mentelmi jog
Kurz mentelmi jogának felfüggesztését kérte az ügyészség
Sebastian Kurz volt osztrák kancellár mentelmi jogának felfüggesztését kérték ügyészek – erősítette meg a gazdasági és korrupciós bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (WKStA) pénteken. A konzervatív politikus ellen két eljárás is van folyamatban. Kurz tagadja a vádakat.Hiába mondott le Kurz, nem lesz kormányváltás Ausztriában
Az osztrák ellenzéki pártok csalódottan reagáltak szombat este arra, hogy folytatja a kormányzást a Zöldek és az Osztrák Néppárt (ÖVP) kormánykoalíciója Sebastian Kurz kancellár nem sokkal korábban bejelentett lemondása után. Az SPÖ szerint a néppárt beáldozta Kurzot, hogy a hatalomban maradhasson.Holnap újra bíróság elé állhatnak Czeglédyék, addig itt egy kis szombathelyi választási matek
Czeglédy Csaba már dörzsöli a tenyerét. Valami miatt van egy olyan érzésem, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) engem fog indítani Szombathelyen és a környező tizenegy településen az előválasztáson – írta egy vigyorgó fej kíséretében a közösségi oldalán. A bűnszervezetben elkövetett hatmilliárdos költségvetési csalás miatt kedden a Kecskeméti Törvényszéken bíróság elé álló politikus, a DK kampánykiadványának címlapján is ott fityeg. Ez persze még csak az előválasztáson való indulást jelenti, de afelől ne legyen senkinek kétsége, hogy az előválasztáson állított jelöltek összeállítása mögött már valamiféle pártalkuk és egyezségek állnak és a sort úgy állítják össze, hogy a jelöltek között egy erős ember legyen. Azt, hogy Czeglédy belengette, Szombathelyen ő lesz a DK jelöltje, a Dunántúlon két másik választókerületben történt érdekes esemény előzte meg, ami ugyan csak valamiféle vélt paktumra utal. Czeglédy „tartásdíjáról” beszélt hétfőn az Országgyűlésben Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője egyebek mellett megemlítette, hogy Gyurcsányék kedvenc ügyvédjét immár összesen százötvenmilliós szerződésekkel stafírozták ki a DK-hoz köthető ellenzéki önkormányzatok. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az ülésnapon elmondta, rossz hírük van Czeglédy számára, az új szabályozás szerint ugyanis a mentelmi jog immár nem vonatkozik rá, ha jövőre esetleg ezzel a módszerrel akarna újra kibújni az ellene folytatott eljárás alól.Járóka Lívia mentelmi jogának felfüggesztéséről tárgyal pénteken az Európai Parlament jogi bizottsága
Egy régebbi, de már rendezés alatt lévő gyorshajtás miatt kérték a Fidesz EP-képviselőjének, Járóka Lívia mentelmi jogának felfüggesztését – erről írt a Népszava. A képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó indítványról pénteken tárgyalnak az Európai Parlament jogi bizottságának rendkívüli ülésén.Nem függesztették fel Vadai mentelmi jogát, Koncz Zsófia elfoglalhatta édesapja székét
A parlament ötnapos ülése 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Korinthus Katalin korábbi MSZP-s országgyűlési képviselőre történő megemlékezéssel kezdődött, amit napirend előtti felszólalások követtek. Ezután tette le képviselői esküjét a borsodi időközi parlamenti választáson mandátumot szerzett Koncz Zsófia, aki édesapja helyén, a Fidesz padsoraiban foglalt helyet. Az Országgyűlés napirendjén szerepelt a Vadai Ágnes mentelmi jogának felfüggesztéséről való döntés, amit végül leszavazott az országgyűlés. A napirend elfogadását követően két órában hangzottak el az azonnali kérdések, ahol napirendre került az erzsébetvárosi kriptovaluta-bánya, a koronavírus, de ma sem maradhattunk Jakab-féle ordibálás és véget nem érő krumplizás nélkül.Matteo Salvini Orbán Viktornak: Nem adom fel, megvédem Olaszországot!
Matteo Salvini, a Liga és az olasz jobboldali ellenzék vezetője közösségi oldalán tolmácsolta köszönetét Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki pénteken kitartásra buzdította őt, miután a parlament megvonta mentelmi jogát.Szijjártó Péter: Matteo Salvini köszönetet, nagyrabecsülést és kitüntetést érdemel
Matteo Salvini köszönetet, nagyrabecsülést és kitüntetést érdemel – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán, miután az olasz parlament felsőháza előző nap megvonta az ellenzéki Liga párt vezetőjének mentelmi jogát.A ballib olasz vezetés megvonta Salvini mentelmi jogát
A római felsőház megszavazta Matteo Salvini szenátor, a jobboldali ellenzéki Liga vezetője mentelmi jogának megvonását csütörtökön. A Salvini elleni jogi eljárás az illegális bevándorlókat szállító Open Arms spanyol hajó kikötésének megtiltása miatt indult.Nem vonta meg az Országgyűlés Bangóné mentelmi jogát (Cikkünk folyamatosan frissül)
Az Országgyűlés hétfőn szavazott a kormány jövő évi költségvetési javaslatához benyújtott módosító indítványokról. A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés délben, a közelmúltban a százegyedik életévében elhunyt Bálint György volt SZDSZ-es képviselőre, kertészmérnökre, valamint a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákra történő emlékezéssel kezdődik. A 2021-es büdzsé mellett a Ház ezen a héten dönthet az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról, az iskolaőrség bevezetéséről és a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításokról.Az ülésen a szocialista Bangóné Borbély Ildikó mentelmi ügyében is határoznak. A szocialista képviselőnő mentelmi jogának felfüggesztését a Pesti Központi Kerületi Bíróság kezdeményezte, rágalmazás miatt. Szabó Tímea ismételten nem tudta türtőztetni magát, az erről készült videófelvételben a "Párbeszéd" politikusa, mit jelent neki a pártjának nevében foglalt üzenet.Ajánljuk még

















