mateusz morawiecki
Orbán–Salvini–Morawiecki-találkozó: Európa reneszánszáért küzdünk
A találkozó alkalmával a két legerősebb európai jobboldali frakció meghatározó személyiségei érkeztek Magyarországra – hangsúlyozta a csütörtöki közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor. Kiemelte: szimbolikus értékű, hogy az európai reneszánszról szóló együttműködést éppen nagycsütörtök napján indítják el, amely a szabadság, a méltóság, a kereszténység, a család és a nemzeti szuverenitás értékeire épül, nemet mondva a cenzúrára, az illegális migrációra, a brüsszeli központú európai birodalomra, a kommunizmusra és az antiszemitizmusra. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azt hangsúlyozta, "azért találkoztunk itt, Budapesten, mert hiszünk Európa jövőjében, hiszünk az Európai Unió jövőjében, és hiszünk abban, hogy tudunk közös utat építeni Európa számára". Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter azt emelte ki, hogy szükség van egy olyan európai újjászületésre, reneszánszra, amely véget vet a diktátumoknak, az elszigetelésnek, és a hagyományos értékeket emeli a középpontba. Mint ismert, a találkozó apropóját egy születendő új platform kialakítása adta, amely az Európai Parlament új, konzervatív ereje lehet.A nyugati sajtó az Orbán–Salvini–Morawiecki-csúcsra fókuszál
Salvini Orbánnal és a lengyelekkel képzeli el Európa újraindítását, ennek érdekében a magyar miniszterelnök csütörtökön fogadja Salvinit és Morawieckit. A mai találkozó fő témája az Európai Unió járvány utáni újraindítása.Salvini és Morawiecki megérkezett Budapestre (Fotók!)
Megérkezett Budapestre Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki. Orbán Viktor miniszterelnök Matteo Salvinivel, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével, és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel háromoldalú találkozón vesz részt csütörtökön Budapesten.Történelmi találkozó Budapesten: kiépülhet egy olyan jobboldali tömb, amely a balra tolódott Néppárttal szemben valódi alternatívát jelenthet
Történelmi jelentőségű találkozót rendeznek csütörtökön Budapesten: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvinivel, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel találkozik, hogy egy olyan jobboldali tömb létrehozásáról tárgyaljanak, amely a balra tolódott Néppárttal szemben valódi alternatívát jelenthet. Az eddig különutas szuverenisták tehát hazánkban, Budapesten kezdenek tárgyalásokba az európai jobboldal jövőjéről, a modern európai jobboldal megteremtéséről. A témában Nagy Ervin filozófus-politológus, a XXI. Századi Intézet munkatársa úgy nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak, hogy a budapesti találkozó az első állomása annak a folyamatnak, amely során egy olyan jobboldali charta, egy „modern európai jobboldal” névvel ellátott együttműködés jöhet létre, ami komoly alternatívája lehet a balra tolódott, identitásválságba került Európai Néppártnak.Az EP működése lesz a budapesti magyar-lengyel-olasz találkozó egyik témája
Az Európai Parlament (EP) működése lesz az Orbán Viktor meghívására Budapesten rendezendő magyar-lengyel-olasz egyeztetés egyik témája – közölte kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.Orbán Viktor Matteo Salvinivel és Mateusz Morawieckivel tárgyal csütörtökön Budapesten
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvinivel, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel háromoldalú találkozón vesz részt csütörtökön Budapesten – erősítette meg Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-nek kedden az olasz sajtó értesülését.A médiaszektorra vonatkozó lengyel törvényjavaslatok miatt aggódik az Európa Tanács
A Facebook kontra nemzeti szuverenitás vitájában ismét a megavállalat mellé állt az Európa Tanács. Dunja Mijatovic, az ET emberjogi biztosa levelet írt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek, amelyben kifejtette aggodalmát a reklámadó, illetve az internetes közösségi szólásszabadságot érintő lengyelországi törvényjavaslatok miatt.A lengyelek is osztják a magyarok szabadságszeretetét
A lengyelek is osztják a magyarok szabadságszeretetét, a két nemzet ma is támogatja egymást, gondoskodva az egész közép-európai régió fejlődéséről és biztonságáról – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a hétfői magyar nemzeti ünnep alkalmából közzétett videoüzenetében.A lengyel-magyar barátság nevében kerül vissza a lengyelekhez II. Zsigmond Ágost gyermekpáncélja
A lengyel-magyar barátság nevében kerül vissza a lengyelekhez II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélja – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, Krakkóban. A kormányfő a krakkói Várban ünnepélyesen átadta Lengyelországnak II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélját.Ajánljuk még