matolcsy györgy
Matolcsy: Jó hír, ha már az IMF is úgy látja, hazánk Európa gazdasági élmezőnyébe tartozhat a járvány után
A geopolitikai térben is a sikeres válságkezelést véghezvivő országok megerősödnek, míg a tétovázó, látszatvitákat folytató régiók végérvényesen elsüllyedhetnek – jelentette ki Matolcsy György, a jegybank elnöke a Figyelőnek adott interjúban, aki hangsúlyozta, hogy Magyarország az elmúlt száz évben soha olyan felkészülten nem nézhetett szembe válságszituációval, mint jelenleg. Matolcsy György az IMF legújabb elemzését, amely szerint jövőre már újra az európai élmezőnybe tartozhat hazánk, úgy kommentálta: korábban komoly vitái voltak a kormánynak a Nemzetközi Valutaalappal, ugyanakkor jó hírnek nevezte, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben kedvező véleménnyel vannak Magyarországról.