mi kérdezünk
Szöllősi György: túl vagyunk a mélyponton, egyre több a magyar fiatal az NB I-ben – Mi kérdezünk
Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője volt a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorának vendége, akivel természetesen a labdarúgás volt a fő téma. Megtudhatjuk, hogy a Puskás Akadémia méltó kihívója lesz-e a Fradinak vagy erről szó sem lehet. Emellett természetesen a hazai NB I-es bajnokság elmúlt években történt fejlődéséről, és a magyar válogatott helyzetéről is beszélgettünk. Természetesen Dejan Sztankovicsot és Szoboszlai Dominikot sem kerülte ki az interjú, mi több,a MOB frissen alakult médiabizottsága is szóba került. Jó szórakozást!"Az abortuszra kényszerülő nők is áldozatai egy kegyetlen társadalomnak" – Ékes Ilona volt a Mi kérdezünk vendége
Az ember a másik ember élete fölött nem rendelkezhet. Tudjuk azt, hogy az élet az a fogantatással kezdődik, és innentől kezdve kellene védeni, és odafigyelni rá és vigyázni rá. Nem lehet olyan indok, amivel ezt meg lehetne szüntetni, ki lehetne oltani ezt az életet – mondta Ékes Ilona, az ERGO – Európai Regionális Szervezet elnöke, aki a Mi kérdezünk vendége volt. Ilona egész életét a gyermekek és az élet védelmére tette fel, amely álláspontja szerint a fogantatással kezdődik. Életpályáját óvónőként kezdte, a magyar Országgyűlés meghatározó női politikusa lett, és az élet védelméért vívott harcában nem állt meg határokon belül, nemzetközi szinten építette ki kapcsolatait. Számos európai partnerszervezettel a mai napig aktív kapcsolatot ápol, kurzusokat szervez, amelyeknek a legfőbb témái az abortusz, a gyermekprostitúció elleni küzdelem, az anya–csecsemő közötti kötődés fontossága.Kótai Mihály és a serdülő Európa-bajnoki ezüstérmes ökölvívó, Sas Dániel voltak a Mi kérdezünk vendégei
Kótai Mihályt jól ismerjük, hiszen két évtizeddel ezelőtt néhány éven keresztül szórakoztatta a nagyérdeműt profi ökölvívó mérkőzéseivel. Az utóbbi években azonban a Ferencváros ökölvívó szakosztályának vezetőjeként dolgozik. Misi nemcsak a ringben volt eltökélt és megalkuvást nem ismerő ember, hanem vezetőként is komoly célokat tűzött ki maga elé. A Fradiban az idei esztendőben kezd beérni az elmúlt hét év szisztematikus utánpótlás-nevelő programja, amit Kótai Mihály kezdett el. Erről és a nemrégiben megrendezett serdülő Európa-bajnokságról szól a mostani beszélgetés, ahol a friss érmes Sas Dani is elmeséli élményeit a versenyről és a Fradival való kapcsolatáról.Polgármester, programozó-matematikus és népszerű lemezlovas – Spigiboy a Mi kérdezünkben!
Amikor két ember, aki erősen érdeklődik a zene iránt, de egészen másról beszélget, érdekes dolgok történhetnek. Ilyen ez a mostani interjú Spigiboyjal, vagyis Spiegelhalter Lászlóval. Sokan talán nem is tudják, hogy a népszerű lemezlovas civilként Vácrátót ügyes-bajos dolgaiért felel, a településnek 2014 óta polgármestere. Programozó-matematikusként pedig szeret tervezni, "nagyot álmodni és megvalósítani azt". A fiatalok élete egy Pest vármegyei faluban azonban nem egyszerű, és bizony Vácrátóton is aktuális volt a probléma, amit a polgármesternek és a testületnek kellett megoldania – az eltelt időszak pedig azt mutatja, hogy ezt sikerült is megvalósítaniuk. A műsorban egyebek mellett arra is kerestük a választ, vajon miért szeretnének egyre többen a fővárosból kiköltözni az agglomerációba, és vajon mi lehet az oka annak, ha valakinek ez mégsem sikerül úgy, ahogyan azt eltervezte? Nézzék meg a beszélgetést, érdemes!Stadionstop után már egyedül Baranyi csinálta az atlétikai világbajnokságot – Gyurákovics Andrea a Mi kérdezünkben!
