manfred weber
Weber is érzi hatalma gyengülését – Nem véletlenül kezdi az Európai Néppárt Romániában az EP-kampányt
Az Európai Néppárt (EPP) első embere nemrégiben már szinte kínos igyekezettel dicsérte agyon az Európai Parlament előtt Klaus Iohannist és Romániát, majd Manfred Weber azt is bejelentette, hogy az EPP Bukarestben kezdi meg kampányát. Akár Bezzegromániát is kiálthatnának a baloldali portálok, de valószínűleg ők is érzik, hogy Weber tulajdonképpen tüzet oltani megy majd Bukarestbe, az EU-szkepszis miatt ugyanis komoly ellenfelekre számíthat az Európai Néppárt a választások után.Manfred Weber leárulózta Orbán Viktort, majd kijelentette, hogy Magyarország nélkül is jóvá kell hagyni a támogatást Ukrajnának
A Politico hírlevele szerint Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője azt mondta, az Európai Unió vezetőinek „szükség esetén Magyarország nélkül” is jóvá kell hagyniuk az Ukrajnának nyújtott támogatást, majd úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor „áruló”. Iratxe García Pérez, az EP szociáldemokrata frakciójának vezetője is valami hasonlót mondott: szerinte, „ha most engedünk Orbánnak, akkor tovább fog zsarolni minket” – írja a 444.A lengyel miniszterelnök teljesen kiakadt Manfred Weber szavain, tévévita keretében rendezné a vitát
Az őszi lengyel parlamenti választásokba történő beavatkozásként értelmezi Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője a "jogállamellenes" lengyel kormánypárt "legyőzéséről" beszélt. A miniszterelnök úgy felhúzta magát Weberen, hogy tévévitára invitálta és arra kérte, hogy mondja lengyelek milliói előtt, hogy antidemokratikusnak ítéli meg őket.A lengyel kormányszóvivő a közeledő választások befolyásolásával vádolta meg Manfred Webert
Az ősszel megtartandó lengyel parlamenti választások befolyásával vádolta meg hétfőn Piotr Müller lengyel kormányszóvivő Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetőjét.Erősödik a békepárti tábor? – Deák Dániel a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor Deák Dániellel, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjével, a Megafon tagjával beszélgetett. A műsorban szóba került az Európai Unió jobboldali kormányokat csuklóztató gyakorlata: azt láthatjuk, hogy Magyarország jövő évi uniós soros elnökségének támadása mellett most Lengyelország ellen indítana kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság, Manfred Weber pedig egyenesen ellehetetlenítené Törökország EU-csatlakozását Erdoğan ismételt győzelme miatt. Mindeközben nem vett vissza háborúpárti álláspontjából az európai fősodor, de mégis úgy tűnik, hogy a békepárti tábor erősödik – Törökország, Spanyolország és (a népszerűségi tendenciákat tekintve) Szlovákia esetében egyaránt. Ezeket a témákat jártuk körül a legfrissebb Grundban.Manfred Weber: véget kell vetni a török EU-csatlakozási folyamatnak
Végleg le kell zárni Törökország EU-csatlakozási folyamatát az Európai Néppárt (EPP) elnöke, Manfred Weber szerint. A német politikusok úgy vélik, hogy sorsdöntő lesz az EU és Törökország kapcsolatát nézve, hogy hogyan dönt a török fél a svédek NATO-csatlakozásáról.Német cicaharc – Weber fúrná meg Ursula von der Leyen újrázását
Bár szinte biztosra vehető, hogy Ursula von der Leyen mandátuma 2024-es lejárta után újraindul az Európai Bizottság elnöki címéért (hacsak közben nem akar NATO-főtitkár lenni), mindenkinek azért nem tetszik az ötlet. Sajtóhírek szerint ugyanis Manfred Weber nem támogatná párttársa jelöltségét, hiszen már ő is jó ideje pályázik a pozícióra, igaz, esélytelenül, mert még a jelenlegi elnöknél is népszerűtlenebb.GEOrgPOLITIKA – Vlagyimir Putyin Herszonban – Manfred Weber kerítést akar
Vlagyimir Putyin orosz elnök meglátogatta a Dnyipro csapatparancsnokságot Herszon régióban és a Vosztok Nemzeti Gárda székhelyét a Luganszki Népköztársaságban – közölte az elnöki sajtószolgálat. „Vlagyimir Putyin a Dnyepr csapatcsoport Herszon területen lévő főhadiszállásán meghallgatta a légi csapatok parancsnokának, Mihail Teplinszkij ezredesnek, a Dnyepr csapatcsoport parancsnokának, Oleg Makarevics ezredesnek és más katonai parancsnokoknak a beszámolóit” – közölte a Kreml.Manfred Weber: ha másképp nem lehet megállítani az illegális bevándorlást, akkor készen kell állni a kerítések építésére
Falakat végső megoldásként kellene emelni, de ha másképpen nem lehet megállítani az illegális bevándorlást, akkor készen kell állni a kerítések építésére – mondta el Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, aki a jobboldali olasz kormány politikáját méltatta a Corriere della Sera című olasz napilapban hétfőn megjelent interjúban.Ajánljuk még

















