mentelmi jog
Frissülő cikkünk az Országgyűlés legizgalmasabb mai pillanataival – Felfüggesztették Gy. Németh Erzsébet mentelmi jogát, még akár börtönbe is kerülhet Gyurcsány embere
Gy. Németh Erzsébet Áder János húga ellen indított hadjáratot a közelmúltban, amiért a volt köztársasági elnök testvére feljelentést tett. Gy. Németh azon baloldali politikusok közé tartozik, akik a mentelmi joguk mögé bújva állítanak előszeretettel hazugságokat, most azonban az Országgyűlés 140 szavazattal megszavazta ennek felfüggesztését, így a Gyurcsány-párti képviselőnek várhatóan bíróság elé kell állnia.Több mint fél évvel meghosszabbították a háborús veszélyhelyzetet, felfüggesztették a szocialista Molnár Zsolt mentelmi jogát – kövesse velünk élőben az Országgyűlés szerdai ülését (Videó)
Az országgyűlési képviselők 135 igen szavazattal döntöttek a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. Az ellenzék korábbiakhoz hasonlóan most sem támogatta a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Mint ismert, korábban befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt indítottak nyomozást Molnár Zsolt MSZP-s képviselő ellen, akinek a mentelmi jogát az Országgyűlés felfüggesztette. KDNP-s kezdeményezésre tárgyalják a gyermekek egészségének megőrzéséről szóló törvényjavaslatot, amely alapján tilos lenne 18 alattiak számára energiaitalt eladni.Donáth Anna mentelmi jogáról szavaznak Brüsszelben, de ő csak az LMBTQ-jogokkal van elfoglalva
Donáth Anna a Rainbow Platform EU (Szivárvány Platform EU) szervezet rendezvényén tartott előadást, miközben kedd délután már mentelmi jogának felfüggesztésével foglalkozik az illetékes brüsszeli bizottság.Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferencet
A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatti nyomozásában ezidáig hat személyt hallgatott ki gyanúsítottként, köztük Baja Ferenc volt környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert is. A dolog pikantériája, hogy egy kapcsolódó ügy miatt korábban Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.Gréczy Zsoltot üldözik a szexügyek: most Borkai Zsolt afférja miatt ugorhat a mentelmi joga
Bár a baloldal vesszőparipája a rágalmazás, most úgy tűnik, visszanyalt a fagyi. A DK kéjence mentelmi jogának felfüggesztéséről ugyanis ma dönt az Országgyűlés, miután a Borkai-ügy egyik érintettje rágalmazásért feljelentette. Gréczy Zsolt szerint ő nem tett semmi rosszat, csak egy sajtótájékoztatón válaszolt egy kérdésre.Hoppon maradt Hadházy Ákos, aki azt sérelmezte, hogy intézkedtek vele szemben a rendőrök, amikor éppen kordonbontással feltűnősködött
Elutasította Hadházy Ákos országgyűlési képviselő rendőri intézkedést és bántalmazást sérelmező felülbírálati indítványát a bíróság.Döntöttek a parlamentben: a jövőben nem lehet bűnözőt csinálni a munkáját végző újságíróból
A képviselők többsége megszavazta, hogy a jövőben az az újságíró, aki rágalmazást vagy becsületsértés követ el a közügyek szabad megvitatásakor sajtótermékben vagy médiaszolgáltatás útján, nem büntethető a Büntető törvénykönyv (Btk.) alapján. Feltéve persze, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására. A PestiSrácok.hu már régóta követeli, hogy ne üldözzék bűnözőként a munkájukat végző újságírókat és a sajtó ne legyen kiszolgáltatva a feljelentők kénye-kedvének. Nem véletlen, hogy a korábbi vitanapon portálunk és kollégáink nevét többször is emlegették a baloldali képviselők: Szabó Tímea például azon az állásponton van, hogy a lazítást azért akarják a kormánypárti előterjesztők, mert közeleg az önkormányzati és EP-választás, és lehessen szabadon gyalázni a másikat. Mindeközben azt elfelejti, hogy az Átlátszó.hu is felvetette már ezt, de az Európai Tanács főtitkára is javasolta a lépést.Felfüggeszthetik a német pénzügyminiszter mentelmi jogát
A szövetségi pénzügyminiszter parlamenti (Bundestag-) képviselői mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmet mérlegel a berlini ügyészség a politikus ingatlanvásárlásával kapcsolatban - jelentették hétfőn német hírportálok.Az Európai Ügyészség felfüggesztené két EP-képviselő mentelmi jogát is
Az Európai Ügyészség főügyésze két görög európai parlamenti (EP) képviselő, a szocialista Eva Kaili és a néppárti Maria Szpiraki mentelmi jogának felfüggesztését kérte – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű ügyészsége csütörtökön.Ajánljuk még

















