matteo salvini
Megint nincs hova tenni az Olaszországba átcsónakázó migránsokat
Mintegy félszáz, migránsokkal teli csónak érkezett augusztus utolsó hétvégéjén Lampedusa szigetére; a háromszorosan túlzsúfolt táborban szállásolták el őket. A többségében békés, háború által nem sújtott országokból érkezőket már az ügyben vizsgálódó olasz ügyész szerint is szervezetten vándoroltatják be Európába. A hatóságok a tábor zsúfoltsága miatt egészségügyi és biztonsági veszélytől tartanak, miközben a koronavírus miatt a migránsok számára felállított karanténhajók fenntartása további durva költségeket jelent.Salvini sem támogatja az afgán menekültek befogadását
Matteo Salvini, a jobboldali kormánypárti Liga vezetője kizárta, hogy Olaszország "több tízezer" afgán menekültet fogadjon be, ahogy azt a polgármesterek országos szövetsége sürgette kedden, országa kötelességének nevezte viszont annak a több tucatnyi afgánnak a befogadását, akik az Afganisztánban korábban működő olasz diplomáciai képviseletekkel dolgoztak együtt.Salvini az olaszokat bántalmazó angol drukkereknek: remélem, a börtönben fognak térdelni
Nagyon keményen beszólt az olasz szurkolókat bántalmazó angol vandáloknak Matteo Salvini, miután a vasárnapi Eb-döntő helyett London számos pontján érte atrocitás a békésen ünneplő itáliaiakat. Miközben egész Európa, és főleg mi, magyarok kíváncsian várjuk, hogy milyen logika szerint volt ez (is) a béke és az elfogadás aktusa a toleráns angolok részéről, a Liga vezére azt üzente a huligánoknak, hogy reméli, a börtönben is úgy térdelnek majd, mint a pályán. Mindenesetre valóban kíváncsian várjuk, hogy milyen szankciók fogják érni az angol szövetséget, az UEFA hazánk elleni túlzó fellépésének tükrében.Nem mindenki magyarellenes az Európai Parlamentben
Az Európai Parlament a héten megvitatta a magyar gyermekvédelmi törvényt, majd az uniós értékekkel és jogszabályokkal ellentétesnek mondta ki azt. A balliberális túlsúllyal működő testületben mindenesetre szép számban akadtak olyan politikusok is, akik a magyar állásponttal értettek egyet.Salvini megdorgálta a magyar gyermekvédelmi törvényen rugózó Von der Leyent
Az az Ursula von der Leyen intéz ultimátumot az Orbán-kormányhoz, aki magyar és lengyel szavazatokkal lett az Európai Bizottság elnöke – jelentette ki Matteo Salvini, aki éles kritikával illette az Európai Bizottság elnökének állásfoglalását a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban.Salvini olyan Európát akar, ahol nem létezik vad, szabályok nélküli bevándorlás
A Liga és európai szövetségesei igent mondanak Európára, amelyben azonban főszereplők akarnak lenni, nem pedig utolsók a sorban – mondta a párt vezetője, Matteo Salvini, aki az uniós tagországok tizenhat pártjának Európa jövőjéről aláírt korábbi közös nyilatkozatáról beszélt vasárnap.Erősödik az európai jobboldal az olasz sajtó szerint
Egyre szorosabbá válik az európai jobboldali erők szövetsége. A kontinens jövőjéről írtak alá közös nyilatkozatot, amelyben elutasítják az európai szuperállamot és kiállnak a nemzetállamok szabadsága mellett.Salvini: az EU-val szembeni kritikus fellépés a szabadság kifejezése
Az Európai Unióval szembeni kritikus fellépés nem jelent "nácizmust, hanem a szabadság kifejezése" Matteo Salvini, az olasz kormánypárti Liga párt vezetője szerint. Salvini a Magyarországgal és Lengyelországgal való szövetségről írt abban a nyílt levélben, amely a Corriere della Sera napilapban jelent meg csütörtökön.Orbán Viktor, Ferenc pápa és Salvini fotóját is megtaposták a bolognai melegfelvonuláson (videó)
Orbán Viktor, Ferenc pápa, Matteo Salvini és Donald Trump arcképét is megtaposták a vasárnapi bolognai melegfelvonuláson, amely az egyenlőséget és a toleranciát hirdette. A konzervatív politikusok megdöbbenésüknek adtak hangot – derült ki a Hír TV beszámolójából.Ajánljuk még