magyar péter
Skót duda – Ha nem jön a burkoló, hívjál rendőrt (VIDEÓ!)
Sok a gond mostanában bizonyos építőmunkásokkal, amit sokan tapasztalunk, hiszen ígérnek fűt, fát, bokrot, aztán el sem jönnek a megbeszélt időpontban elkezdeni a vállalt munkát. Így járt egyik honfitársunk is, aki úgy döntött, vele nem szúrnak ki, rendőrt hív. Na persze nem a közveszélyes munkakerülés miatt, hanem azért, hogy szálljanak be a rend őrei kicsit betonozni nála. Szerinte ugyanis ez a szolgálatuk része. Kreatív megoldás, de nem jött be, a férfit elküldték melegebb éghajlatra a diszpécserek – erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de Magyar Péter egyesületének logója is górcső alá került, amit egy indiai ragasztógyártó cégtől kölcsönöztek, bár szerinte ez nem lopás, a szimbólum ugyanis a végtelen jelet ábrázolja. Nincs is ezzel semmi gond, de az, hogy pont ugyanolyanra sikerült, az már nem lehet a véletlen műve. Végül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszavásárlásáról is szót ejtettünk, amit anno a szocik eladtak, és most is fáj nekik, hogy miért akarja tulajdonolni a magyar állam. Így tette lóvá a balatonhenyeieket Magyar Péter és sózta rájuk haverját
Ha valaki azt gondolná, hogy most buggyant fel Magyar Péterben a vágy, hogy politizáljon, az téved. Erről a balatonhenyeiek tudnának mesélni. Történt ugyanis, hogy 2019-ben Magyar bejelentette, hogy indul a polgármesteri székért, hiszen amúgy is ott nyaraltak a feleségével, akit éppen e tájt neveztek ki igazságügyi miniszternek. Az pedig nem járja, hogy a feleség politizál, a férj meg csak a zsíros állásában ücsörög. Végül, amikor az egyetlen ellene induló jelöltet is "kinyírta" Magyar, akkor bejelentette, hogy mégsem indul, majd az egyik haverjára hagyta a falut, akit ellenfél hiányában meg is nyerte a választást. Magyar női szeszélyeken is túlmutató korai kalandját a politizálással már mutatjuk is.