mateusz morawiecki
Az éhes farkasként támadó kommunisták és a lengyel nép – A délután folyamán élőben, a helyszínről követjük majd az eseményeket (Videó)
Miután a Tusk-kormány rövid regnálása alatt átlépett minden normát, szétverte a lengyel alkotmányos kereteket és koncepciós eljárásokban hurcolt meg ellenzéki politikusokat, a lengyel nép felébredt rövid álmából és egy grandiózusnak ígérkező nagygyűléssel tiltakozik a Szejm épülete előtt a jogállam leépítése ellen. A rendőrség már délelőtt lezárta a lengyel közmédia belvárosi épületét, amely egyben a demonstráció végállomása is. A PestiSrácok.hu élő videós bejelentkezésekkel és frissülő tudósítással jelentkezik a helyszínről, amelyeket weboldalunkon, illetve a PS Tv Facebook-oldalán követhetnek.Brutális politikai tisztogatás és tömegtüntetések Lengyelországban
Letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kamiński volt belügyminisztert és Maciej Wąsik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit – erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság.Nem hagyják magukat a lengyelek, hatalmas tüntetést szervez Morawiecki pártja
Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök minden lengyelt tiltakozásra hív január 11-én a Szejm elé – írja a Mandiner a Do Rzeczy cikke alapján.Morawiecki a köztelevízió megszállása után: „Nem hagyjuk, hogy diktatúra épüljön Lengyelországban!” (Videó)
A Lengyelországban történetek tökéletesen szemléltetik, hogy mi történik akkor, ha a baloldal hatalomhoz jut: erőszakkal és karhatalmi eszközökkel hallgattatják el azokat, akik nem tetszenek nekik. Egy percig se higgyük, hogy hazánkban nem ez történne, hogy nálunk nem törnének be a jobboldalhoz kötődő szerkesztőségekbe, persze szigorúan a „szólásszabadság” jegyében.Andrzej Duda sem hagyta szó nélkül Tusk törvénytelen akcióját
A politikai cél nem lehet ürügy az alkotmányos elvek és a törvények megsértésére - írja Twitter-bejegyzésében Andrej Duda. A lengyel államfő felszólította Donald Tuskot és a Minisztertanácsot, hogy tartsák be a törvényeket. Tette ezt azután, hogy a Tusk-kabinet erővel kezdte el felszámolni a közmédiát, melynek következményeként a PiS egyik képviselője megsérült. Az államfő azóta a kulturális miniszternek is odaszólt.Nem nyerte el az új lengyel szejm bizalmát Mateusz Morawiecki kabinetje, jöhetnek a globalista liberálisok – Frissítés: Donald Tuskot választották meg kormányfőnek
Az októberi parlamenti választások nyomán megalakult lengyel parlamenti alsóház (szejm) nem adott hétfőn bizalmat Mateusz Morawiecki miniszterelnök kabinetjének. A parlamentnek így egy új jelöltet kell megbíznia kormányalakítással.Morawiecki szerint négy napon belül eléri a műveleti készenlétet a lengyelországi rakétavédelmi bázis
December 15-én eléri a műveleti készenlétet az észak-lengyelországi Redzikowóban létesülő rakétavédelmi bázis – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő hétfőn, a kabinetjéről szóló bizalmi szavazást megelőző, a varsói szejmben elmondott programbeszédében.A négyévesek hisztijéhez hasonló az, amit a Politico ír Morawiecki kormányalakítási megbízása miatt
A Politico névre hallgató brüsszeli propaganda- és hisztilap se kiköpni, se lenyelni nem tudja, hogy Andrzej Duda lengyel államfő Orbán Viktor szövetségesének (és barátjának, tanítványának – hogy idézzük a liberális narratívát), Mateusz Morawieckinek adta meg a kormányalakítás jogát. Legújabb cikkükben ezt a méltatlankodás mellett zombikormánynak nevezik, és azt fejtegetik, vajon életképesebb lesz-e az új kormány, mint egy házilégy. Eredetiségükről sokat elmond, hogy még ez a hasonlat sem igazán önálló fejlesztés.Ajánljuk még