magyarország
Fake news-nak bizonyult... – A román elnök cáfolta, hogy a B9-ek államai Magyarország kizárását fontolgatnák
A román államfő cáfolta, hogy a NATO keleti szárnyának tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) Magyarország kizárását fontolgatnák, amiért a magyar kormány állítólag "rendszeresen szembehelyezkedik" a partnerek döntéseivel.Financial Times: kizárnák a NATO Bukaresti Kilencek munkacsoportjából Magyarországot
A kelet-európai NATO- és EU-szövetségesek Bukaresti Kilencek (B9) csoportjának diplomatái kedden vitatják meg Magyarország kizárásának lehetőségét – írja az Index a Financial Times információira hivatkozva. A B9-csoport 2015-ben jött létre, és a NATO olyan kelet-európai tagállamait tömöríti, amelyek régebben a Varsói Szerződés tagjai voltak.Egy félidő alatt mindent elrendeztünk, remek győzelemmel a tarsolyban utazhatunk az Eb-re! – Magyarország–Izrael 3–0 (3–0)
Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott ma, Debrecenben. Az Izrael elleni találkozón káprázatos játékkal rukkolt elő csapatunk, amely egy félidő alatt eldöntötte a mérkőzést. Remek góljaink mellett hátul stabilak voltunk, így nagyszerű győzelemmel sikerült elbúcsúzni a hazai közönségtől és kellő önbizalommal utazhatunk Németországba.Az első főpróba nem sikerült, nyerhető meccsen, két védelmi megingás után kaptunk ki az írek ellen! - Írország-Magyarország 2–1 (1-1)
Időszakosan jól játszott ugyan, de mégis elveszítette tizennégy mérkőzés óta tartó veretlenségét a magyar labdarúgó-válogatott, amely Dublinban lépett pályára az Európa-bajnoki felkészülés jegyében. Az írek nem tudták irányítani a játékot, végig sikerült fölényben futballoznunk, ám a hosszabbításban egy kontrával a hazaiak mégis megnyerték az összecsapást. Csapatunk az jövő hét végén kezdődő Eb előtt még egyszer pályára lép majd, szombaton Debrecenben Izrael ellen.Íme, a relativizált szólásszabadság: a La Repubblica szerint Olaszországban már majdnem olyan rossz a helyzet, mint Magyarországon
Látogatást tett múlt héten Olaszországban a Médiaszabadság Gyorshadtest (MFRR), miután az országból a sajtószabadságra nézve állításuk szerint rossz hírek érkeztek – írja a Mandiner. A látogatást nyomtatott kiadásában elemezte a La Repubblica is, amely szerint Olaszország a sajtószabadság listáján veszélyesen közel áll olyan országokhoz, mint Lengyelország és Magyarország.Kettős győzelemmel, imponáló játékkal jutott ki a vb-re férfi kézilabda-válogatottunk!
A remek Eb-szereplés, valamint a sikeresen zárt olimpiai kvalifikációs torna után mindenki továbbjutást várt férfi kézilabda-válogatottunktól a héten lejátszott Litvánia elleni páros vb-selejtezőn. Csapatunk nem is okozott csalódást, a csütörtöki, hétgólos vilniusi győzelem után az itthoni visszavágón is magabiztos sikert aratott, így kijutott a januári világbajnokságra.GEOrgPOLITIKA – Sikertelenek voltak a tűzszüneti tárgyalások
Nem sikerült megállapodnia Izraelnek és a Hamásznak Kairóban és ma hajnalban mindkét delegáció hazarepült - közölte az egyiptomi Al-Kahira televíziós csatorna. A felek egymást hibáztatták, hogy nem mutattak elegendő rugalmasságot. Izrael semmiképpen nem akart belemenni a terroristák azon követelésébe, hogy vonják ki katonáikat a Gázai-övezetből és tekintsék a hadműveletet befejezettnek. Benjamin Netanjahu kormánya szerint akkor a Hamász ismét erőre kapna, új harcosokat toborozna és beindítaná a fegyvergyártást, és új eszközöket is csempészne be az övezetbe. Ezzel pedig egy idő után ismét komoly fenyegetést jelentene Izrael számára.Magyarország választással sem, Ukrajna pedig nélküle is demokrácia – The Fair Right (videó)
A haladó értelmiségtől tudjuk, hogy Magyarország NEM demokrácia. Ez leginkább akkor jön elő, amikor elveszítenek egy választást. Arra a rövid időre, amíg megnyerik Budapestet vagy annak néhány kerületét, visszaváltozik demokráciává, utána azonban ismét hibrid rezsim vagy választásiautokrácia lesz. Magyarra fordítva: attól, hogy vannak választások, még diktatúrában élünk. De mi a helyzet Ukrajnával? Az országgal, ami mellett Észak-Korea lassan már amerikai álomnak tűnik. Lehet-e Ukrajna demokrácia, ha eltörlik a szabad választást? Erről kérdeztük az utca (ELTE) emberét. Nézd meg a teljes videót!Kanadai csillagok nézőcsúcs előtti fellépése zárta a szenzációs magyar hokis hetet (PS-exkluzív!)
Tizenötezer néző ünnepelte meg az MVM Dome-ban a magyar jégkorong-válogatottat, amely – ahogyan azt portálunkon is olvashatták – megnyerte a bolzanói divízió I-es világbajnokságot, amellyel ismét feljutott az A-csoportba. Ezzel egy időben az idei elit-világbajnokság előtt ismét hazánkban játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a címvédő Kanada. Így minden adott volt a bolzanói siker megünneplésére, hiszen a világ legjobbjai elleni gálameccsen zárhatta a tavaszt immáron A-csoportos nemzeti csapatunk.Ajánljuk még

















