mentelmi jog
Mentelmi joga megszűnése után támadásba lendült Czeglédy - Nekiment újfent az ügyészségnek, és ezúttal a Szegedi Törvényszéknek is
A Szegedi Törvényszék a minap közölte, hogy június 24-re tűzték ki az előkészítő tárgyalást a Czeglédy Csabát érintő 6 milliárdos költségvetési csalás ügyében. A szombathelyi MSZP-s (újabban DK-s?) politikus mentelmi joga az EP-választási eredmény jogerőre emelkedésével már megszűnt, és ahogy az várható volt, a Csongrád Megyei Főügyészség már indítványozta is a törvényszék felé, hogy rendeljék el az eljárás folytatását. Elvileg tehát Czeglédy és húsz társa két héten belül bíróság elé állhat. A politikus-ügyvéd alig lett újra büntetőeljárás alá vonható, máris újra aktívan használja ki a jog adta lehetőségeket a védekezésre... Ezúttal már nemcsak az ügyében eljáró ügyészséget, hanem a Szegedi Törvényszéket is támadja, amely szerinte nem biztosítja a tisztességes eljárás feltételeit. Azt állítja, hogy minden hatóság, amelyik vele szemben eljár, törvényt sért és - természetesen - a Fidesz irányítása alatt áll. Ő maga sorolja fel, milyen különböző eszközökkel próbálta gátolni a büntetőeljárás lefolytatását, és felveti, hogy nemzetközi fórum elé is viheti majd az ügyét.Mire jó Czeglédynek harmincöt nap mentelmi jog?
Április 19-én vette nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság Czeglédy Csabát, mint a DK EP-képviselőjelöltjét, jelöltté válása pedig április 22-én emelkedett jogerőre. Azóta él a bűnszervezetben elkövetett hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt ügyvéd-politikus mentelmi joga. Joggal merül fel a kérdés, hogy a magát ártatlannak való Czeglédy miért követ el mindent annak érdekében, hogy kivonja magát a büntetőeljárás alól. Büntetőügye óta másodszor lett képviselőjelölt valós képviselői ambíció nélkül. Az országgyűlési képviselőjelöltségtől vissza is lépett, amint megvonták mentelmi jogát. Most pedig az utolsó pillanatban került fel még csak nem is saját pártja, az MSZP, hanem a DK listájának abszolút esélytelen, 36. helyére. Hacsak valami csavarral nem juttatják Brüsszelbe, a Gyurcsány-házaspár harmincöt nap mentelmi joggal ajándékozta meg hűséges ügyvédjét. De mire lehet jó Czeglédy Csabának ez a néhány nap?Lex Czeglédyt terjeszt az Országgyűlés elé a Fidesz - Kósa Lajos szerint meg kell akadályozni a bűnözők ellenzéki menekítését (videóval!)
Az országgyűlési és európai parlamenti képviselőjelölteket megillető mentelmi joggal kapcsolatos sorozatos ellenzéki visszaélések megakadályozása érdekében törvénymódosító javaslatot, mondhatni egy „Lex Czeglédyt” nyújt be az Országgyűlésnek a Fidesz korábbi és jelenlegi frakcióvezetője, Kósa Lajos és Kocsis Máté. Ezt a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozta Kósa Lajos, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke. A politikust portálunk Czeglédy Csaba büntetőügyeiről és az EP-választásokról kérdezte. Kósa Lajos elárulta: egy olyan törvénymódosítást tesznek le az Országgyűlés asztalára, amely kimondja, hogy egy képviselőjelöltet abban az esetben, ha ellene büntetőeljárás folyik valamilyen bűnügyben, és a vádemelés még azelőtt megtörtént, hogy képviselőjelöltként nyilvántartásba vették volna, akkor az adott bűnügyben ne illesse meg a mentelmi jog. Kiemelte: a „Lex Czeglédyt” még csütörtökön benyújtják, világossá téve, hogy amíg az ellenzék légből kapottan tolvajozik és korrupcióról beszél, addig a választásokat arra használják ki, hogy egy bűnözőt menekítsenek ki a büntetőeljárás alól, visszaélve a mentelmi joggal.Gréczy Zsolt szerint totális diktatúra felé sodródik az ország, viszont stábunkat dobták ki a DK rendezvényéről (PS-videó)
