Maróth Gáspár kormánybiztos: Több ország is példaként tekint a magyar haderőfejlesztésre (PS-interjú)Jurák Kata Magyar ugar 2020 szeptember 9. A NATO által elvárt képességeket nemcsak fegyverzet vásárlása útján tudjuk teljesíteni, hanem jól végiggondolt hadiipari befektetések révén is – minderről Maróth Gáspár védelmi beszerzésekért felelős kormánybiztos beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjúban. Azt is elmondta, a fegyvergyárak Magyarországra települése nagy szenzációnak számít a szakmában, mint ahogyan az is érzékelhető, a haderőfejlesztési programunk végrehajtása pedig olyan elismerést hozott az elmúlt évek során, ami sok más ország számára is bevallottan követendő példát jelent. Hozzátette: amit a Gyurcsány-kormány az ország védelmi képességeinek tekintetében maga mögött hagyott, az sokkoló volt.
Gyalogsági harcjárművek gyártására alapít vegyesvállalatot Magyarország egy német céggelPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 17. Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására alapít vegyesvállalatot a német Rheinmetall céggel a magyar állam a honvédség NATO-vállalásainak teljesítése érdekében – közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága hétfőn az MTI-vel.
21. századi eszközöket kap a szolnoki alakulat a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretébenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 4. Az idei év beszerzéseiről tájékozódott Szolnokon Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, valamint Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka augusztus 4-én. Szó esett azokról a további fejlesztésekről is, amelyek a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében még szükségesek a 21. századi technikai eszközök – például az Airbus H145M és H225M típusú forgószárnyasok – korszerű üzemeltetéséhez – számolt be róla a Honvedelem.hu oldal.
Maróth Gáspár a PS-nek: Az Airbus felismerte, hogy lehet bízni a magyar gazdaságpolitikában, ezért is jött létre ez a történelmi megállapodásTFTisóczki Flóra Magyar ugar 2020 július 17. Budapesten írták alá azt a történelmi jelentőségű megállapodást, amelynek eredményeképpen a világ vezető repülőgépipari cégcsoportja, az Airbus és a magyar állam létrehozta az Airbus Helicopters Hungary Kft. vegyesvállalatot. A társaság üzeme 2022-ben nyithatja meg kapuit a Békés megyei Gyulán, ahol az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyárt majd precíziós alkatrészeket. A PestiSrácok kérdésére dr. Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos elmondta: különösen nagy dolog ez a magyar légijárműipar történetében, mert már Európában is érződik az a gazdasági világválság, amellyel szembe kell néznie az államoknak.
Védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosként folytatja munkáját Maróth GáspárPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 17. Védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosként folytatja munkáját Maróth Gáspár, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős mandátumának megszűnését követően –számol be a Magyar Közlöny.
A honvédség rekord gyorsasággal készült fel a veszélyhelyzeti feladatok ellátásáraPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 17. A Magyar Honvédség rendkívüli gyorsasággal fejlődött fel a veszélyhelyzet feladatainak ellátására, és szintén gyorsan szerezték be az e feladatok végrehajtásához szükséges eszközöket – mondta Maróth Gáspár nemzetvédelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos, miután látogatást tett a Magyar Honvédség logisztikai ezredénél Kaposváron. A látogatáson részt vett dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese is, aki azt mondta: a Magyar Honvédség az Országos Operatív Törzzsel együttműködve, annak feladatszabása alapján végzi kiemelt feladatait.
Hiába a balliberális fantazmagória, a GVH vizsgálata tisztázta Maróth Gáspárt a kartellezés vádja alólPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 január 27. Nem lehetett könnyű leírnia a 24.hu-nak, hogy a GVH majd négy éven át tartó nyomozása tisztázta Maróth Gáspár személyét a balliberális médiában előszeretettel hangoztatott bűncselekmények vádja alól. Pikáns, hogy az Index még a GVH vizsgálata ellenére sem adta fel Maróth nevének besározását, a balliberális portál fittyet hányva a hatóságok által megállapított tényekre azt írta: a 24.hu-nak adott interjúban a kormánybiztos hazudik.
Kormánybiztos: Megalakult a Védelmi Beszerzési ÜgynökségPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 január 18. Megalakult a Védelmi Beszerzési Ügynökség (VBÜ), amelynek felállítását az új biztonságpolitikai kihívások indokolták – közölte a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos titkársága pénteken az MTI-vel.
Németh Szilárd helyretette az ellenzéket és a balliberális gittegyletet a Hír TV-benPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 január 8. Az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák biztonságáért a kormány, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség mindent megtesz – hívta fel a figyelmet Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV Magyarország élőben című műsorának szerdai adásában annak apropóján, hogy Irán támadást intézett két amerikai bázis ellen Irakban, amelyben magyar katonák nem sérültek meg. A politikus közlése szerint a honvédség és a szaktárca a magyar katonák biztonsága érdekében megtette a szükséges lépéseket, és minden lehetséges forgatókönyvre felkészült. A kormánypárti képviselő a témával kapcsolatban élesen kritizálta, hogy a magyar honvédek biztonságának ügyét az ellenzék belpolitikai csatározásra akarja felhasználni.
Az ország megvédése a Magyar Honvédség alkotmányos feladata – Osztrák hadiipari céget vásárolt a magyar államPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 4. Bő kilenc éve a polgári kormány egy lényegében lefegyverzett honvédséget örökölt meg, mára viszont nemcsak a lemaradást sikerült több területen behozni, de a magyar állam megjelent a nemzetközi porondon is: most Ausztriában vásárol nagy múltú, aknavetőket gyártó üzemet, a közelmúltban pedig együttműködést kötött az Airbusszal és egy cseh céggel. Az előbbi részeként a francia—német hadiipari óriás helikoptereihez gyártunk mozgóalkatrészeket, az utóbbinak köszönhetően Európa egyik legmodernebb kézifegyvergyára működhet Kiskunfélegyházán – derült ki a haderő- és hadiipari fejlesztéseket koordináló kormánybiztos, Maróth Gáspár a Magyar Nemzetnek adott exkluzív interjújából.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót