mezőgazdaság
Baráti ügyészt jelölt főügyésznek a brazil elnök
Jair Bolsonaro brazil elnök egy környezetvédelmi kérdésekben vele egyetértő, kevéssé ismert és kollégái által sokat bírált ügyészt, Augusto Arast jelölte főügyésznek – írta hírügynökségi jelentésekre hivatkozva az MTI. A jelölést a szenátusnak jóvá kell hagynia, Aras kinevezése ellen azonban nagy a tiltakozás.Nagy István: Felkészülten kell reagálni a klímaváltozásra
Az agrárium az éghajlatváltozásnak leginkább kitett ágazat, ezért az Agrárminisztérium (AM) igyekszik felkészülten reagálni a klímaváltozás negatív hatásaira – jelentette ki az agrárminiszter az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában csütörtökön, Nyíregyházán.Tagadja a gazdák sanyargatását a Sió-Eckes, ennek ellenére az osztrák ár töredékét adják a magyar gazdáknak
Tisztázandó az ellene korábbi cikkünkben felmerülő vádakat, megkereste szerkesztőségünket a Sió-Eckes üdítőgyár egy közleménnyel, melyben reagálnak az "öngyilkos" szerződések vádjára. Mint arról beszámoltunk, a céggel szemben több súlyos vád is felmerült egyik beszállítója részéről, például, hogy a Sió rendszeresen írat alá olyan szerződéseket a beszállítókkal, amiket utólag – egyoldalúan – áraz be, de az is felmerült, hogy érdemi kifogás nélkül, önkényesen küldtek vissza több tonna gyümölcsöt a termelőnek. Ezen állítások cáfolataként juttatta el szerkesztőségünkbe álláspontját a Sió. Az ügyben a Pestisrácok.hu megkereste a MAGOSZ-t is, ahol elmondták: mindkét félnek vannak kockázatviselési kötelezettségei, ugyanakkor hozzátették, hogy Magyarországon jelenleg inkább a termelők érdekei vannak veszélyben, mintsem a felvásárlóké. Az is kiderült, hogy miközben a Sió-Eckes szerint példásan bánnak a magyar gazdákkal, Ausztriában készek az itteni felvásárlási ár többszörösét is megfizetni nekik.A sikeres gazdasági növekedéshez az agrárgazdaság fejlesztése elengedhetetlen
A magyar gazdaság jól teljesít, ebben a mezőgazdaságnak és az élelmiszergazdaságnak is nagy szerepe van, a sikeres gazdasági növekedéshez fejlesztésük elengedhetetlen – mondta Kis Miklós Zsolt, a vidékfejlesztésért felelős államtitkár pénteken, Kecskeméten, a XX. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumon.Államtitkár: Magyarország akár 25 millió embert is el tud látni élelmiszerrel 2050-re
Évi 17 milliárd forinttal, 2020-tól 2030-ig összesen 170 milliárd forinttal tervezi a kormány támogatni az öntözés fejlesztését – jelentette be Farkas Sándor tegnap a VIII. Hajdúsági Expón a Magyar Nemzet beszámolója szerint."Egy kenyéren vagyunk, közös a sorsunk" – Összeöntötték a kárpátaljai magyar gazdák által összegyűjtött búzát Nagydobronyban
Ünnepélyesen összeöntötték a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében a kárpátaljai magyar gazdák által összeadott több, mint 100 tonna búzát szombaton, az ungvári járásbéli Nagydobronyban. Az eseményen elhangzott: a kárpátaljai magyar gazdáknak és a kárpátaljai magyaroknak tudniuk kell, hogy a nemzet egyre gyarapodó ereje ott van mögöttük, és együttérez velük az egész Kárpát-medence magyarsága.Agrárkamara: Közelebb kellene vinni az élelmiszer-előállítást az emberekhez
A jövőben tovább erősödik az élelmiszer-előállítás ipari jellege, ugyanakkor közelebb kellene vinni azt az emberekhez – ez az ágazat egyik nagy kihívása a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői szerint.Zöld fürtök a rögön – Az unió bitang jó embargójának eredménye
Miközben Brüsszelben véget ért a nagy sakkparti, a magyar szőlősgazdák elkezdték a még éretlen termést a földre dobálni – köszönhetően az önmagával viaskodó uniós bürokraták képmutató, oroszellenes magatartásának. Keleti nyitás ide, keleti nyitás oda, a kötelező uniós embargót ellenembargó követte, így már évek óta nem tudjuk a szőlőt (és más gyümölcsöt) az oroszoknak (sem) eladni. Mostanra annyira súlyossá vált a helyzet, hogy négy borvidéken is fizet akkor a magyar állam, ha még zölden, éretlenül a rögök közé dobjuk a szőlőtermést. Mert értékesíteni nem tudjuk, a franciák és az olaszok védik a saját territóriumokat, a magyar piac pedig szűkös. Mindeközben a német-orosz kereskedelem mértéke ismét csúcsra jár. Képmutatás, kettős mérce és a magyar gazdák tragédiája – ezt hozta az oroszokat megleckéztetni akaró béna bürokrácia makacssága. De a magyar kormány legalább igyekszik megmenteni a tragikus helyzetbe került gazdákat – feltéve, ha az uniós bürokraták nem kötnek majd ebbe is bele.Nagy István: Százmillió forint támogatáshoz juthat a magyar komlótermesztés
Százmillió forintot csoportosít át az agrártárca új komlóültetvények telepítésének támogatására; az erről szóló miniszteri rendelet hamarosan megjelenik – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken, Sopronban, a IV. Soproni Sörrally befutóján tartott sajtótájékoztatón.Ajánljuk még

















