merénylet
A tűzoltóért kiáltó gyújtogató
A Donald Trump elleni merényletkísérlet után – amit a balliberális mainstream először csak hangoskodásként, meg incidensként próbált eladni –, megszólalt a hazai junkie-értelmiség vezéralakja, Puzsér Róbert is. Hosszú posztban reagált a történtekre, s summa summarum arra jutott, hogy: Isten, óvd meg Amerikát! Végülis igaza van, ami a záró mondatot illeti, de azért kell, hogy egy kicsit mélyebben is beszéljünk erről.Közellenségnek kiáltották ki Donald Trumpot, ez vezetett a merénylethez (VIDEÓ!)
Nem először akarják Donald Trumpot kiiktatni a közéletből, hiszen másképp akárhogyan is próbálják, nem tudják ellehetetleníteni. Ennek oka, hogy most is egy merényletet hajtottak végre ellene és csak a szerencsén múlott, hogy nem történt tragédia. Trombitás Kristóf, a Patrióták munkatársa vidójában bemutatja, hogy mi vezetett el odáig, hogy a migrációellenes, békepárti, antiwoke politikusok fejére pályáznak az ellenségeik.Jézus mentette meg Trumpot?
Ez a mém ugyan nem most készült, de erre az esetre is nagyon találó. És maga Trump is elmondta: „A szerencse vagy Isten mentett meg.” Hát én ezt most egy kicsit kikérem magamnak. Hogy a szerencsét is behozza a képbe. Mert Isten mentette meg. Kész.Minden, amit a Trump elleni merényletről tudni érdemes | The Fair Right (videó)
Napok óta tele a sajtó a Trump elleni merénylet részleteink morzsáival, a körülmények egy része azonban még most is tisztázatlan. Hogy jutott fel a tetőre a merénylő? Nem látták? Megszervezték? Megrendezték? Hibázott a titkosszolgálat? Az amerikai sajtó jelentős része kezdetben le sem akarta írni, hogy merénylet történt, hiszen a történelemből jól tudjuk: ez csak növeli az elnökjelölt népszerűségé. Ha érdekel, hogy reagált a média és közvélemény az esetre, illetve mi vezetett idáig, mindenképpen nézd meg a teljes videót!GEOrgPOLITIKA – Apja gépkarabélyát használta Trump támadója
A Donald Trump kampánygyűlésén merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett volna – mondta el vasárnap újságíróknak Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.Trump elleni merénylet: az FBI az elkövető indítékait vizsgálja, megszólalt a fiatal merénylő apja is - minden, amit eddig tudunk
Ismeretlen indíték, regisztrált republikánus szavazó, aki baloldali és demokrata politikusoknak– és a magyarországi baloldalnak– gyűjtő szervezetnek is adományozott. A Donald Trump ellen merényletet elkövető Thomas Matthew Crooks nem volt büntetett előéletű, és még nem tudni, hogy miért akarta lelőni a volt amerikai elnököt. Az FBI szerint a Trump ellen merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett volna. Joe Biden szerint nem szabad engedni, hogy az erőszak normalizálódjon - ezeket tudjuk eddig a hétvégén elkövetett merényletről.Kocsis Máté: minden eszközzel fel kell lépni az életellenes uszítások és utalások ellen
Haladéktalanul és minden eszközzel fel kell lépni az életellenes uszítások és utalások minden formája ellen - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Facebook-oldalán.GEOrgPOLITIKA – A támadás kronológiája és a bevetett fegyverek típusa
Trump volt amerikai elnök és várhatóan jövendőbeli amerikai elnök kis híján áldozatul esett egy lőfegyveres támadásnak. A merényletet nem sokkal a republikánus elnökjelölő konvenció előtt hajtották végre. Mi történt és mi a jelenlegi helyzet? Trump a fülén sérült meg. A feltételezett merénylő és egy néző meghalt. Az események összefoglalása.Merénylettörténet: legutóbb Bush elnököt akarták megölni 2005-ben Tbilisziben, Reagan elnököt 43 éve lőtték meg Washingtonban (videó)
A hetedik elleni irányuló merényletet is túlélte Donald Trump, akire helyi idő szerint szombaton délután egy pennsylvaniai kampánygyűlésen többször is rálőtt a 20 éves helybéli Thomas Matthew Crooks AR-15-ös gépkarabélyból. Trump jobb fülcimpájának felső részét roncsolta az egyik lövedék, a közönség soraiban egy férfi meghalt, kettő súlyosan megsérült a további lövések következtében. A katonai ruházatban lévő Crooks-ot fejbe lőtte egy mesterlövész. Korábban már négy amerikai elnök halt meg merénylet következtében. Sikertelen és csak félig "sikeres" merényletekből is rengeteg van. Legutóbb Bush elnököt Tbilisziben akarták megölni 2005-ben kézigránáttal, ám az nem robbant fel. Reagan elnököt 43 éve lőtte meg Hinckley, akit 2016-ban kiengedtek.Ajánljuk még

















