magyarország
Varga Mihály: Magyarország a világon első külföldi Zöld Pandakötvény kibocsátóként jelent meg a kínai kötvénypiacon
Hazánk a világon első külföldi országként bocsátott ki Zöld Pandakötvényt a kínai kötvénypiacon, amelyből a bevont pénzösszeget zöld célokra fordítja majd a kormány – jelentette be közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.Női kézilabda-vb – Magabiztosan nyert a magyar csapat a koreai válogatott ellen
A magyar női kézilabda-válogatott 35-28-ra nyert a Koreai Köztársaság csapata ellen a spanyolországi világbajnokság középdöntőjének harmadik, utolsó fordulójában vasárnap. A mérkőzés során a magyar csapat végig vezetett, a dél-koreai válogatott az utolsó néhány percben sikertelenül próbált egyenlíteni.Alapjogokért Központ: a magyarok döntő többsége a gyermekvédelem pártján áll a genderideológiával szemben
Az Alapjogokért Központ legújabb közvélemény-kutatásában a jövő tavaszi gyermekvédelmi népszavazás témáit járta körül. A felmérés alapján a megkérdezettek hetvenöt százaléka szerint korlátok közé kell szorítani azokat a médiatartalmakat, amelyek a születési nem módosításának lehetőségét mutatják be és nyolcvannégy százalékuk egyetértett azzal, hogy vissza kell szorítani a szexuális tartalmak bemutatását a tizennyolc év alattiak számára a médiafelületeken. Ismét beigazolódott tehát, hogy a magyarok döntő többsége a gyermekvédelem pártján áll a genderideológiával szemben.Könnyed játékkal megvan az első középdöntős győzelem, de biztos, hogy nem jutunk tovább – Magyarország–Kongó 30–22 (16–8)
A papírformának megfelelően magabiztos játékkal aratott győzelmet a magyar női kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokság középdöntőjében Kongó ellen. Az utolsó mérkőzést vasárnap, Dél-Korea ellen játsszuk majd.Orbán Viktor szerint kihívás lesz együttműködni az új német kormánnyal
Orbán Viktor véleménye Angela Merkel távozásáról a Bild német lapban is megtalálható. Az újonnan megjelent cikk a Szamizdat 14. című, a miniszterelnök honlapján hétfőn megjelent írásának kiegészítése. Mint fogalmazott, a kancellár távozása a közép-európai politikai életet is megváltoztatja.Károlyi Mihályt és a baloldalt terheli a felelősség Erdély elvesztéséért – Interjú Csarnai Márk történésszel
Százhárom évvel ezelőtt, 1918. december elsején tartották a gyulafehérvári román nagygyűlést, ahol a megjelentek kimondták Erdély és a regáti Románia egyesülését. Habár a határozat nem bírt jogi érvénnyel, az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum ugyancsak Románia részeként határozta meg a Magyar Királyság történelmi tartományát. A témában Csarnai Márk történésztkérdeztük.Magyarország áll az első helyen Európában a harmadik oltással
Nagy sikerrel zajlik az oltási akcióhét, amely során szerdáig összesen több mint 880 ezren vettek fel oltást, közülük 725 ezren már a megerősítő harmadik oltást is, és 108 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. Az összesített adatok szerint keddig 6 132 549 ember kapta meg legalább az első oltást, közülük 5 847 405 fő már a másodikat is. Magyarországon már több mint 2,5 millió ember kapta meg a harmadik oltást; ez az egész Európai Unióban rekordarányt jelent, de világszinten is előkelő helyet foglalunk el.Az iraki kurd alelnök egyáltalán nem híve a migrációnak
A migrációs válság 2015-ben indult és akkor rengetegen arra hivatkozva hagyták el hazájukat, hogy menekülniük kell a háború és az üldözés elől az országukból. Később fény derült rá, hogy sokan egy jobb élet reményében hagyják el a szülőföldjüket, de később rájönnek, hogy Európában sem minden működik tökéletesen. Az Iraki Kurdisztáni alelnök például egyáltalán nem támogatja a migrációt, szerinte az ő országuk biztonságos és gazdaságilag sem olyan rossz, mint sokan hiszik. Mivel Amerika sem Kurdisztánból, sem Irakból nem vonult ki, ezért kicsit meg is nyugodtak, de ettől függetlenül hibának tartja azt a felfogást, miszerint az Iszlám Államnak vége. Musztafa Dzsáfár sejk Magyarországot szövetségesnek tartja, véleménye szerint a magyar emberek átérzik a kurdok szenvedéseit.Magyarország 2027-re érheti el a legfejlettebb országok jóléti szintjét egy gazdasági prognózis szerint
Az Európai Uniós tagságnak köszönhetően Magyarország esetében csak két év késést okoz a világjárvány, és így az eredetileg várt 2025 helyett 2027-re érheti el a legfejlettebb országok jóléti szintjét - közölték az Euler Hermes hitelbiztosító és az Allianz Research elemzői legfrissebb gazdasági prognózisukban.Ajánljuk még

















