majtényi lászló
Az LMP beállt a baloldal mögé, Majtényi lett Áder kihívója
Az LMP is támogatja az Eötvös Károly Intézet vezetőjének, Majtényi Lászlónak az államfőjelöltségét, így már egészen biztosan meglesz a kandidáláshoz szükséges 40 országgyűlési képviselő támogatása – tudta meg a hvg.hu. Mivel jelenleg 131 kormánypárti képviselő van, Áder János megválasztásához szükség lenne két független esetleg jobbikos szavazatra.Soros György „civil” csápjai átfonják az egész magyar közéletet
Soros György hatvannál is több, hazánkban működő alapítványa, szervezete behálózza az egész magyar közéletet, és a milliárdos keze a sajtón és a politikai elemzőintézeteken keresztül a felsőoktatáson át a pártokig elér – írja hétfői elemzésében a Magyar Idők. A tőzsdespekulációival már több ország gazdaságát megroggyantó emberbarát, Soros György szervezetei többszörös személyi és intézményi összefonódásokon keresztül hangolják össze a látszólag különböző tevékenységüket, és van néhány központi szervezet, illetve ezek vezetői, akikhez több érdekeltség be van csatornázva.Kende Péter: a zsidó szó legyen olyan, mint a túrógombóc!
Abban reménykedtem, hogy egyszer a zsidó szót úgy lehet majd kiejteni Magyarországon, mint a túrógombócot, de ez nem így történt – ezzel próbálta magyarázni Kende Péter az ATV csütörtöki Egyenes beszéd című műsorában, hogy megelőzően ugyanennek a csatornának egy másik műsorában miért zsidózta le Majtényi Lászlót, a balliberális pártok és „civil” szervezetek közös államfőjelöltjét. György Péter enyhén megfeddte Kendét, de azért a Jobbikot is belekeverte a történetbe.Az esélytelenek nyugalmával – Majtényi László a köztársaságielnök-jelöltségéről
„A megválasztásom esélye a nullával egyenlő, de (…) azt hiszem ártani biztosan nem tudok” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak adott interjújában Majtényi László. Véleménye szerint jelölése viszont pozitívan hathat az ellenzéki térfélen, beindulhat a gondolkodás egy alkotmányos Magyarországról. Arról is beszél, az alkotmánybíróság munkáját jelenleg a mérsékelt intellektuális színvonal és az autonómiahiány jellemzi.Lezsidózták Majtényit az ATV-ben
Az ATV élőműsorában zsidózta le Kende Péter a baloldal által javasolt köztársaságielnök-jelöltet, Majtényi Lászlót. A Csatt című műsorban az hangzott el, hogy Majtényi László zsidó genetikája “abszolút szemmel látható”.Majtényi László szerint egyszer Orbán fala is le fog dőlni
Nekem soha nem jelentett problémát vesztes csapatban játszani, ha a játék célja erkölcsileg megalapozott - mondja a hvg.hu-nak adott interjúban a köztársaságielnök-jelöltségre felkért Majtényi László. Az egykori ombudsman szerint az államfői tisztségnek még mindig erős az erkölcsi autoritása, és igenis vannak olyan eszközei, amelyet a NER nem viselhet el.Szanyi Tibor páros lábbal szállt bele a baloldalba és Botka Lászlóba
Felelőtlenség jelen pillanatban államfőjelöltet állítani az ellenzéki pártoknak, Botka László miniszterelnök-jelöltségéért pedig nem nagyon vagyok oda – jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A hirado.hu által szemlézett rádióinterjúban a politikus nyomatékosította, az MSZP-nek most az erősödés lenne a feladata és nem pedig az, hogy koalíciókat kössön, százalékokat pakolgasson képzeletbeli kockás papírra.Ajánljuk még