Pesti Srácok

Nyílt levélben tette helyre Varju Lászlót Matolcsy György

Nyílt levélben tette helyre Varju Lászlót Matolcsy György

Higgadt és részletes nyílt levélben utasította rendre Varju Lászlót Matolcsy György, aki ezúton magyarázta el a DK alelnökének, hogy pontosan miről is szól hétfő reggeli publicisztikája, amelyben a magyar gazdasági helyreállításról ír. A jegybank elnöke Varju kritikáira válaszul azt írta: "meglepetéssel értesültem róla, hogy egyes ellenzéki politikusoknak szinte megrögzött szokásává vált, hogy politikai haszonszerzés érdekében hibásan értelmezzék a magyar gazdaságról szóló írásaimban kifejtett álláspontomat".

Nyílt levélben tisztázta Matolcsy György álláspontját a koronavírus-járvány utáni helyreállításról, miután hétfőn reggel már részletes publicisztikát közölt a témában a Magyar Nemzet hasábjain. Most az Országgyűlés pénzügyi bizottságában elnöklő Varju Lászlónak írt terjedelmes levelet, amelyben értelmezési segédletet biztosít a fent idézett publicisztika könnyebb megértéséhez.

A levélben a jegybank elnöke emlékeztetett: 2020 elején a koronavírus-világjárvány történelmi léptékű válságkezelő intézkedésekre kényszerítette a kormányokat és a jegybankokat. Példa nélküli volt a járvány negatív gazdasági hatása az egész világon. Ezért a kormányok és a jegybankok kiugró mértékben támogatták a gazdaságot, amely intézkedések következtében megemelkedtek a költségvetési hiányok. Az elmúlt évtizedben követett sikeres gazdaságpolitikának köszönhetően a magyar gazdaságot erős immunrendszer mellett érte el a koronavírus-járvány, a Magyar Nemzeti Bank gyors és célzott lépései következtében pedig Magyarország pénzügyi rendszere is ellenálló és stabil helyzetben nézett szembe a pandémia okozta válsággal.

PestiSracok facebook image

– írta Matolcsy. A jegybankelnök kifejtette, hogy álláspontja szerint a gazdasági válságkezelés lehetett volna jobb is, ha az állami beruházásokat időben hamarabb sikerül felpörgetni és a kormányzati fogyasztás visszaesését megfelelően mérsékelni, mint ahogyan erre Lengyelország vagy Románia esetében láttunk is példát.

– húzta alá.

– zárta sorait Matolcsy.

Forrás: MNB; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?