mezőgazdaság
Nagy István: Százmillió forint támogatáshoz juthat a magyar komlótermesztés
Százmillió forintot csoportosít át az agrártárca új komlóültetvények telepítésének támogatására; az erről szóló miniszteri rendelet hamarosan megjelenik – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken, Sopronban, a IV. Soproni Sörrally befutóján tartott sajtótájékoztatón.Nagy István: Komoly döntések, kihívások előtt áll a magyar gabonatermesztés
Komoly döntések előtt áll a versenyképesség javítására a gabonatermelési ágazat, a magyar mezőgazdaság meghatározó ágazata - mondta Nagy István agrárminiszter a Gabonavertikum - versenyképesség itthon és a világban elnevezésű konferencián csütörtökön a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán, Mosonmagyaróváron.Nagy István: A vidék és a mezőgazdaság az egész ország közös ügye
A vidék és a mezőgazdaság ügye nemcsak az ott élők, hanem az egész ország közös ügye, 2019 ezért az építkezés éve az agráriumban – mondta az agrárminiszter csütörtökön a Figyelő hetilap budapesti agrárkonferenciáján. Nagy István a támogatási lehetőségek közül kiemelte az ökológiai gazdálkodások pályázatának harminchatmilliárd forintos, vagyis háromszorosára emelt keretösszegét, illetve a jövő keddtől benyújtható egységes támogatási kérelmeket. Utóbbinak köszönhetően a termelők csaknem ötven közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímen összesen négyszázhetvenmilliárd forinthoz juthatnak hozzá.Kézzelfoghatóvá válnak az agrárium célkitűzései - Magyarországon épül Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja (PS-VIDEÓ)
Pontosan az valósul meg a gyakorlatban, amit célul tűzött ki az Agrárminisztérium: hogyan lehet a magyar mezőgazdaságot versenyképessé tenni, hogyan lehet a XXI. századba áthúzni. Most itt vagyunk annál a pillanatnál, amikor mindazok a tervek és szándékok, amelyeket hirdetünk, kézzel fogható valósággá tudnak válni az elkövetkező időben - jelentette Nagy István agrárminiszter azzal a bejelentéssel összefüggésben, hogy Hegyeshalom és Bezenye határában egy egymilliárd eurós beruházás keretében Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épül meg a német FAKT AG beruházásának köszönhetően. Mint a miniszter portálunknak fogalmazott: "mindig beszélünk a versenyképesség javításáról, arról, hogy hogyan tudunk több jövedelmet, vidéki megmaradást előidézni: hát így".Nagy István: Egymilliárd eurós mezőgazdasági fejlesztés kezdődik Hegyeshalom és Bezenye térségében
Egymilliárd eurós mezőgazdasági fejlesztés kezdődik Hegyeshalom és Bezenye térségében - mondta az agrárminiszter az M1 aktuális csatornán szerdán.Drágulnának az élelmiszerek, ha Brüsszel csökkentené a gazdák támogatását
Jelentősen megdrágulna az élelmiszer, ha a brüsszeli tervek szerint a gazdáknak járó pénzeket a migráció kezelésére csoportosítanák át - mondta a Magyar Nemzetnek Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke.Aláírásgyűjtésbe kezd a Magosz és a NAK az uniós források megőrzéséért
Aláírásgyűjtésbe kezd a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azért, hogy az uniós agrárforrásokból ne lehessen átcsoportosítani a migráció kezelésére. Jakab István, a Magosz elnöke úgy nyilatkozott: a forráselvonás veszélyeztetné a gazdák versenyképességét, a szektorban dolgozók megélhetését.Agrárminiszter: Több, mint négymillió embert érint az osztatlan közös földtulajdon
Rövidesen rendeződhet a több, mint 4 millió embert érintő osztatlan közös tulajdonú birtokok helyzete, mivel hamarosan a parlament elé kerülhet az erről szóló törvényjavaslat - közölte Nagy István pénteken Hévízen.Nagy István: A határon túli magyar gazdálkodók érdekképviselete kiemelt feladat
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelt feladata a határon túli magyar gazdálkodók érdekképviselete; a kormány segítette a külhoni magyar agrárszervezetek létrehozását, amelynek köszönhetően mostanra az agrártárca egy jól működő, átfogó kapcsolati hálóval rendelkezik, nagyságrendileg félmillió magyar gazdálkodót ér el - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az erdélyi Partiumban tartott Szilágy megyei gazdafórumon.Ajánljuk még

















