majtényi lászló
Törékeny egységet mutatott fel a baloldal
Kiszelly Zoltán politológus szerint szimbolikus és törékeny egységet mutatott fel a baloldal Majtényi László köztársaságielnök-jelölt támogatásakor. A politológus az M1 aktuális csatornán úgy vélekedett, ha Majtényi László esélyes jelölt lett volna, akkor nem biztos, hogy támogatja a baloldal, mivel korábban, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökeként a baloldallal is szembement.A sajtószabadságot hiányolja Majtényi, pedig az tette ismertté (VIDEÓ)
Nagy többséggel ismét Áder Jánost választotta köztársasági elnökké a Parlament. A szavazást követő sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, a FIDESZ frakcióvezetője kiemelte, az ellenzéki jelölt folyamatosan a magyar sajtószabadság hiányát emlegette kampányában.Majtényinak nincsenek politikai ambíciói, de egy demonstráción még részt vesz
Sikertörténetnek nevezte a jelölése óta eltelt két és fél hónapot a civilek és baloldali ellenzéki pártok által támogatott, de az államfőválasztáson Áder Jánossal szemben alulmaradó Majtényi László. A volt ombudsman közölte, március 15-én még részt vesz egy demonstráción, de nincsenek politikai ambíciói.Fidesz: a baloldal szégyene Majtényi jelölése
A baloldali pártok szégyene, hogy egy olyan köztársasági elnök-jelöltet állítottak, aki nyilvánvalóan idegen hatalmi érdekeket szolgál - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.Hetet-havat összehordott Majtényi, aki mintha még mindig a kommunizmusban élne
Jelölése egy baloldali projektnek látszik, és a baloldali pártoknak egy nagy sikere - ismerte el Majtényi László államfőjelölt Egerben, országjárásának utolsó állomásán. Majtényi jobbára szépkorúak előtt megtartott vitaindító beszédében kiállt a társadalmi önzés felszámolásának nemes ügye mellett. Emellett azonban beszélt parketták réseiből előszivárgó lornyonos arisztokratákról, arról, hogy a maga részéről meggyőződéses republikánus, hogy vannak nagyobb támogatások, mint Soros Györgyé, és hogy totalitárius a magyar sajtó, amiért a pénzember miatt froclizzák.Ajánljuk még