matteo salvini
Conte parlamenti többség nélkül is folytatni akarja a kormányzást
Giuseppe Conte nem készül lemondásra abban az esetben sem, ha a parlamentben nem szerez abszolút többséget a hétfőn és kedden esedékes bizalmi szavazáson azt követően, hogy a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) párt visszavonta minisztereit.Salvini: ha Conte kormányát nem támogatja a parlament, félre kell állnia
Egy harmadik kormánnyal is megpróbálkozik Olaszországban Giuseppe Conte miniszterelnök; azonnali lemondás helyett a parlamentben készül bizalmat kérni Stefano Polli, az ANSA olasz hírügynökség igazgatóhelyettese szerint, aki rendhagyónak nevezte a jelenlegi belpolitikai feszültséget az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva.Visszavezetik az egyes és kettes számú szülő megnevezést Olaszországban
Az anya és apa neve helyett a személyi igazolványokba visszahelyezik az egyes és kettes szülő megnevezést, amelyet a volt belügyminiszter, Matteo Salvini törölt el 2019-ben – közölte az olasz sajtó csütörtökön.Salvini az embercsempészek helyett állt bíróság elé – Elkezdődött a sorosisták és a volt olasz belügyminiszter közötti per
Kezdetét vette a Matteo Salvini ellen indított előzetes bírósági eljárás. A volt belügyminiszter az első ülést követő sajtótájékoztatóján azt mondta, az európai határok védelmezői helyett az embercsempészeket kellene bíróság elé állítani.Szijjártó: egész Európa köszönettel tartozna Salvininek – Grazie Matteo!
Mint arról mi is írtunk, szombat reggel kezdődik a Matteo Salvini elleni bírósági eljárás. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán biztosította a volt olasz belügyminisztert támogatásáról.Soros-szervezetek sürgetik Salvini elítélését – A volt belügyminiszter emelt fővel megy a bíróságra
A spanyol Open Arms és négy olasz NGO is megjelenik ügyvédcsapatával a Matteo Salvinivel szembeni újabb előzetes bírósági eljárásban, amely egy bevándorlócsoport feltartóztatása miatt a szicíliai Palermóban szombat reggel kezdődik.Salvini felkészült a bírósági küzdelemre – Kártérítést követelnek az embercsempészekkel Olaszországba érkező migránsok
Szombaton kezdődik a Matteo Salvini volt olasz belügyminiszterrel szemben kezdett újabb előzetes büntetőeljárás első ülése a palermói Ucciardone börtön bunkertermében. Salvinit azért hurcolták meg és állították bíróság elé, mert tárcavezetőként nem adott engedett engedélyt az Open Arms nevű, illegális bevándorlókat szállító hajó kikötésére. Közben az Open Arms bejelentette, hogy az olaszországi partokra érkezett migránsok károsult félként vesznek majd részt az eljárásban.Széthullóban az olasz baloldali kormánykoalíció
A kontinensen először Olaszországban jelent meg a koronavírus. A baloldali kormánykoalíció tanácstalanul, megkésve, később pedig radikális megszorításokkal próbálta féken tartani a járványt, amely közel hetvenötezer életet ragadt el eddig a félszigeten. Nem meglepő tehát, hogy az olasz "szivárványkoalíció" jócskán vesztett népszerűségéből és ismét erősödtek a Matteo Salvini nevével fémjelzett jobboldali pártok.Az olasz kormánytöbbség eltörölte a Salvini-féle migrációs törvényeket
Az olasz parlament felsőházában pénteken este heves vita kísérte a kormány új migrációs intézkedéseiről szóló szavazást, amellyel eltörölték a Matteo Salvini volt belügyminiszter kezdeményezésére tavaly nyáron életbe léptetett törvényeket.Ajánljuk még

















