magyarország
Magyarország Európa Pakisztánja - Felháborító, de inkább szánalmas a Biden-adminisztráció jelentése a magyar vallásszabadság helyzetéről
Szerdán tette közzé az amerikai kormány szokásos éves jelentését a vallásszabadság kérdésében, amelyet Anthony Blinken, a Biden-adminisztráció külügyminisztere szokás szerint politikai bunkósbotként használt fel, ráadásul úgy, hogy annak megállapításai – legalábbis hazánk tekintetében – erősen megkérdőjelezhetőek. A jelentés alapján lesújtó szembesülni azzal, milyen tragikus állapotban van az amerikai külügy és különösen is azzal, hogy eszerint az Egyesült Államok jelentései megbízhatatlanok. A Biden-adminisztráció ugyanis komolyan gondolja, és a világ felé is azt harsogja, hogy hazánk vallásszabadságának helyzete Pakisztán szintjén mozog.Akárhogy is hozza az élet, a katarzis már megvolt
Vannak olyanok, akik fél órán keresztül tajtékozva, irgalmat nem ismerve osztják az észt az Európa-bajnoksággal kapcsolatban, majd a végén kiderül, hogy a szabályrendszerrel sincsenek tisztában. Én nem ilyen vagyok. Nem vagyok szakértő, csupán élvezem a közvetítéseket. És annyit így, divatdrukkerként is mondhatok, hogy a szurkolóknak és nézőknek a legfontosabb az a katarzisélmény, amit nekünk már megszerzett a nemzeti válogatott.Az oroszok szerint csalt az EU, amikor Magyarországot megbüntette
Az Európai Unió azon terve, hogy megkerülje Magyarország vétóját a befagyasztott orosz vagyonból származó nyereség terhére Ukrajnának szánt fegyverek beszerzésével kapcsolatban, átverés – jelentette ki Dmitrij Novikov, az Állami Duma nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának első elnökhelyettese.Csoda Stuttgartban: magyar szív, magyar lélek, magyar GYŐZELEM!!! – Foci Eb, A-csoport: Magyarország–Skócia 1–0 (0–0)
Elképesztő küzdeni akarással, megalkuvást nem ismerve, egyetlen pillanatra sem feladva és lankadva, Csoboth Kevin hosszabbításban szerzett gyönyörű góljával Magyarország legyőzte Skóciát az A-csoport utolsó csoportmérkőzésén, így életben tartotta továbbjutási reményét! Csodát láttunk Stuttgartban, a magyar szív és a magyar győzni akarás csodáját!Nem sikerült a csoda, nyert az erősebb csapat és a hazai pálya lejtése – Németország–Magyarország 2:0
Panasz semmiképpen sem érheti a magyar válogatott játékát, a legjobb arcunkat mutattuk a bombaerős németek ellen az A-csoport második fordulójában. Szellemesen, felszabadultan játszottunk, és a mezőnybeli hátrányt jó támadásokkal ellensúlyoztuk. Nagyon véleményes német góllal változott meg a helyzet, de becsületünkre legyen mondva, hogy hátrányban játszva sem lankadtunk, megvolt a csapatban a hit és a lehetőségek is. A helyzetünket a második német gól pecsételte meg, onnantól fogva mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy ma nem teszünk csodát. A magyar csapat emelt fővel szenvedett vereséget.Brüsszel rákapcsolt: a szemünk előtt vérezteti ki Magyarországot – The Fair Right
Az Európai Unió Bírósága (EUB) gigantikus bírságot szabott ki Magyarországra, amiért nem vagyunk hajlandóak belépni Brüsszel öngyilkos szektájába, amit az európai értékek csillogó palástjával próbálnak vonzóvá tenni. Ezeket a folyamatosan változó európai értékeket még senki sem tudta kellően megfogalmazni, de ez most nem is számít ("hagyjuk ezt most, öcsém!"). A lényeg, hogy Magyarország fején nincs sapka. Néha van, de akkor meg pont nem kellene, hogy legyen. Teljesen mindegy, hogy mit teszünk, ha pofára osztják a bírságokat. Az eset kapcsán Bayer Zsolt tüntetést szervezett az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének épülete elé. Nézd meg a helyszínen készült videót is!Ilaria Salis Magyarországot figyelmezteti
Ilaria Salis, az európai parlamentbe bejutott olasz szélsőbaloldali politikus Magyarországot figyelmezteti.A továbbjutás esélye megvan, de nem szabad túlzott terhet tenni válogatottunkra! – Szombaton bemutatkozik Marco Rossi csapata a németországi Eb-n!
Ma este elrajtol a 17. labdarúgó Európa-bajnokság Németországban, holnap délután Svájc ellen pedig megkezdi Eb-szereplését a magyar labdarúgó-válogatott, amely sorrendben harmadszor vívta ki a kontinenstornán való részvétel jogát. Írásunkban nemzeti együttesünk esélyeit, lehetséges szereplését igyekszünk górcső alá venni.Kevés az esélye, hogy összejöjjön az Eb-n a magyar–román ütközet, de nem lehetetlen – 43 éve várunk a győzelemre!
Az utóbbi esztendőkben kevesebb Románia elleni válogatott derbi jutott a fociszurkolóknak, azonban az idei Európa-bajnokságon ez változhat, ugyanis keleti szomszédunk 2016-ot követően ismét kijutott a kontinensbajnokságra. Mi pedig pontosan negyvenhárom esztendeje várunk arra, hogy legyőzzük őket!Ajánljuk még

















