Pesti Srácok

Maróth Gáspár a PS-nek: Az Airbus felismerte, hogy lehet bízni a magyar gazdaságpolitikában, ezért is jött létre ez a történelmi megállapodás

Maróth Gáspár a PS-nek: Az Airbus felismerte, hogy lehet bízni a magyar gazdaságpolitikában, ezért is jött létre ez a történelmi megállapodás

Budapesten írták alá azt a történelmi jelentőségű megállapodást, amelynek eredményeképpen a világ vezető repülőgépipari cégcsoportja, az Airbus és a magyar állam létrehozta az Airbus Helicopters Hungary Kft. vegyesvállalatot. A társaság üzeme 2022-ben nyithatja meg kapuit a Békés megyei Gyulán, ahol az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyárt majd precíziós alkatrészeket. A PestiSrácok kérdésére dr. Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos elmondta: különösen nagy dolog ez a magyar légijárműipar történetében, mert már Európában is érződik az a gazdasági világválság, amellyel szembe kell néznie az államoknak.

Történelmi jelentőségű eseményre került sor ma délelőtt Budapesten: aláírták azt a szerződést, amelynek köszönhetően az Airbus és a magyar állam repülőgépalkatrész-gyártó vegyesvállalatot hoz létre Magyarországon. Az üzem a Békés megyei Gyulán épül fel és 2022 közepén kezdi meg a gyártást; az Airbus Helicopters Hungary Kft. az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyárt majd precíziós alkatrészeket. Lapunk kérdésére válaszolva dr. Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos kifejtette: ma egy olyan, magas hozzáadott értékű gyártóüzem létrehozásáról állapodtak meg, ami a repülőgépgyártás lelke.

– mondta el a kormánybiztos. Maróth Gáspár hangsúlyozta azt is, hogy a Békés megyében élő emberek felkészültek arra, hogy ilyen volumenű munkában vegyenek részt.

PestiSracok facebook image

– mondta. Hozzátette: látható, hogy a nagy európai cégek leépítéseket jelentenek be, és ettől az Airbus sem mentes. A magyarországi üzem azonban a kialakult világgazdasági válság ellenére is megnyitja majd kapuit.

– fogalmazott Maróth Gáspár.

Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos beszédet mond az Airbus Helicopters és a magyar állam közös tulajdonában álló repülőgépalkatrész-gyártó vegyesvállalat létrehozásáról szóló dokumentumok aláírásán Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Airbusnál hisznek abban, hogy Európa csak akkor kerülhet ki abból a gazdasági krízisből, ami – különösen idén – hatványozottabban érintette az európai gazdaságot, ha ilyen és ehhez hasonló beruházások valósulnak meg.

– mondta. Maróth Gáspár arról is beszélt, hogy a magyar repülőgépipari beruházások zászlóshajóját hozzák létre, amely egyben Békés megye ipari fejlesztésének megindítását is jelenti. Szavai szerint:

Felidézte, hogy 2018-ban írták alá az egyetértési nyilatkozatot, majd a Nemzeti Befektetési Ügynökség segítségével hozták tető alá a megállapodást.

Új gazdasági korszak kezdődik Gyulán

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében felidézte, hogy Gyula városa évszázadokon keresztül az ország középpontjában volt, de onnan a peremterületre szorult. A mostani bejelentés azt is példázza, hogy ezt a százéves terhet nem kell tovább cipelnie a városnak.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója kifejtette: büszkén vesznek részt a projektben, mert ezzel megindulhat Magyarország légiiparának felvirágoztatása. A gyárban kétezerféle, magas hozzáadott értékű alkatrészt állítanak majd elő, a zöldberuházás részeként létrejövő üzemben pedig 25 százalékban fenntartható forrásból származó energiát használnak.

Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár közölte: ez a beruházás a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program egyik mérföldköve, és az ország innovációs képességének növelését is célozza. Gyulán több, mint kétszáz, magasan képzett dolgozónak adnak majd munkát; a termelés felfutása 2022-ben várható. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere pedig arról beszélt, hogy egy új gazdasági korszak kezdődik a városban azzal, hogy az Airbus világszinten is kiemelkedő ipari technológiát telepít a városba. Úgy fogalmazott:

A magyar állam 30 százalékos részesedéssel bír a társaságban. A vállalat létrehozásáról Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója, és Kun Miklós, a Nemzeti Légiipari Projekt Kft. ügyvezetője írta alá pénteken a dokumentumokat.

Forrás: MTI/PS; Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.