Karácsony Gergely szimpatizánsai szerint is indokolt lehet a főpolgármester-választás megismétlése (Videó)GÁGulyás Áron PS Riport 2024 június 17. Pénteken délután befejeződött a Nemzeti Választási Irodában a főpolgármester-választáson leadott érvénytelen szavazatok újraszámlálása. Az NVB péntek este bejelentette, hogy az érvénytelen szavazatok újraszámlálása után Karácsony Gergely nyerte meg a főpolgármester-választást, mindössze 41 szavazattal megelőzve a második helyen végző Vitézy Dávidot. Karácsony már korábban is jelezte, hogy kezdeményezni fogja a főpolgármester-választás megismétlését. Még ha ezt Karácsony Gergelynek sikerülne is keresztülvinnie, akár úgy, hogy lemond a városvezetői posztjáról, egyáltalán nem biztos, hogy jól járna egy ilyen kockázatos kalanddal. Mindenesetre hétfőn délután a főpolgármester beadta a választás újbóli kiírását indítványozó kérvényét; végső soron ez nem is meglepő, hiszen gyakorlatilag kormányozhatatlan összetételűre sikeredett a fővárosi közgyűlés. A politikusok helyett azonban most az utca emberét kérdezte stábunk, hogy indokolt lenne-e kiírni egy új főpolgármester-választást. Részletek a videóban.
Vitézy Dávid : „Az az eredmény, ami létrejött, nem egy tisztességes folyamat eredménye”PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 június 15. Interjúban reagált Vitézy Dávid a Nemzeti Választási Bizottság pénteki döntésére. Az LMP jelöltje elmondta: két típusú jogorvoslat van még folyamatban a főpolgármester választással kapcsolatban, valamint kifejtette, hogy mindenképpen korrekcióra van szükség a választás kapcsán.
Karácsony kicsit elhamarkodta, de új választással akar tiszta vizet önteni a pohárbaPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 június 14. A fővárosban kialakult helyzetben csak egyféleképpen, új választással, tisztességes, újonnan kiírt szavazással lehet tiszta vizet önteni a pohárba - jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester (Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP) a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) budapesti épülete előtt megtartott pénteki demonstráción.
Vitézy Dávid szerint Karácsony addig követeli majd az új választások kiírását, ameddig ő azt meg nem nyeriPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 június 13. Csak az a jó választási eredmény, ahol ő a győztes. Szerintem ez minden, csak nem egy demokrata hozzáállása – reagált Vitézy Dávid Karácsony Gergely legutóbbi bejelentésére.
Karácsony a főpolgármester-választás megismétlését kériPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 június 13. Karácsony Gergely főpolgármester a Nemzeti Választási Iroda székhelye előtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatót. Ismeretes: a vasárnapi választás minden idők egyik legkiélezettebb főpolgármester-jelölti versenyét hozta, Karácsony Gergely mindössze 324 szavazattal győzte le Vitézy Dávidot. A történetnek ezzel nem volt vége: Vitézy Dávidék újraszámlálást kértek. Az LMP főpolgármester-jelöltje azt is megmutatta, hogy mire alapozzák érveiket. A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat, ami pénteken meg is történik.
Péntekre összehívott tüntetéssel gyakorolna nyomást Karácsony Gergely az NVI-re, hogy inkább új főpolgármester-választást írjanak ki (VIDEÓ)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 június 13. Karácsony Gergely budapesti főpolgármester csütörtök délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy függetlenül az érvénytelen budapesti szavazatok újraszámolásának eredményétől, a választás megismétlését fogja kezdeményezni az NVI-nél. Kiemelte: péntek délutánra tüntetést szerveznek a Nemzeti Választási Iroda épülete elé, hogy akaratukat nyomatékosítsák.
Szerbiai választások – Több helyen megismétlik a választást szombatonPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 30. Megismétlik az előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választást 35 választóhelyen szombaton a december 17-i voksolás során tapasztalt szabálytalanságok miatt.
Nem nyugodnak le a kedélyek Szerbiában a választások utánPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 28. A december 17-i választásokat a kormánypárt elcsalta – állítja a szerb ellenzék, amely teljesen új választásokat követel Szerbiában. A Mandiner cikkében arra is felhívta a figyelmet, hogy a szerb kormány december 30-ra tűzte ki az újbóli voksolás időpontját, a közel nyolcezer választási körzetből 30-ban meg kell ismételni a szavazást.
Közel harminc helyen megismétlik a szavazást Szerbiában szabálytalanságok miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 20. Szabálytalanságok miatt 28 szerbiai szavazóhelyiségben megismétlik december 30-án a köztársasági parlamenti választást – közölte szerdán az országos választási bizottság (RIK) Belgrádban.
Káosz Berlinben: rengeteg helyen meg kell ismételni a 2021-es választástPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 19. Hála a 2021-ben kialakult kaotikus állapotoknak, 455 berlini választókerületben meg kell ismételni a választást – írja a ZDF az alkotmánybíróság határozata alapján.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót