marxizmus
Európa vezetői és a konzervativizmus gyűlölői az 1968-as balliberális lázongók - Konferencia a diáklázadásokról
1968-as lázongások vagy prágai tavasz? Sokan összekötik a kettőt, holott előbbi nem volt más, mint nyugat-európai anarchista mozgalmak erőszakos támadása a polgári társadalmak addigi konzervatív rendszere ellen, míg Keleten a csehek függetlenségi harcát, a kommunista diktatúra elleni lázadást jelképezték a '60-as évek végei lázadások. Többek közt ez hangzott el kedden a Kommunizmus Bűnei Alapítvány, a Nemzeti Emlékezet Bizottság és a Konrad Adenauer Stiftung közös tudományos konferenciáján, ahol elismert kutatók világítottak rá, mit is jelképez mai szemmel 1968, valamint ezek káros hatása hogyan vetül rá a mai Európára.Szabó István Dániel: Mi is a bajunk Marxszal?
Az elmúlt héten ünnepelték egyesek a kommunista világnézet atyjának, a proletarizmus nagy megmentőjének, Karl Marx születésének kétszázadik évfordulóját. Ismét előkerültek azok a hősök, akik a mai “fehérterror” idején is el mernek cseppenteni egy pár könnyet, majd hosszas cikkeket írnak arról, miért is ne vádoljuk szegény Marxot a marxizmus bűneiért. Lássuk, akad-e más is, amit kritizálhatunk rajta:Ajánljuk még










