maruzsa zoltán
Maruzsa: kitaláltuk az érettségi megszervezésének legbiztonságosabb módját
Az előzetes terveknek megfelelően, május 4.-én kezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák, jelentette be Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár egy a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban. A politikus azonban jelezte, amennyiben a járványügyi megfontolások úgy kívánják, ez az időpont bármikor változhat. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a biztonságos lebonyolítás érdekében csak írásbeli vizsgát kell majd tenni, a résztvevőknek pedig minden szükséges védőfelszerelést biztosítani fognak.Operatív törzs: Az idei évben elmaradnak a ballagások (visszanézhető videó)
Az operatív törzs szokásos napi online sajtótájékoztatóján Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár ismertette, hogyan zajlanak majd az érettségi vizsgák az idei évben. Többek között azt is bejelentette a politikus, hogy az idei évben elmaradnak a nagy tömegeket megmozgató ballagási ünnepségek. Péntekre újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést; ezzel 1763 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, valamint elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 156 főre emelkedett az elhunytak száma, 207-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 18 főre nőtt a Pesti úti idősotthon elhunytjainak száma is. 847 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 63-an vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat, készülve a tömeges megbetegedések fázisára.Maruzsa: Az oktatási akciócsoport dolgozik az érettségik megszervezésén
Az országos veszélyhelyzetben az érettségi korrekt, minden szempontot figyelembe vevő megszervezése az egyik legnagyobb kihívás, amelyen az oktatási akciócsoport dolgozik – mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár csütörtökön. A köznevelési államtitkár az ellenzéki pártoknak a témában csütörtökön elhangzott nyilatkozataira reagált.Köznevelési államtitkár: pár nap kell az iskolákban a digitális munkarendre való átálláshoz
Pár nap kell az iskolákban a digitális munkarendre való átálláshoz, de utána látni fogjuk, milyen színes oktatási gyakorlat alakul majd ki ezen a téren - mondta a köznevelési államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hétfőn.Operatív törzs: A következő időszak az otthonmaradásról szól
Az elmúlt 24 órában újabb hat megbetegedést regisztráltak. A fertőzöttek állapota jó, az érintettek kórházban vannak – hangzott el az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján. Az esemény középpontjában – várható módon – az iskolák álltak: dr. Maruzsa Zoltán kifejtette, hogy az iskolák nem bezárnak, hanem más módszerekkel működnek tovább, és egészen új kapcsolattartási lehetőségekre van szükség az oktatás zavartalan működése érdekében. Ez a digitális oktatásra való átállást jelenti.A módosított Nat vállaltan hazafias, gyerekközpontú és XXI. századi
A módosított Nemzeti alaptanterv (Nat) vállaltan hazafias, gyerekközpontú és XXI. századi – nyilatkozta a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-nek.Minden területen javultak a magyar adatok a PISA-kompetenciamérésen
Minden területen – szövegértésben, matematikában és a természettudományokban is – javult a 15 éves magyar tanulók teljesítménye a legújabb PISA-felmérés szerint – mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Az államtitkár kiemelte: Magyarország eredménye megközelíti a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát. A legfrissebb PISA mérési adatok kimagasló eredményt mutatnak a magyar iskolai légkör tekintetében: a magyar tanulók 90%-a nyilatkozott úgy, hogy általában megtalálja a kiutat a nehéz helyzetekből, a 73%-a nyilatkozott úgy, hogy véleménye szerint a tanára szeret tanítani, és 68%-a nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével; mindegyik mutató magasabb, mint az OECD-átlag.Ingyenes felvételi felkészítő program indul
Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága, a Klebelsberg Központ és a Magyar Rektori Konferencia.Kásler Miklós: Tizenhat Pest megyei köznevelési intézményt fejleszt a kormány
Öt Pest megyei tankerületi központban tizenhat köznevelési intézményt bővít, illetve épít a kormány hatvanmilliárd forintból – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Budapesten. Kásler Miklós közölte: a Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program következő állomásaként négy új iskola épül és százharminchat új tanteremmel bővítenek meglévő iskolákat Budapest környéki településeken; a fejlesztés tizennégyezer gyermeket érint.Ajánljuk még
















