matteo salvini
Ismét többen a tengerbe ugrottak a Lampedusánál veszteglő segélyhajóról
Reménytelenségében a tengerbe vetette magát több illegális bevándorló a dél-olaszországi Lampedusa szigeténél veszteglő spanyol segélyhajóról – közölte a hajót működtető szervezet.Lemondott az olasz kormányfő, Salvini előrehozott választásokat tartana
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd délután bejelentette, hogy véget ért a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás, és este benyújtja lemondását az államfőnek. A kormányfő után felszólaló Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes újfent előrehozott választásokat sürgetett.Ma véget érhet az olasz koalíciós kormányzás
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedden délután háromkor mond beszédet a római parlament felsőházában, ezután bizalmatlansági szavazás nélkül is benyújthatja lemondását Sergio Mattarella államfőnek, hivatalosan pontot téve az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga pártja közös kormányzásának végére. Elemzők szerint azonban még meglepetés is bekövetkezhet.Az Open Arms legénysége elkezdte a tengerbe dobni a túszokat (képzelt riport egy úszóversenyről)
Oké, a címben foglaltak nem igazak. Vagyis csak részben igazak. Vagyis nem teljesen fedik a valóságot. Vagyis a helyzet még ennél is kínosabb. A haladó sajtó valóságtorzító átlagát viszont simán hozza. Nincs itt semmi látnivaló.Spanyolország engedélyezi az Open Arms kikötését a partjainál, de a "segélyszervezet" azonnal ki akar kötni Olaszországban
A spanyol kormány vasárnap bejelentette: engedélyt ad az Open Arms nevű spanyol civil hajónak, hogy kikössön a partjainál. A hajót működtető segélyszervezet viszont közölte: nem tudják elfogadni az ajánlatot, mert tekintettel a "szélsőséges humanitárius vészhelyzetre", a fedélzeten tartózkodóknak azonnal partra kellene szállni.A hajó kapitánya szerint robbanásközeli a helyzet az Open Arms fedélzetén
Kritikus, robbanásközeli a helyzet a spanyol civil mentőhajó, az Open Arms fedélzetén, amely az olaszországi Lampedusa partjainál vesztegel – figyelmeztetett szombaton a hajó kapitánya. Az RTVE spanyol tévécsatorna riportjában kimerült és dühös embereket mutatott be, akik nem értik, hogy miért nem léphetnek ki a hajóból a látótávolságban lévő Lampedusa szigetére. A tudósítás szerint az emberek kezdik elveszíteni a türelmüket, és nagyon idegesek; egyesek azzal fenyegetőznek, hogy a vízbe ugranak. Matteo Salvini jobboldali olasz belügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy a hajó az utóbbi tizenhat nap alatt nyugodtan elérhette volna Spanyolországot, amely befogadná a migránsokat.Újabb orvosi ellátásra szoruló migránsok szállhattak partra az Open Armsról – A hajót üzemeltető NGO fütyül az olasz törvényekre
További négy migráns hagyhatta el péntekre virradóra a Proactiva Open Arms spanyol NGO hajóját, amely jelenleg az olasz Lampedusa szigeténél tartózkodik.Durvul a helyzet a migránshajók miatt: Salvini hajthatatlan, amit az olasz kormányfő nem hajlandó tovább tűrni
Olasz felségvizekre ért a Proactiva Open Arms nevű spanyol civil szervezet hajója 147 migránssal a fedélzetén csütörtökön. Spanyolország a helyzet súlyosságára tekintettel felajánlotta, hogy befogad néhányat a hajón utazó migránsok közül – írta korábban az El País című spanyol napilap madridi kormányzati forrásokra hivatkozva. Az újság értesülése szerint pontos számukat egy megállapodásban rögzítik majd, amelyben a többi között Németország és Franciaország is részt vesz. Közben az olasz kormányfő éles hangvételű üzenetet fogalmazott meg Matteo Salvininek: Conte arra figyelmeztette Salvinit, hogy "ellenszegülése az ügyben csak újabb világos példája a tisztességtelen együttműködésnek, amit nem hajlandó eltűrni".Hollywoodban miért ennyire hülye mindenki?
Csak a Jóisten a megmondhatója, hogy saját lelkiismerete vagy jól felkészült píárosai sugalmazására szakította meg olaszországi nyaralását Richard Gere, de az előadás jól sikerült, sokan látták. A foglalkozása szerint sztár és ezáltal mindenhez is értő Gere azért hozott ekkora áldozatot, hogy felkereshesse a nemzetközi vizeken rostokoló Open Arms nevű menekültszállító hajót, és onnan bölcs tanácsokkal láthassa el az európaiakat bevándorlásügyben.Ajánljuk még
















