magyar országgyűlés
Hadházy ismét "szegény" magyarokkal fizetteti ki a bírságát
Hadházy Ákos, "független" országgyűlési képviselő a vasárnap reggelt azzal indította, hogy a közösségi oldalán közzétett legújabb posztjában büszkén elújságolta a magyaroknak, hogy a keddi füstgyertyás akció után, a Kövér László házelnök által kiszabott büntetés összege máris összegyűlt. A házelnök Hadházy Ákost 12 millió forintra és 12 ülésről való eltiltásra ítélte. Ismert: a lyukas zoknis székházfoglaló momentumos képviselőkkel karöltve, füstgyertyával tiltakozott a Pride betiltására vonatkozó törvénnyel ellen.Milyen diktatúra az, amelyben bármikor szabadon tüntikézhetnek és balhézhatnak a libsipalánták? | Karanténvlog
A Karanténvlog nem hagyhatta ki a Momentum füstgyertyázását, amikor a törpe kisebbség primitív provokációval hívta fel magára a figyelmet, természetesen olyan testtartásban, mintha a többség nevében beszélnének. Cserében legalább hangoskodtak, igyekeztek megbénítani a budapesti közlekedést és az amerikai woke-őrület jegyében már hazánkban is előbukkantak a fejhangon rikoltozó véglények. A Karantén halászott is egyet nektek, aki a rendőrsorfal előtt kapott idegrohamot, tüntetve a nagy semmi érdekében. A Pride-törvény világos kereteket teremt a deviancia megfékezésének érdekében, mely által világossá válik, hogy az önmutogató vonaglás nem fog ünnepé válni, nem hagyjuk, hogy a gyermekeinket ezzel mérgezzék. Ez lenne a diktatúra? Minden gondolkodni tudó ember jól tudja, hogy nem, hiszen ezek a harsány ordibátorok egy diktatúrában nem fröcsöghetnék tele az étert, ott már a vallatószoba szürke és rideg falai között siránkozhatnának. A mesterséges indulatok keltése és a provokáció betalált a zsebmessiásnak is, akinek hiába a jelszava, hogy "Ne féljetek", ő maga most is a gatyájába rondított, csak most virtuálisan, nem úgy mint tavaly nyáron a belvárosi tatárjárása közepette. Magyar Péter ugyanis nem mer kiállni a Pride mellett, ellene se mer menni, hanem inkább salamoni döntést hozva elmondta, hogy bármi is a téma, a hibás: Orbán Viktor. Tiszta beszéd.Kitiltották az Országgyűlésből és milliókra büntették a Momentumot és Hadházy Ákost, amiért füsttel árasztották el a parlament üléstermét (videó)
Kövér László többmilliós büntetéssel sújtotta és kitiltotta az Országházból a március 18-án a parlament ülését megzavarva, füstgyertyákat gyújtó momentumos képviselőket és Hadházy Ákos független képviselőt. A mikropárt tagjai panaszkodnak, Hadházy fanyalogva teszi ugyanezt, vélhetően ismét gyűjtést rendez a büntetés kifizetése céljából.Elvtársak, hogy lesz ebből csicskamajdan?
Ha mi megmondtuk előrével lehetne fizetni a PestiSrácok szerkesztőségénél, senki nem ellenezné jobban az árrésstopot. Sőt, jelenleg a szerkesztőségi Teslánkból szórnánk a mi megmondtukot a Kossuth téren. Hiszen egyértelmű volt: a belgrádi és pozsonyi forgatókönyv szerint kezdik nálunk is a színes forradalmat, igaz, egy kicsit elsietve. Félő, hogy a választásokig már nem húzzák ki.Ijedtében a Pride betiltására szavazott a DK képviselője
Együtt szavazott a kormánypártokkal Komáromi Zoltán kedden a parlamentben, a DK képviselője is támogatta a Pride betiltását, a képviselő a mellette felgyújtott füstgyertyától ijedt meg.Botrány a parlamentben - Elfogadták a Pride-törvényt, füstbe borította az üléstermet a Momentum
A parlament 136 igen, 27 nem szavazattal fogadta el - kivételes eljárásban - a gyülekezési jogról szóló törvény gyermekek védelmével összefüggő módosítását, valamint az ehhez kapcsolódó jogszabályok megváltoztatását fideszes és KDNP-s képviselők hétfőn benyújtott kezdeményezésére. A szavazás eredményének ismertetésekor a Momentum képviselői füstgyertyákat gyújtottak, a szovjet himnuszt játszották le és Orbán-Putyin csókolózós fényképével szórták tele az üléstermet. A füst miatt rosszul lett, ezért sürgős orvosi ellátásra szorult Bányai Gábor fideszes képviselő.Megint kifizették az elnyomottak Hadházy helyett a büntetést, de meg sem hallgatták Orbán 2007-es szavait
Egy nap alatt hétmillió forintot gurítottak a szegény képviselő-áldozat úrnak. A büntetést Kövér László házelnök úr szabta ki rá, amiért nem bírt magával, bevitt a parlamentbe egy bulibanyatankot, hogy azon Orbán Viktor a 2007-ben elmondott szavait diszkózza.Svédország üdvözli, hogy az Országgyűlés szavazhat a NATO-csatlakozásuk kérdésében
Stockholm üdvözli, hogy a magyar parlament a jövő héten szavazhat Svédország NATO-csatlakozásáról - jelentette ki Pal Jonson svéd védelmi miniszter keddi sajtótájékoztatóján.Hadházy nem jár be a munkahelyére, de máris kalapozik a bírságára
Kövér László 650 ezer forint megfizetésére kötelezte Hadházy Ákost, mert a képviselő, bár nagyon aktívan provokál a közösségi médiában, munkahelyére, a parlamentbe nem jár be. A baloldali képviselő természetesen azonnal kalapozásba kezdett közösségi oldalán.Ajánljuk még

















