hazai piacon. Július 1-jétől a termékhez kapcsolódóan újabb kényelmi szolgáltatást vezetnek be: minden ügyfélnek elérhetővé válik a teljes körű online ügyintézés és szerződéskötés lehetősége – írja a Magyar Nemzet.Matolcsy György: elindult az alapkamat-emelési ciklus
Elindult az alapkamat-emelési ciklus, ami addig tart, amíg az infláció fenntartható sávba ereszkedik vissza. A kamatemelések havi ütemezésben követik egymást, a döntést egyhangúan hozták meg – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a keddi kamatdöntés utáni sajtótájékoztatóján.Tíz év után alapkamatot emelt az MNB
A várakozásoknak megfelelően keddi ülésén megemelte az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa: a testület harminc bázisponttal, 0,9 százalékra emelte az irányadó kamatot. Közel tíz éve nem volt példa jegybanki alapkamat-emelésre Magyarországon – olvasható az Index cikkében.Ajánljuk még















