magyar-ukrán vita
Szijjártó Péter: átmeneti megoldásokkal jelenleg biztosított Magyarország kőolajellátása
Érthetetlen és egyben elfogadhatatlan döntés Ukrajna részéről az orosz Lukoil magyarországi kőolajtranzitjának leállítása, és bár hazánk ellátását átmeneti megoldásokkal sikerült stabilizálni, ezek az eszközök már középtávon sem fognak működni, így gyorsan megoldást kell találni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.Sajnáljuk, nem adjuk – Így irigykednek a magyar kormányfőre a nyugati lapok
Sajnáljuk, de saját vezetőt kellett volna választani zöld aktivisták helyett, a miénket nem adjuk. A nyugati sajtó újabban ismét felfedezte, hogy Európa utolsó igazi politikusa Magyarország élén áll, és nagyon irígykednek.Csak nyugalom, nincs gáz, mert van gáz - Megegyeztünk az oroszokkal, az ukránok meg leshetnek az üres csövön
Október elsején új időszámítás kezdődött Magyarország energiaellátásában és új geopolitikai helyzetbe kerültünk. Az oroszok egyik napról a másikra nem pumpálnak földgázt az Ukrajnán átnyúló vezetékbe: hozzánk ezentúl Szerbia felől fog érkezni a földgáz, az ukránok pedig hoppon maradtak és elesnek az évi 3 milliárd dollár tranzitdíjtól. Ezért Kijev minket hibáztat, de megfeledkeznek arról a kis apróságról, hogy volt olyan hideg tél, amikor egyszerűen lenyúlták a mi földgázunkat és nálunk alakult ki ellátási válság. Szijjártó Péter ennek kapcsán kijelentette, hogy Ukrajnának semmi köze, hogy kivel kötünk üzletet.A KMKSZ elnöke az ukrán főügyészhez fordult a kárpátaljai magyarok elleni uszító kijelentések miatt
Nyílt levélben fordult Ukrajna főügyészéhez, Irina Venediktovához Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke amiatt, hogy a Ternopil Megyei Tanács (Közgyűlés) elnöke nyilvánosan, élő televíziós műsorban uszított a kárpátaljai magyarok ellen.Hennagyij Moszkal, egy furcsa ember a rejtélyes Ukrajnából
Ha kárpátaljai embert – legyen magyar, ukrán, román vagy orosz – kérdezünk arról, hogy tudna-e olyan ukrán politikust említeni, aki tett is valamit a régióért 2010 után, válaszul annyit kapunk: Moszkal. A Csernyivci területen született politikus egy vészes időben jelent meg Kárpátalján, ahol kormányzói jogkörének lejártával meghatározó politikai megmondóember lett. Ukrajna egy nagyon furcsa hely, miközben Oroszország konszolidálta magát Putyin uralma alatt, ez az ország igazi "vadkelet" maradt és persze az amerikai és orosz titkosszolgálati küzdelem fő terepe is. A politikai elit nagy részét választásonként vagy furcsa forradalmak segítségével lecserélik, csak az oligarchák maradnak ugyanazok. A kárpátaljai magyaroknak egy állandóan változó, kaotikus politikai környezetben kell valahogy túlélniük. De még itt is felbukkannak olyan ukrán emberek, akik megpróbálnak valami jót tenni.Százkét éve kaparintotta meg a hatalmat az országromboló Károlyi Mihály (Karantén-vlog)
1918. október végén nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarság a vesztes oldalon fejezi be az I. világháborút. Nyitva volt az út Trianonig, azonban belülről is olyan sírásók segítették a nyugati bosszúállók munkáját, mint Károlyi Mihály, a baloldal ünnepelt hőse, akinek sem politikai érzéke nem volt, de esze sem sok. Az antant legyőzte a központi hatalmakat, Károlyi pedig amondó volt, hogy ha antantbarátnak mutatkozik, akkor nem lesz itt semmi baj. Lett. A rövid, ám dicstelen tündöklést a Tanácsköztársaság vérzivatara, majd a trianoni békediktátum követte, Károlyinak viszont később sem esett le, hogy utópikus és esztelen politikája mennyi segítséget nyújtott a magyarság megalázásában. A sírt megásták, az elítélt azonban nem dőlt bele a gödörbe; Magyarország életben maradt, a marxista tanokon felbuzdult Károlyi viszont sosem értette meg, hogy miben vett részt, és később is a kommunisták szekerét tolta. A Karantén az őszirózsás forradalmon kívül nem hagyta ki a Párbeszéd országbezáró hakniját, akik a nyugdíjasoktól meg akarták tagadni a tömegközlekedést, de a magyarázkodó Korózs Lajos is terítékre kerül műsorunkban. A saját fizetését 54 százalékkal emelni kívánó, de pénztelenség miatt sírdogáló Őrsi Gergely ugyancsak méltán kap néhány csípős gondolatot a Karanténtól, ahogy a soviniszta, magyargyűlölő ukrán politika is megihlette a vlogot. Tartsatok ma is velünk, nézzétek meg videónkat!Kijev: Magyarország beavatkozott Ukrajna belügyeibe
Az ukrán külügyminisztérium sajtószolgálata szerint Magyarország a KMKSZ propagálásával beavatkozott Ukrajna belügyeibe – írja a Kárpátalja.ma az Unian ukrán hírügynökségre hivakozva.Miért akar most Zelenszkij Orbánnal találkozni? – Újrafogalmazott valóság az ukrán-magyar diplomáciában
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy interjúban elismerte, hogy Orbán Viktor folyamatosan keresi a tárgyalás lehetőségét, emellett pedig azt is bejelentette: készen áll rendezni a két ország közös dolgait. Miközben az ukrán diplomácia újabb pálfordulásaként az elnök már nem Ukrajna bomlasztóiként emlegette a kárpátaljai magyarokat, szárnyra kapott az a hír is, hogy a határ menti Beregszászon laktanyát telepítve lényegében újra megjelölné területeit a keleti és nyugati irányba is üvöltő ukrán medve. Vajon mit kér Zelenszkij a tárgyalások során a kárpátaljai magyarok jogbiztonságáért cserébe? Elismeri-e a nyugati sajtó, hogy Magyarország kisebbségvédelmi küzdelme nem az orosz érdekek képviselete? És vajon mit üzent a katonák határra telepítésével az ukrán diplomácia? A témával kapcsolatban Tóth Norbert nemzetközi jogászt kérdeztük.Zelenszkij ukrán elnök kész találkozni Orbán Viktorral és rendezni a két ország közti vitás kérdéseket
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte szerdán, hogy kész találkozni Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, és szeretne egy memorandumot aláírni vele a két ország közti vitás kérdések rendezéséről. Ezt az államfő azon a sajtótájékoztatón jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva, amelyet Kijevben tartott beiktatásának egyéves évfordulója alkalmából.Ajánljuk még