matteo renzi
Közel az olasz miniszterelnök bukása
Matteo Renzi három dolgot akart elérni a vasárnapi népszavazással: egyesíteni a demokratákat, megerősíteni saját helyzetét és nagyobb uniós befolyást szerezni az országának. Úgy tűnik, egyiket sem éri el. Olaszország egyesítése és az uniós befolyás növelése helyett éppen azok juthatnak hatalomra a tüntetésektől hangos országban, akik legszívesebben megszüntetnék a brüsszeli kötelékeket.Saját pártjából is Renzi ellen szavazhatnak
A kétkamarás parlamenti rendszer módosításáról Olaszországban vasárnap esedékes alkotmányos népszavazás az urnákhoz járulók többsége számára véleménynyilvánítással ér fel Matteo Renzi miniszterelnökről, aki már bejelentette, hogy a referendum bukása esetén benyújtja lemondását. A szavazóknak egyetlen kérdésre kell igennel vagy nemmel válaszolniuk. Ha a referendumon az igen győz, az olasz parlament egykamarássá változik. A referendum ellenzői arra hivatkoznak, hogy éppen a kétkamarás parlamenti rendszer biztosítja a hatalmi egyensúlyt.Renzi akkor is lemond, ha a népszavazáson az igen győz
Matteo Renzi olasz miniszterelnök akkor is benyújtja lemondását, ha a vasárnapi alkotmányos népszavazás számára kedvezően dől el, vagyis az urnákhoz járulók többsége igennel szavaz - írták az olasz újságok kedden, kormánykörökből szerzett információk szerint.Az olasz miniszterelnök szerint nem az EU pénzéből kéne falakat építeni
„Ha az Európai Unió egyes tagállamai falakat építenek és csak akkor szolidárisak, amikor pénzt kapnak, akkor készen állunk megvétózni az unió költségvetését” – hangoztatta ismét Matteo Renzi olasz miniszterelnök kedden egy rádiós interjúban. „Nem fogadjuk el, hogy az Európai Uniónak általunk befizetett pénzből falakat emeljenek” – fogalmazott egy másik beszédében a kormányfő.Bajban az olasz miniszterelnök, ezért a visegrádi országokon verné el a port
Megint a közép-kelet-európai országokkal izmozott Matteo Renzi olasz miniszterelnök, aki komoly pénzügyi gondokkal küzd saját országában. Ezt leplezendő beszólt Magyarországnak, Csehországnak és Szlovákiának, mert nem segítenek a migránsok befogadásában. A magyar külügyminiszter úgy reagált, hogy a migrációs nyomás részben éppen azért ilyen nagy, mert az olaszok nem tartják be a schengeni szabályokat.Ajánljuk még