mi kérdezünk
Takács Péter a Mi kérdezünkben: Hozzá kell nyúlni az egészségügy elaggott szerkezetéhez!
Folyamatosan dolgozunk az egészségügyi rendszer markáns átalakításán – mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában Takács Péter egészségügyi államtitkár. Szerinte az elaggott, szocialista típusú szerkezethez hozzá kell nyúlni. "Most, a veszélyek korában, amikor háború dúl és szakértők szerint 10–15 éven belül újra kitörhet egy világjárvány, nekünk egy stabil, állami ellátórendszert kell kiépítenünk" – mondta. Takács Pétert a kötelező orvoskamarai tagság megszüntetésének hatásáról és arról is megkérdezte Huth Gergely, hogy lesznek-e kórházbezárások, illetve az egészségügyi államtitkár kifejtette véleményét Schmidt Mária történész álláspontjáról, aki a Látószög blogon arra hívta fel a figyelmet, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezetét (WHO) behálózza az Egyesült Államok.Fellendülőben a magyar–francia kapcsolatok – A Mi kérdezünk vendége volt Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője
Annak ellenére, hogy baloldali-liberális elnök regnál Franciaországban, mégis, stratégiai szempontból sok az egyező pont Párizs és Budapest között. Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője úgy látja, hogy Franciaország mindig a szuverén, nemzetállami gondolkodást képviselte Európában, amihez Magyarország is csatlakozhat, gyengítve ezzel a kontinens sorsát alapvetően meghatározó német–francia tengelyt. Ugyan se a társadalom-, se a migrációs politikában nem értünk egyet a franciákkal, de abban igen, hogy Brüsszel nem hagyhatja figyelmen kívül a tagállamok érdekeit. Ráadásul Macron és Orbán között hagyományosan jó kapcsolat van, amit a visegrádi országok az előnyükre fordíthatnak.Mi kérdezünk – Egy görög istennek kell feltámadnia, hogy megmentsen bennünket? – Rácz András íróval beszélgettünk
A Föld szinte minden kultúráját a felismerhetetlenségig megváltoztatta az elmúlt száz év, különösen az utolsó pár évtized technológiai fejlődése és persze nem mellesleg a kifejezetten amerikai (alapvetően mozgóképes) tömegkultúrával történő találkozás. Olyan emberi tulajdonságainkat, képességeinket és szükségleteinket is érintette ez a változás, mint az alapvető örömeink megélése, a létezéssel járó nehézségek elviselése és persze a valóságérzékelés. Soha nem volt olyan nagy a szakadék a generációk között, mint most. A negyven felettiek még a könyvek korában születtek, amelyet talán csak a tévé kezdett ki valamennyire. És ezek az emberek most rácsodálkoznak arra, hogy habár teljes jogú lakói és használói a virtuális világnak, ebben a környezetben nem képesek megélni azokat az örömöket, amelyeket a valóságból ismernek. Mi, az ötvenen túl sokszor érezzük úgy, hogy az énvédelemre szánt nagy érzelmek és hárítások teszik boldogtalanná a gyermekeinket. Rácz András íróval a "Feltámadt a nagy Pán" című könyvéről és sok minden másról beszélgetett Bálint Botond.Mi kérdezünk – Egyedülálló pantomim előadással arat nagy sikereket a PANkreátorok társulata
Hogyan lehet izgalmas 2023-ban egy pantomim előadás? Erre a kérdésre (is) keresi a választ ez a beszélgetés, amelyben Szabó Máté és Horváth Zoltán avat be minket a pantomim világába. A PANkreátorok csapata óriási sikernek örvend. A belvárosi Aranytíz Kultúrházban látható a műsoruk, ami hamar teltházas előadásokat produkált. Azonban nemcsak a közönség, hanem a szakma is díjazta a produkciót, mégpedig az Érték és Minőség-díjjal, ami komoly elismerés a fiatal társulatnak. A PANkreátorok valóban a pantomimet használják fel mint kommunikációs eszközt, de teljesen modern, illetve egyedülálló formában. Előadásuk a rengeteg humor és jókedv miatt lett népszerű, amiben a mostani interjú sem szenved hiányt. Jó szórakozást!Dopeman: megváltozott Orbán Viktor és megváltoztam én is (Mi kérdezünk)
Aki ismeri, tudja, hogy Pityinger Lászlóval (Dopeman) az élet nagy dolgairól bármikor lehet beszélgetni egy jót. Ezúttal a saját életútja mellett a mai fiatalokról is kifejtette markáns véleményét. De azt is megtudhattuk, milyen érzésekkel teli utazás volt Dopeman számára a miniszterelnök szobrának rugdosását követő időszak. Azóta sokszor vállal közéleti témákban vitaműsorban való részvételt, ahol nem rejti véka alá véleményét, amivel azonban már legtöbbször a jobboldali közösség is tud azonosulni. De vajon mi késztette korábban a botrányos szobor-rugdosásra? A Mi kérdezünk legutóbbi adásából erre a kérdésre is választ kapunk. Nézzék meg, érdemes!Vörös Tamás: Pikó András arrogáns önkormányzatot épített Józsefvárosban, szóba se áll a lakókkal
