Pesti Srácok

márki-zay péter

Takaréklángelme akcióban: hárommillió fideszes készül Márki-Zayra szavazni a vásárhelyi guru szerint! (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 október 15.
Szinte hihetetlen, de a címben leírt gondolatot Márki-Zay Péter vélhetően majdnem teljesen komolyan gondolja, ugyanis szerinte a fideszesek jó része azért szavazott Orbán Viktorra, mert ő még nem lépett porondra. Most azonban egyértelmű a helyzet, a kényszerből Fideszre szavazók fellélegezhetnek, hiszen itt a megmentő, a jobboldali keresztény, aki Gyurcsány őszödi beszédét igazságbeszédnek titulálta, és aki örömmel ölelgeti Karácsony Gergelyt. A Karantén sok mindent megélt már, itt azonban elgondolkodtunk, hogy vajon tényleg egy mesteri poén első felét ízlelhetjük, vagy tényleg akkora a baj bizonyos elmék kanyarulataiban. Sajnos az utóbbi válasz tűnik egyértelműnek, de Márki-Zay forradalma mind semmi ahhoz képest, hogy Dobrev Klára vörös kondérjából lassan kifut az összefogás gusztustalan főztje. Gyurcsány felesége a jobboldali kormányzást szidta ismét negédes mosolyok közepette, sőt kijelentette, hogy Orbán csak a gazdagokat segíti és ebből aztán tényleg elég volt. Nem is soroljuk fel a családokat segítő kormányintézkedéseket, ha már a gazdagok istápolásáról beszélünk, sokkal jobban ide kívánkozik Gyurcsány Ferenc 2010 előtti döbbenetes és katasztrofális országrombolása, ahol a szegényből földönfutó, a tisztes polgárból pedig szegény lett, miközben a szemlőhegyi villában Dagobert bácsiként ugráltak a pénzesőben. Dobrev a nyilvánvaló demagóg hazugságán kívül azt az elmés gondolatot is kiejtette a száján, miszerint a kormányzáshoz kormányzóképesség is szükséges. Kommunistáéknál láthatóan a nagy igazságok kimondása időnként rendkívül fontos, ám erre az egyszerű kérdésre ők már megadták többször a választ: fogalmuk sincs a kormányzáshoz és kedvük sincs dolgozni. A Karantén túllépve a két veretes jelöltön, átnyargalt a jelenleg 4-5 százalékon vitézkedő MSZP-hez, akik a káosz újabb fokára értek, hiszen miután a szoci fejesek nagy része már Dobrevre adta le a voksát, Tóth Bertalan társelnök kiállt négy fiatal MSZP-s bájgúnárral egy sorba és kijelentette, hogy mint hős balos, aki zöld és baloldali forradalomban hisz, Márki-Zay Pétert támogatja. Izgalmas kijelentés ez, hiszen a szokásos populista lózungokat elismételve érdekes, hogy egy általa jobboldali keresztényt támogat és nem az igazán balos Dobrevet. Lehet, hogy a szociknak elegük van a sok szalámiból, amit Gyurcsány Feri nyom le a torkukon, apró szeletekre szedve a pártot. Végül a bátor Jobbik is szóba kerül a Karanténban, hiszen a legjobb ellenzéki jelöltekről deliráló Steinmetz Ádám szerint elérhető az ellenzéki összeborulás számára a kétharmad is. Az egykori kiváló vízilabdázó sajnos egyre mélyebbre süllyed, hiszen Gyurcsányékkal karöltve a populista demagógiát hangoztatva járatja le magát nap, mint nap. Nézzétek most is Karantént, megéri!
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.