mezőgazdaság
Az aszály miatt legfeljebb közepes búzatermést várnak a gazdák
Legfeljebb közepes búzatermést várnak az idén a magyar gazdák – írja a csütörtöki Világgazdaság, hozzátéve, hogy a termelők bíznak az élénk kereslet fennmaradásában. A talajból 30-80 milliméter csapadék hiányzik, és a földeken már minden növény megsínyli a vízhiányt, a búzatermés pedig akkor is legfeljebb közepes lehet, ha jön az eső.Az év alatt 10,3 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak
Márciusban 10,3 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt, az éves áremelkedés 4,2 százalékponttal nagyobb volt a februárinál - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.Ha nincs más, ez is jó lesz? – Kipróbáltuk az agrárminisztérium által javasolt mezőgazdasági idénymunkát (PS-videó!)
A járvány elleni védekezés miatt részben leállt a gazdaság, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Emiatt egyes ágazatokban, főként a turizmusra és a nemzetközi értékláncokra épülő szektorokban különösen nehéz helyzetbe kerültek a munkavállalók. Sokakat elbocsátottak vagy fizetés nélküli szabadságra küldtek, amíg a világ helyre nem áll. Átmenetileg az agrárminisztérium képzettséget nem igénylő mezőgazdasági idénymunkákat ajánlott ezekre a hónapokra a balszerencsés, bevétel nélkül maradt polgároknak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a válság hónapjai pont egybeesnek a tavaszi és nyári idénymunkák szezonjával. Békeidőben is hatalmas igény van a földeken dolgozó idénymunkásokra az agrárvállalkozásoknál, de most, amikor a határzár miatt az olyan szerencsétlenebb és szegényebb országokból sem hozathatnak vendégmunkásokat, mint például Románia, különösen. A minisztérium egy portált is létrehozott, hogy összekösse a dolgozni akarókat a potenciális munkaadókkal. Stábunk annak járt utána, vajon egy urbánus, kizárólag csak aszfaltozott környezetben eligazodni képes fiatal milyen eséllyel képes hasznossá tenni magát vidéken ebben a rendkívüli helyzetben.Folytatódik az osztatlan közös földtulajdon felszámolására indított program
Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában; ennek érdekében május 11-én folytatódik a 3 hektár alatti területű állami földek értékesítése – közölte Nagy István tárcavezető. Az agrártárca programjának második szakaszában a több, mint 9 ezer ingatlanra bárki tehet vételi ajánlatot elektronikus úton június 8-áig.Vass Krisztián: Jókai-nyakleves
Az agrárminisztérium tanácsadója a vírusvész kapcsán közölt cikket a Magyar Hírlap 2020. április 7-i számában a hazai mezőgazdaságról. „A májusi hideg napokra tehát minden évben készen kell lennünk” – idézi cikke elején Vass Krisztián Jókai Mór szavait. Majd a tavaszi munkálatokra utalva így folytatja: „A hazai agrárgazdaság ugyan erős lábakon áll, nem fárad bele egykönnyen a bokázásba. Mégis fontos, hogy minden talpalatnyi földet derekasan megműveljünk.”Mezőgazdasági munkára fognák Olaszországban a migránsokat
Tartózkodási engedéllyel és egészségügyi ellátással készül rendezni az illegális bevándorlók olaszországi tartózkodását a római kormány, legalább mintegy 300 ezer emberrel számolva, elsősorban a mezőgazdasági munkások pótlására a járványhelyzet közepette, mert a déli és az északi gyümölcsültetvényeken nyolcmillió mázsa termény vár leszedésre.Május 15-ig lehet pályázni a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra
Május 15-ig pályázhatnak a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra a gazdálkodók, ezt követően június 9-ig a benyújtott kérelmek támogatási összege munkanaponként 1 százalékkal csökken – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel.Az Egyesült Államokban aggódnak az élelmiszer-ellátásért
Az Egyesült Államokban az új típusú koronavírus járványa miatt bezárnak a vágóhidak és a húsfeldolgozók, ennek következtében sokan aggódnak az élelmiszer-ellátásért. A nagy agrárállamokban – Iowában, Dél-Dakotában, Pennsylvaniában – egymás után zárnak be a vágóhidak és a nagy húsfeldolgozó üzemek, részben, mert a dolgozóik között sokakat diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, részben pedig a járvány terjedése miatti elővigyázatosság okán.Ajánljuk még

















