Pesti Srácok

mark zuckerberg

Cukorhegyi bedurvult: értesítés nélkül totálisan lekorlátozták a PS Facebook-oldalát

Magyar ugar 2020 december 20.
Elképesztő lépéssel tiporta el a maradék falatnyi szólásszabadságot is Zuckerberg és csapata, nyilván persze csakis a demokrácia jegyében. Eddig legalább "vörös" figyelmeztetésekkel bombáztak bennünket, amikor újabb és újabb tartalmainkat vették le, mert szerintük azok nem feleltek meg a közösségi elveiknek. És persze a PestiSrácok Facebook-oldalának visszavonásával fenyegetőznek, ha nem pont azt írjuk, amit ők szeretnének. Ezúttal már értesítésre sem méltattak bennünket, egyszerűen csak lekorlátozták 110 ezer követővel bíró hivatalos közösségi oldalunkat. Ez azt jelenti, hogy bejegyzéseink még a régi törzsolvasóink falán sem jelennek meg, hiába követik, kedvelik az oldalt évek óta. Mivel egyelőre ki még nem lőtték minket, ezért ha ránk keres valaki, még láthatja a tartalmainkat. Kérjük tegyék ezt addig is, amíg sikerül rendeznünk a "vitát" Cukorhegyiékkel, akik abban biztosak lehetnek, hogy ezt már nem hagyjuk annyiban. Egyébként nem kizárólag a PestiSrácok regulázásával töltik Facebookéknál az utolsó adventi hétvégét, a minap Varga Judit igazságügyi miniszter oldalát is korlátozták például. Amit aztán gerinces módon le is tagadtak. Persze szinte minden jobboldali sajtótermék tapasztalt már valami hasonlót. De Novák Elődnek, a Mi Hazánk politikusának az oldalát is korlátozták, ami már nem is kereshető, csak a követők látják, a bejegyzések az ő esetében sem jelennek meg az üzenőfalon. Vajon ezzel a cikkel hányan találkoznak majd?
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.