mesterházy attila
"Komcsik, hol a pufajkátok?" - Ellentüntetők várták Tapolcán az MSZP-Jobbik-demonstrációt, Mesterházy hógolyót is kapott (videóval)
A fővárosi tüntetéssel egy időben több vidéki helyszínen elkezdődtek a demonstrációk. Tapolcán az MSZP és a Jobbik, Rig Lajos és Mesterházy Attila hívták közösen utcára az ellenállókat. A Fidesz-irodánál meghirdetett helyszínen meglepetés várta a tüntetőket, mert körülbelül 50-70 fő állt sorfalat, hogy védjék az irodát, ha be akarnának oda törni. A tüntetők annak ellenére, hogy a környező településekről, autókkal többeket is csoportokban hoztak, legfeljebb százan lehettek. Így az a faramuci helyzet állt elő, hogy az ellentüntetők és a helyszínt biztosító rendőrök közel annyian voltak, mint a tüntetők. A demonstrálók hólapátra erősített táblákat lengettek, míg az ellentüntetők végig skandáltak Rig Lajos és Mesterházy Attila beszéde alatt. Szólt a "2006", "szemkilövetők", "Soros-bérencek" és az "árulók" rigmus, majd menet közben elszabadultak az indulatok. Bár komolyabb atrocitás nem történt, és nem is sérült meg senki, de Mesterházy Attila egy méretes hógolyót kapott az arcába. Durcisra szövetségelte az MSZP-t a mindig következetes, véleményét soha nem változtató Karácsony Gergely
Őszintének tűnő csodálkozást váltott ki Mesterházy Attilából, hogy az MSZP tavaszi import miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely két egymást követő napon ugyanabban a kérdésben képes egymásnak ellentmondó állításokat tenni, és ambícióiról még Legfőbb Szövetségesét sem tájékoztatja. Szegény szocik így a sajtóból tudták meg, hogy bár Karácsony mindenütt ellenzéki előválasztást szeretne a jövő évi önkormányzati választáson, de azt furfangosan eltitkolta, hogy szűkebb territóriuma, Zugló ez alól kivétel, oda feltételek nélküli biankó csekket kér, egész pontosan követel. Elkeseredésében Mesterházy egészen addig a következtetésig eljutott, hogy Karácsony nem őszinte a szocikkal, és lenézi őket. Ki gondolta volna ezt az MSZP-Párbeszéd áprilisi násztáncának elképesztő sikere idején? Pártkongresszusi svédasztalok párizsis-szendvicsszagával kezdődött Tóth Bertalan MSZP-elnöki karrierje ( KÉPGALÉRIÁVAL-VIDEÓVAL)
Tóth Bertalan frakcióvezetőt választották az MSZP új elnökének, Mesterházy Attila 54-46 arányban alulmaradt. A választmány elnökének Kunhalmi Ágnest választották, aki kihívó nélkül pályázott a posztra, elnökhelyettesnek Szakács Lászlót, az alelnököknek pedig Szanyi Tibor, Hegyi Gyula és Komjáthi Imre lettek. A helyszínre megérkező tudósítóinkat kellemes, az álmennyezetből áradó azbesztszag, a félreismerhetetlen pártkongresszusi svédasztalok párizsis-szendvicsszaga fogadta. A kongresszus sajtónyilvános részében, Tóth Bertalan arról beszélt, hogy azt szeretné, ha irányítása alatt a párt egységes frontként tudna felvonulni Orbán Viktor poszt-fasiszta diktatúrájában elnyomott, kisemmizett és tönkretett embertömegek zászlaja alá. Kifejtette: az emberek nagy része Magyarországon hisz a klasszikus szociáldemokrata értékekben. A kérdés már csak az, hogy az MSZP hisz-e benne? Pontosítunk: egy kérdés maradt, hogy egyáltalán hisz-e valamiben az MSZP, a Fideszen kívül? Beszédéből kiderült, hogy a "szociáldemokrácia" Tóth-féle értelmezése a fasizmus és a jelölt házak narratívája mentén felépülő újbeszédéből és a kapatosabb járási párttitkárok szociális érzékenységéből állhat össze. Ez tehát az új, a megújult, a 21. századi MSZP. Ennél még Gurcsány Ferenc is progresszívabb volt, Berci! Szimpátia az ördöggel - Mesterházy Attila a Jobbik oldalán, egy szent szövetségben váltaná le a Fideszt
Tisztújító kongresszust tart a romokban lévő MSZP vasárnap. Az eseményre azért van szükség, mert az eddigi elnökség eddig élén álló Molnár Gyula az április 8-i választási brutális vereség után lemondott tisztségéről. Jelöltként Mesterházy Attila, korábbi MSZP-elnök és Tóth Bertalan, MSZP-frakcióvezető jutott el az elnökségig, hiszen Kunhalmi Ágnes végül mégsem indult el a megmérettetésen, mert inkább a választmányi elnöki pozícióért száll ringbe egyedüli jelöltként, Ujhelyi István helyett. A kongresszussal kapcsolatban a sajtó munkatársainak Mesterházy Attila "tökös" és "egyértelmű" politikát ígért: együttműködést akár az "ördöggel" is. A mai nap legnagyobb kérdései, hogy ki lesz az új elnök, és milyen irányba viszi majd a pártot, illetve megmenti-e azt a széthullástól.