magyarország
A tisztes helytállás megvolt, az újabb csoda nem jött össze – Olaszország–Magyarország 2–1 (2–0)
Elsősorban az első félidőben mutatott jobb játékával Olaszország 2–1-re legyőzte Magyarországot a Cesenában lejátszott Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Válogatottunknak az angolok elleni pompás játékot nem sikerült megismételnie, de a regnáló Európa-bajnok ellen is tisztesen helytállt. Folytatás szombaton, Németország ellen a Puskás Arénában.Lengyelország megkaphatja a helyreállítási csomagot, tőlünk továbbra is megvonnák – Magyarország mégis vétóz
Fordulatosra sikerült a brüsszeli EU-csúcs harmadik napja. Először napvilágot látott a hír, miszerint Lengyelország megkapja a helyreállítási alap keretében folyósítandó összeget, míg hazánktól továbbra is megtagadják a kifizetést. Később azonban sajtóértesülések szerint egy újabb csavar is előkerült a megbeszélések során, mégpedig az, hogy Magyarország mégis megvétózza az Oroszországgal szembeni újabb szankciós csomagot. Egyes orgánumok szerint a kormány azért nyúlt a vétóhoz, mert a korlátozások továbbra is vonatkoznának egyházi személyekre is, de szóba kerülhet az is, hogy a kettős mérce miatt került sor a döntésre.Novák Katalin: Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágynak (Videó!)
Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk – mondta Novák Katalin a Facebook-oldalán hétfőtől elérhető videóban. A köztársasági elnök üzenete egy ukrán tv-csatorna adománygyűjtő műsorában hangzott el.Ungár szerint Scholz Orbán mögé bújva farolna ki az olajembargóból (Videó!)
Ungár Péter számára a legnagyobb pozitív csalódás Olaf Scholz – jelentette ki az LMP politikusa a Karc FM Bezzeg című műsorának felvételén. Ungár elmondta, hogy édesanyjával, Schmidt Mária történésszel, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával nagyot vitatkoztak korábban Angela Merkel volt német kancellár politikai tevékenységéről. Ungár Péter úgy véli, hogy Scholz érti a német gondolkodást és hatékonyan képviseli nemzete érdekeit.Első számú sakkozónk, Rapport Richárd országot válthat – Szabó László sakkszövetségi elnök a PS-nek: a dolog mindenképpen visszafordítható
Bombaként robbant a hír, miszerint első számú sakkozónk, a világranglista élmezőnyébe tartozó Rapport Richárd országot válthat és román színekben ülhet majd asztalhoz a jövőben. Egyes hírforrások kész tényként kezelik az országváltást, mások még nem, ezért mi a sportági szakszövetség elnökénél közvetlenül érdeklődtünk az üggyel kapcsolatban.Orbán Viktor a frakciószövetség ülésén: a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk kora következik
Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel bemutatta a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek kormánya szerkezetét, a minisztereket és ismertette feladataikat – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.Hidvéghi: a brüsszeli baloldaliak nem adják fel az ideológiai háborút Magyarország ellen
Egy újabb, Magyarországot elítélő uniós jelentés készül az Európai Parlamentben, ami azt jelzi, hogy a brüsszeli baloldal nem adja fel az ideológiai háborút a magyar kormány ellen – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Politikai Hobbista – Székely himnusszal gyötrik a román politikai elitet a hokisok (Videó!)
A román politikai elitet rettenetes inzultus érte: a már kiesett román hokiválogatott székely tagjai a meccs után közösen énekelték a székely himnuszt az őket legyőző magyar válogatottal. Mindezt Szlovéniában, de a román politikai elit szerint az is ősi román föld; szerintük az ősi román földön nem szabad székely himnuszt énekelni, mert az sérti a román jelképeket. A Politikai Hobbista keddi teljes adását ITT tekintheti meg.Összeomlott a baloldali mítosz: Magyarországon volt a legalacsonyabb a covid-halálozás a térségben
A koronavírus-járvány komoly veszteségeket okozott Magyarországon, de az bizonyosan kijelenthető, hogy a V4-országok között a legjobb értékekkel rendelkezett egy friss elemzés szerint. Ebből az is kiderül, hogy hazánk a legpontosabban jelentette a számokat is - írja a mandiner.hu.Ajánljuk még

