Czeglédy Csaba, a köztörvényes bűncselekményekkel vádolt politikus, Gyurcsány Ferenc ügyvédje és Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője tartott lakossági fórumot kedden este a XII. kerületben, ahol a PestiSrácok.hu is megjelent. Stábunk kíváncsi volt arra, hogy Gréczy és a résztvevők miként vélekednek arról, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ellenzéki delegáltjainak szavazatai miatt nem adták ki a több milliárdos csalással vádolt Czeglédy mentelmi jogát. Ez rendkívül érdekes kérdés, hiszen az új magyar demokrácia harminc éve alatt az ilyen horderejű ügyek mentén teljes volt a konszenzus a mindenkori kormány és az ellenzék között. A PestiSrácok.hu beszélt Gréczy Zsolttal, aki büszke a döntésre és szerinte helyén volt az ellenzéki delegáltak esze és szíve, valamint azt is elmondta, hogy szerinte a totális diktatúra felé tart jelenleg az ország. Megpróbáltunk bemenni a rendezvény helyszínére, ahol egy úriember készségesen válaszolt is a kérdésünkre, bár kissé érthetetlenül ő is furcsállta az NVB döntését, azonban az egyik szervező eközben kitessékelt bennünket, arra hivatkozva, hogy nekünk tesz jót, és reméli, hogy így nem bántanak bennünket. Bár kaptunk néhány beszólást, veréstől mégsem tartottunk, a szervező azonban viccesen azt mondta, hogy ő azért is van ott, hogy ne legyen rá esély. Így a fórumon sajnos nem vehettünk részt, Czeglédy Csabával sem tudtunk beszélni, de mégis bölcsebbek lettünk pár magvas gondolattal. Nézzék meg videónkat.Czeglédy mentelmi joga – Az NVB szerint már az is jogsértő, hogy Völner Pál levelet írt nekik
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Czeglédy-ügyben az NVB tagjaihoz írott levelével. Völner az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkáraként szombaton írt levelet Rádi Péternek, az NVB elnökének, és ebben azt írta: a tárca mély megdöbbenéssel értesült arról, hogy az NVB nem függesztette fel Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselő-jelöltjének a mentelmi jogát.Ilyet csak Gyurcsány-félék meg pszichopaták követnek el
Teljes joggal nyílik ki a bicska most minden jóérzésű magyar ember zsebében. A közvagyonban sokmilliárdos kárt okozó, diákok és idős emberek pénzét lenyúló maffiaszervezet vezetője, Czeglédy Csaba ellen meg kellett szüntetni a büntetőeljárást, mert a Nemzeti Választási Bizottság ellenzéki mamelukjai falaztak neki, nem szavazták meg mentelmi joga felfüggesztését. Eközben Czeglédy meg az őt ajnározó Gyurcsány-házaspár röhög a képünkbe. Ideáltipikus pszichopatákként egy csepp szégyenérzet sincs bennük. Tisztességes magyar ember a helyükben elásná magát, ha ennyi gazemberség lenne a számláján...Az NVB nem függesztette fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát
Nem függesztette fel Czeglédy Csaba EP-képviselőjelölt mentelmi jogát keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület határozata szerint a döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.Gyurcsányék csak időt nyernek Czeglédynek
Elodázhatja a Czeglédy Csabával szembeni eljárást, hogy felkerült Gyurcsány Ferencék EP-listájára — értesült a Magyar Nemzet bírósági forrásokból. A lap információi szerint a mintegy hatmilliárd forintos költségvetési csalás ügyében megvádolt 21 személy közül már tízen éltek azzal a lehetőséggel, hogy beismerésükért cserébe enyhébb büntetést kapjanak.Megvásárolta volna jelölttársa visszalépését a jobbikos képviselő – Mentelmi joga felfüggesztését kéri az ügyészség
A választás rendje elleni bűntett miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként, Dr. Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Farkas Gergely országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztésére tett indítványt. A képviselő meg akarta vásárolni az LMP-s jelölt visszalépését.Ajánljuk még
