Vörös Tamás, a Fidesz józsefvárosi frakcióvezetője volt a PestiSrácok Mi kérdezünk című műsorának vendége, aki részletesen beszélt a VIII. kerület utóbbi négy évéről, amely cseppet sem az építkezés időszaka volt. A Pikó András vezette baloldali összefogás csupán látványpolitizálással vetette észre magát, illetve a folyamatos botrányokkal, hiszen egyik kényes ügy követte a másikat, szinte lajstromba sem lehet venni őket. A 2019 előtti rendpárti politika megszűnt, a kerületbe visszatértek a drogosok és a prostituáltak, egyre több a szemét, és folyamatosan romlik a közbiztonság. Vörös Tamás elmondta, hogy szavakban ugyan a kisemberek mellé áll Pikó, a valóság azonban egészen más képet mutat, hiszen egy arrogáns kerületvezetés épült ki az utóbbi években, a polgármester már szinte szóba sem áll a lakókkal, elefántcsonttornyában múlatja az időt. A lekezelő stílust stábunk is többször megtapasztalta, hiszen bármikor próbáltunk feltenni kérdést Pikónak, dehonesztáló szavak kíséretében hajtott el bennünket. Közelednek azonban az önkormányzati választások, Józsefvárosban is dönthetnek a lakosok, hogy valóban ezt az utat akarják-e folytatni, vagy inkább visszatérnek a kitaposott ösvényre, amely 2019 előtt, a fideszes városvezetés alatt jellemezte a kerületet.Gégény Péter a PS-nek: Baranyi Krisztina szeret mindenről egyedül dönteni, ennyit a ferencvárosi demokráciáról (Videó)
Závecz Tibor közvélemény-kutató az mondta egy korábbi elemzésében, hogy nincs olyan ellenzéki polgármester, akit biztos bukás fenyegetne 2024-ben. Szerinte az ellenzéknek nincs esélye a 2019-es hasonló áttörésre, de a 2022-es parlamenti választásokhoz hasonló buktára sem kell számítani. Hozzátette, az is látható, hogy a két, valóban civil polgármester, Pikó András és Baranyi Krisztina mögé – ha dúlva-fúlva is – be fognak állni az ellenzéki pártok. Meglehet, hogy hasonlóképp Karácsony Gergelyt is támogatni fogják a baloldali pártok, ha Gyurcsány Ferenc kiadja a parancsot. Kitarthat ez a látszat összefogás jövő tavaszig? Megfélemlíti vajon Baranyi Krisztina a ferencvárosi ellenzéki képviselőket? Hogyan tud a "kivéreztetett" főváros kifizetni 30 millióért közterületi kutyavécéket? Karácsony Gergely állítása szerint belegebednek abba, hogy jó legyen a fővárosi közlekedés. Vajon jó munkát végzett ezzel kapcsolatban a politikai nagyvad és tanácsadó hadserege? Ezekről a témákról beszélt lapunknak Gégény Péter, a ferencvárosi Fidesz körzetfelelőse. További részletek a videóban.Gidófalvy Attila: nekem a Nagy-Magyarország térkép a mindent jelentette (Mi kérdezünk)
Gidófalvy Attila sosem tagadta le nemzeti érzelmét, de igyekezett különválasztani a rockszínpadot a közéleti témáktól. A Mi kérdezünk legújabb adásában az élő legendaként is emlegetett zenész számos témában fejtette ki véleményét és azt is elárulta, hol található Gidófalva, és honnan származik a Máté Péter-díjas magyar zenész családja. Mindezek mellett a focihoz és a Ferencvároshoz fűződő kapcsolata is terítékre kerül, valamint azt is megtudhatjuk, hogy a Karthago, a Gidó és a Fáraó zenekarok oszlopos tagja milyen új ötletén dolgozik jelenleg. Nézzék meg a műsort, érdemes!Németh Balázs: keresem az új kihívásokat, de az pletyka, hogy főpolgármester szeretnék lenni
Németh Balázs, az atlétikai világbajnokságot lebonyolító cég vezérigazgatója volt a Mi kérdezünk című műsor vendége. Németh egy éve mondott nemet a televíziózásra, a mai adásból pedig kiderül, hogy a világbajnokság után hogyan látja a múltbeli eseményeket? Németh Balázs elmondta a PestiSrácok.hu-nak, hogy az atlétikai világbajnokság óta az új kihívásokat keresi, de mint megtudjuk, nem feltétlenül a főpolgármesterséggel járó feladatokra gondol. Azonban a verseny szervezéséről és az azzal kapcsolatos érzésekről, valamint tapasztalatokról is sok új információval leszünk gazdagabbak.Ajánljuk még

















