migráció
Addig mentegették Sorost a migránskártyák ügyében, míg sikerült őt lebuktatni
Mivel félő volt, hogy megtorpan a mesterséges népvándoroltatás lendülete, az azt irányító nemzetközi bűnszervezet magasabb sebességi fokozatba kapcsolta a programot. Az Európába áttelepített migránsok immár anonim bankkártyákat kapnak, amikre Junckerék havonta töltik föl az ingyeneurót. Az emberkereskedő-hálózat sajtósai közben kétségbeesetten próbálják megmagyarázni, miért épeszű dolog az európai adófizetők pénzéből „öröküdültetni” a migránsokat, és hogy Sorosnak nincs is köze az egészhez. Végül a nagy szövegelésben ők maguk buktatták le a vén emberkereskedő-filantrópot, akinek egyik kitartott szervezete nagyon is segíti a pénzosztást.Nem szavazta meg az EP a spanyol szocialista jelentését a humanitárius vízum bevezetéséről
Nem lett meg az abszolút többség a humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményező határozatról szóló szerdai európai parlamenti (EP-) szavazáson, de a jelentéstevő új voksolást szeretne kiíratni, mivel szerinte technikai hiba történt. A határozatban felszólították volna az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a védelmet kérő személyek legális beutazási lehetőségeit megteremtő közösségi jogi keret felállítására.A belga kormány migrációs államtitkársága nem támogatja az ENSZ globális migrációs csomagját
A belga szövetségi kormány menekültügyi és migrációs államtitkársága nem támogatja az ENSZ globális migrációs csomagjának aláírását - közölte a Le Soir című belga napilap szerdán. "Nem fogjuk aláírni ezt a szöveget" - idézte a napilap az államtitkárság szóvivőjét.A Nemzetközi Migrációs Szervezet 43,7 millió eurót kap az Európai Bizottságtól
Az Európai Bizottság további 43,7 millió euró (mintegy 14 milliárd forint) sürgősségi támogatást nyújt a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) számára, hogy segíteni tudja Görögországot a migrációs kihívások kezelésében - közölte az uniós bizottság szerdán.Megérte a szocikra szavazni, a migránsok fő célpontja továbbra is Spanyolország
Az illegális bevándorlók fő célpontja továbbra is a spanyol határ, közel 60 százalékuk ezen átlépve érkezett az Európai Unióba októberben. A Törökországból Görögországba érkezők száma tovább emelkedett - írta a közösség határvédelmi ügynöksége, a Frontex friss jelentésében. Az év első 10 hónapjában Spanyolországba érkezett illegális bevándorlók száma a tavalyihoz képest szintén duplájára nőtt, közel 46 ezren érkeztek idén.Csehország is elutasítja az ENSZ migrációs csomagját
Csehország nem csatlakozik az ENSZ globális migrációs csomagjához – döntött szerdai ülésén Prágában a cseh kormány. A kabinet úgy látja, hogy a tervezett paktum elmossa a különbségeket a legális és az illegális migráció között, nem mondja ki egyértelműen, hogy az illegális migráció elfogadhatatlan, és a dokumentum megfogalmazásai lehetővé teszik a különféle értelmezéseket.A hatóságok megtévesztésére tanítják be a migránsokat az NGO-k
Újabb, a migrációt támogató szervezet bukott le azzal, hogy jogosulatlan bevándorlókat juttatnak nagy tömegben Európába, mindezt a hatóságok megtévesztésével. Az Advocates Abroad elnevezésű NGO vezetője egy hangfelvétel szerint színészkedésre buzdítja a migránsokat, akiknek azt is tanácsolja, hogy üldözött kereszténynek adják ki magukat. Szakértők szerint több bűncselekmény gyanúja is felmerül az ügy kapcsán.Amerikai migránskaraván – Megkezdődött az ostrom
Felmászott az amerikai-mexikói határon lévő kerítésre húsz közép-amerikai migráns, akik az egyik migránskaravánnal indultak útnak Hondurasból egy hónnappal ezelőtt, hogy eljussanak az Egyesült Államokba – közölték szemtanúk és a helyszínen tartózkodó újságírók.Ajánljuk még

