Bár nemrég még Karácsony Gergellyel közösen jelentette ki Baranyi Krisztina, hogy a Groupama Aréna volt az utolsó stadion Ferencvárosban, néhány napja mégis az atlétikai világbajnokság stadionjának tervezőjével közösen posztolt azzal a felütéssel, hogy egymaga mit intézett a kerületnek. Gyurákovics Andreával, a Fidesz IX. kerületi frakcióvezetőjével az ilyen és ehhez hasonló visszásságokról beszélgettünk, de természetesen szóba került az is, hogy miért nem örülnek a baloldaliak a magyar sportsikereknek, ahogy az is, hogy bármilyen zászlót szívesen lengetnek, kivéve a magyart. Kiderítettük azt is, hogy miért volt a gazleső "fotópályázat" egyik legnépszerűbb vadászterepe Ferencváros, de azt is megtudhattuk, hogy mire készül a kerületben ellenzékben politizáló Fidesz a következő ülésszakban.Mi kérdezünk – A Rómeó Vérzik zenekar frontembere avat be minket a felvidéki magyarság mindennapjaiba
A Mi kérdezünk ismét egy érdekes témát feszeget. Kovács Koppány a Rómeó Vérzik frontembere ezúttal nem csak a rock and roll muzsikáról beszélt, hanem a felvidéki magyarság mindennapjairól is. A remek zenész kifejezetten mélyreható tapasztalatait adja át és betekintést nyerhetünk a szlovák területen élő magyarság életébe. A somorjai zenekar két országban is nehezített pályán mozgott, de ettől függetlenül a Felvidék mellett a magyar rajongók is imádják őket. A tegnapi fővárosi nagykoncert előtt készült a beszélgetés, érdemes velünk tartani!Ezúttal a jazz kapta a főszerepet – Gáspár Károly volt a Mi kérdezünk vendége
Egy régi ismerőst köszöntöttünk az egy éve megújult stúdiónkban Gáspár Károly személyében. A kiváló jazz-zenész és műsorvezető hosszú ideig volt a Karc FM és a Pesti TV csapatának a tagja, így nagy kíváncsisággal érdeklődtünk, mit is csinál mostanában. A beszélgetés rengeteg érdekességet tartalmaz: a belvárosi bárok hangulatán keresztül a cigányzenész családokon át szinte mindenről szó esett. Gáspár Károly trióban és szólóban is fellép – érdemes keresni, merre jár éppen az országban, ugyanis fantasztikus zenész. Jó szórakozást a beszélgetéshez!Mi kérdezünk – Karsay Ferenc: ha egy öreg kommunistával szkanderezem, tudom, mik lesznek a szabályok, az ifjú titánok viszont már boxerrel a zsebükben érkeznek
A Mi kérdezünk vendége Karsay Ferenc, a XXII. kerület, Budafok-Tétény fideszes polgármestere volt, aki többek között beszélt arról, hogy a régi baloldal, minden negatívuma mellett tisztességesebb ellenfél volt, mint a mostani, új baloldali generáció. Karsay háromszor volt alpolgármester, majd 2014 óta polgármestere a XXII. kerületnek, ahol nem csak a szavakkal harcol az oktatás és egészségügy fejlesztéséért, mint a látványpolitikával megelégedő baloldal, hanem a tetteket fontosabbnak tartja, ezt pedig a Mi kérdezünkben részletesen el is mesélte. A polgármester szót ejtett a Fővárosi Közgyűlés diktatórikus jellegéről is, melyet névlegesen Karácsony Gergely vezet, ám a háttérben a régi, 2010 előtti gyurcsányista őskövületek érkeztek vissza Budapestre egy újabb rombolókörútra. Karsay Ferenc szerint évek óta lehetetlen valódi vitát folytatni a közgyűlésben, ahol a jelenleg ellenzékben lévő Fidesz semmilyen lehetőséget nem kap arra sem, hogy elmondhassa a véleményét, arra pedig főleg nem, hogy érdemben beleszólhasson bármilyen döntésbe. Közelednek az önkormányzati választások, a polgármester pedig műsorunkban elmondta, hogy mocskos kampányra számít, ami őt személy szerint rendkívüli módon taszítja, de bízik abban, hogy az eredmények fognak többet számítani, hiába könnyebb ígérni és légvárakat építeni. Nézzétek meg műsorunkat!Mi kérdezünk – Fonyódon télen kolbászt töltenek, nyáron a Rockbalatonon buliznak
A PestiSrácok fennállása óta jó kapcsolatot ápol Fonyód városával, valamint annak két lokálpatrióta, rendezvényszervező lakosával, Farkas Gáborral és Posza Róberttel. Ezúttal nemcsak a rockzene volt a téma – bár természetesen nem lehetett kikerülni a napokon belül induló fesztivált –, hanem maga Fonyód városa is. Megtudhattuk, hogy a két jó barát, Gábor és Róbert hogyan cseperedtek bele a rendezvényszervezés világába. Kiderült, mit jelent nekik Fonyód, és az is, hogy ők balatoni emberként miképpen viszonyulnak a rémhírekhez, amelyek általában a lángos áráról szólnak, vagy éppen arról, van-e elég turista a Balatonon.Ajánljuk még

















