magyarországi református egyház
L. Simon László szerint le kell mondania Balog Zoltánnak, "a püspök számára ez az egyetlen morális döntés" (VIDEÓ)
Balog Zoltánt egy olyan grémium tartotta meg a hivatalában, amely erről nem is rendelkezik döntési jogkörrel, gyakorlatilag Balog Zoltánon múlt, hogy püspök maradt - fogalmazott a Hír TV Vezércikk c. műsorában L. Simon László. Mint hozzátette, a püspök számára az egyetlen morális döntés, ha követi Novák Katalin példáját, már csak azért is, mert személye miatt már a református egyház is támadható, amely megtartotta hivatalában. Dézsy Zoltán filmrendező ugyanitt szintén arról beszélt, hogy a "két nagyszerű harcos" elvesztése utáni gyászmunka mindaddig nincs elvégezve, amíg Balog Zoltán ténylegesen szembe nem néz tetteivel és azok következményeivel. Balog Zoltán elismerte a vétkességét, de nem akar távozni hivatalából (videóval, frissítve!)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának épületébe érkezett kedd délelőtt Balog Zoltán püspök, volt miniszter, ahová azért rendelték be, hogy magyarázatot adjon a nagy vihart kavart kegyelmi ügyben játszott szerepére. Most egy nyilatkozatban mondta el, hogy amikor kikérték a véleményét, ő is a kegyelem mellett tette le a voksát, de nem ő kérvényezte azt, akitől pedig kellett, bocsánatot kért. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.