mal zrt.
A tragédia nem így következett volna be, ha nincsenek a mulasztások - Így érvelt a bíró a vörösiszap-perben (PS-videó!)
Bár a vörösiszap-katasztrófát a kazetta nem megfelelő alapozása, valamint talajtörés idézte elő, a katasztrófa mértékéhez jelentősen hozzájárult, hogy a vádlottak, azaz a Mal Zrt. vezetői és felelős beosztású alkalmazottai megsértették az egységes környezetvédelmi engedélyben foglaltakat: hiányos monitoringrendszert működtettek, gyakorlatilag vízzel túltöltötték a kazettát, amelynek a katasztrófa napján a lúgossága is többszöröse volt a megengedettnek, a hatóságoknak hamis adatokat adtak meg, és a katasztrófa bekövetkezte után is félretájékoztattak. Bakonyi Zoltán vezérigazgató még órákkal a gátszakadás után is azt mondta, hogy a vörösiszap nem veszélyes, legfeljebb irritáló, szappanos vízzel le kell mosni, károsodást nem okoz - így érvelt dr. Németh Miklós tanácsvezető bíró, aki a vörösiszap-per megismételt elsőfokú eljárásában a tizenöt vádlott közül tíz bűnösségét mondta ki. A büntetőpert azért kellett megismételni, mert a Veszprémi Törvényszék ítéletét, melyben az összes vádlottat bűncselekmény hiányában felmentették, felülbírálatra alkalmatlannak minősítette és hatályon kívül helyezte a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla.Kepli: A társadalom nem tartja igazságosnak a vörösiszap-per ítéletét
A Jobbik szerint az igazságosabb ítélet felé tett apró lépés, hogy a vörösiszapper megismételt eljárásában kimondták a Mal Zrt. vezetőinek felelősségét, de a társadalom igazságérzetével nem esik egybe az elsőfokú ítélet.Év végén hirdethetnek ítéletet a vörösiszap-perben
A Győri Törvényszék várhatóan ez év végén vagy jövő januárban hozza meg az új elsőfokú ítéletet a vörösiszap-perben - írta a Magyar Hírlap kedden a Győri Törvényszék sajtószóvivőjére hivatkozva. A Mal Zrt. ajkai telephelyén 2010. október 4-én szakadt át a X. számú vörösiszap-kazetta fala.Ősszel dönthetnek a vörösiszapperben
Várhatóan az ősszel születik meg az ítélet a vörösiszapperben - írta a Magyar Hírlap pénteken. A vörösiszap-katasztrófa 2010. október 4-én következett be, amikor a Mal Zrt. ajkai telephelyén átszakadt egy zagytározó gátja, és a kiömlő több millió köbméter lúgos lé elöntött több települést. Tíz ember meghalt, és több százmilliárd forintos kár keletkezett magán- és közvagyonban.Az ügyészt sértegette, önmagát mentegette a vörösiszap-per elsőrendű vádlottja
Korábbi hallgatásával ellentétben három tárgyalási napot lefoglaló vallomásba kezdett Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt, vezérigazgatója a hét évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa miatti büntetőper megismételt eljárásának hétfői tárgyalásán. A Győri Törvényszék által – de a korábbiakhoz hasonlóan Veszprémben – tárgyalt eljárás elején az elsőrendű vádlott jelezte, semmilyen formában nem tartja magát felelősnek a tíz ember életét követelő és százak sérülését okozó tragédiában. A vádlott inkább az ügyészség ármánykodásának igyekezett beállítani a tizennégy társával együtt ellene folytatott pert, mire a bíró kijelentette: nem fog lehetőséget adni a személyeskedésre, ezzel az eljárás további elhúzására.Decemberben kezdődik újra a vörösiszapper
December 11-én kezdődik a vörösiszapper megismételt elsőfokú tárgyalása különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző közveszélyokozás és más bűncselekmények miatt - tájékoztatta a Győri Törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-t. Havasiné Kulcsár Petra elmondta, hogy az első három tárgyalási napot (december 11., 12. és 13. ) Veszprémben tartja a Győri Törvényszék.Újabb komoly kártérítést fizet az állam a vörösiszapkárosultaknak – a Mal Zrt. helyett
Döntött a kormány a vörösiszap-károsult emberek jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy hetvenmillió forint – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton Devecserben.A földtani intézet igazgatója elhatárolódott a MAL-vezéreket mentegető volt kollégájától
Saját munkahelye, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet is elhatárolódott Fügedi Ubul kutatótól, aki az ATV-ben - sokakat megbotránkoztató módon - mentegette a tíz halálos áldozatot követelő és közel harmincmilliárd forint kárt okozó vörösiszap-katasztrófa büntetőperének vádlottjait.Ki csúsztat? - Egymásnak feszült a vád és a védelem a vörösiszapperben
Védőbeszédekkel és viszontválaszokkal folytatódott ma a vörösiszapper a Győri Ítélőtáblán. A védők álláspontja gyakorlatilag egyöntetűen az, hogy egy koncepciókon alapuló nyomozás után olyan vádirat született, ami egyoldalú és lehetőséget sem adott a szakmai szempontok érvényesülésének. Mind a 15 vádlott védője vitatta, hogy megalapozatlan lenne az első fokú ítélet, és annak jóváhagyását kérték az ítélőtáblától. Viszontválaszában a vádhatóságot képviselő ügyész azt mondta, hogy a csúsztatásokkal teli védőbeszédek félrevezetőek.Ajánljuk még