menczer tamás
Menczer Tamás az ATV-ben cáfolta, hogy rossz lélegeztetőgépeket vásárolt volna a kormány
"Arra szeretném kérni az ellenzéket és az ellenzéki médiumokat is, hogy ne legyenek ellendrukkerek. Nem szeretik ezt a kormányt, rendben van, de ha ellendrukkerek, akkor valójában nem ellenünk drukkolnak, hanem a magyar emberek ellen" – mondta el Menczer Tamás, a Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az ATV Egyenes beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a napokban a Magyar Hang című lapra hivatkozva Korózs Lajos MSZP-s képviselő a tévében azzal riogatott, hogy nem megfelelő lélegeztetőgépeket vásárolt a kormány.Menczer Tamás a Freedom House jelentéséről: Borzasztóan unalmas politikai támadás
Politikai támadásnak tartja Menczer Tamás államtitkár a Freedom House jelentését – a politikus minderről az ATV-ben beszélt. Mint ismert, a sorosista szervezet legújabb jelentésében azt írta: Magyarország már nem demokrácia. Menczer Tamás válasza erre az volt: "spekulánsok kíméljenek".Menczer: továbbra is cél az elegendő védőfelszerelés biztosítása
A koronavírus-járvány második szakaszában is az a cél, hogy minden pillanatban legyen elegendő egészségügyi védőfelszerelés a frontvonalban dolgozóknak – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.Menczer kiakadt a Müller Cecíliát ért kritikán: "Ez még egy gyurcsányistától is fölháborító" (Videó)
"A gyurcsányista Varga Zoltán politikai elfogultsággal vádolta meg Müller Cecília országos tisztifőorvos asszonyt. Nem hagyhattam szó nélkül" – írta Facebook-oldalán Menczer Tamás, aki igazság szerint úgy kiosztotta a Demokratikus Koalíció képviselőjét, hogy azt egészen biztosan sokáig emlegetni fogja majd. A Tájékoztatásért és Magyarország Nemzetközi Megjelenítéséért Felelős államtitkár közölte Vargával, hogy szégyellje magát az elhangzottak miatt, majd hozzátette: "Ön egy szégyen." És mindaz, amit mondott, "még egy gyurcsányistától is fölháborító!"Rétvári: Csak pontos elosztási sorrendben történhet meg az eszközök szétosztása
Ezekre a készletekre hosszú hónapokon át szükség lehet, felelőtlenség lenne szétosztani minden eszközt most – mondta Rétvári Bence az Országgyűlés népjóléti bizottságának meghallgatásán. Rétvári 4 különböző blokkra osztotta beszámolóját, amely a járványügyi felkészülés különböző lépéseit részletezte: minden költségvetési, járványügyi és kórházi átszervezési intézkedést és lépést indokoltnak és sikeresnek nevezve.Müller Cecília: Az az elvünk, hogy teljes tájékoztatást kapjanak az állampolgárok
Az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának meghívására a mai napon az operatív törzs tagjai bemutatják a hazai járványügyi védekezés eddigi lépéseit, illetve az aktuális helyzetet. Az eredetileg Korózs Lajos, szocialista bizottsági elnök által kezdeményezett meghallgatást a bizottság kormánypárti alelnökének javaslatára bővítették a tárcavezetőkön túl az operatív törzs tagjaival is – számol be az index.hu.Menczer Tamás: Szabó Tímea a román nagykövettel szövetkezett a magyarok ellen
A magyar ellenzék és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a budapesti román nagykövettel szövetségben magyarellenes tevékenységet folytat – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn. Menczer Tamás arra reagálva mondta ezt, hogy Szabó Tímea az Országgyűlésben kifogásolta: a magyar kormány a járványhelyzet idején egészségügyi maszkokat szállít a határon túli magyaroknak. Ezt követően a budapesti román nagykövet egy bejegyzésben szolidaritást vállalt az ellenzéki politikussal.Menczer Szabó Tímea magyarázkodásáról: ilyen az mikor egy liberális kifordítja a valóságot
Menczer Tamás szerint járvány idején össze kellene fogni, de ezt nem lehet magyarellenes emberekkel megvalósítani. Ezt abban a videójában jelentette ki, melyet Facebook-oldalára töltött fel és melyet közvetlenül futás után, még edzőfelszerelésében készített, ugyanis állítása szerint abban a pillanatban rögzítette véleményét, amikor szembesült azzal, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti képviselője reagált Szijjártó Péter posztjára.Menczer Tamás: Az Operaházból ellopott könyvritkaságok tértek haza Londonból
A Magyar Állami Operaház levéltárából eltulajdonított, XVII. századi könyvritkaságok tértek vissza Magyarországra – jelentette be Facebook-oldalán, csütörtökön Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.Ajánljuk még















