migráció
Börtönökben szállásolják el a migránsokat Spanyolországban
Spanyolország közel 500, a Földközi-tengeren át érkező illegális bevándorlót „szállásolt” el börtönökben - írja a Magyar Idők. A lap értesüései szerint miután ajogvédő csoportok kifogásolták ezt, a madridi kormány azzal védekezett: helyhiány van a befogadóközpontokban, ezért nem volt más opció.Briliáns ügyészi logika: fideszes aktivistanőt verni bocsánatos bűn
Többször megütött, a hajánál fogva rángatott, majd a földre rántott egy férfi egy, a betelepítési kvóta ellen aláírást gyűjtő nőt Budapesten még 2015-ben. Az eset különös pikantériája, hogy a nemrégiben elkészült ügyészségi határozat kifacsart logikája szerint a támadó éppen attól fog megjavulni, ha felfüggesztik vele szemben az eljárást. Miközben az indoklás szerint egyértelműen bizonyított a garázdaság és a könnyű testi sértés vétsége, az agresszív támadó javulása érdekében inkább nem emelnek ellene vádat és nem zaklatják bírósági tárgyalásokkal, hátha akkor visszafogja magát. Az ügy László Petra esetével összevetve egyértelművé teszi, hogy a magyar jogszolgáltatás teljességgel következetlenül működik, s olykor a politikai motiváció és hátsó szándék is feltételezhető az ügyészi-bírói döntésekben.Nacsa Olivér: már a németeknek is elegük van a felelőtlen elitista vezetésből
A migrációs kérdésben mindannyian – bal- és jobboldaliak – ugyanúgy érintettek vagyunk, hiszen a kulturális gyökereink azonosak. Most ez került veszélybe – nyilatkozta a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban Nacsa Olivér. A humorista arról is beszélt, véleménye szerint a német politikai helyzeten is látszik, hogy az embereknek elegük van a felelőtlen, elitista vezetéséből, de kevés esélyt lát arra, hogy ezt Brüsszelben is észrevegyék.Bakondi: egyelőre nincs szükség újabb kerítésre
Magyarország csak abban az esetben kezdené meg a határvédelmi kerítés meghosszabbítását vagy új építését, ha az illegális migráció fő iránya tartósan áttevődne más, a román vagy az ukrán határszakaszra - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.„Soros György támadása újabb lendületet vett Magyarországgal szemben”
Az országgyűlési választások közeledtével Soros György támadása újabb lendületet vett Magyarországgal szemben – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, egy más témában tartott rendezvény után újságíróknak.Halálkamion: kínhalál végzett az összezsúfolt migránsokkal
Órákig tartott két évvel ezelőtt azoknak a migránsoknak a haláltusája, akiknek ügyében egy főképp balkániakból álló bűnszervezet a felelős az ügyészség szerint. A Kecskeméti Törvényszéken folytatott perben kedden horrorfilmbe illő részletekről beszéltek az orvos, illetve műszaki szakértők.Visszaszorulóban a hazai szélsőségesek, akiknek egy részét azért még szereti a Jobbik
Nem derült ki egyértelműen az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának keddi zárt ülésén, hogy a két évvel ezelőtti párizsi terrortámadások egyik kitervelője, Salah Abdeslam valóban járt-e a merényletek után Magyarországon - és megbeszéléseket folytatott a rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István által vezetett Magyar Nemzeti Arcvonal nevű militáns szélsőséges szervezet tagjaival -, így az sem világos, mulasztottak-e az állítólagos történetben a hazai hatóságok – mondta a testület ülése után Molnár Zsolt elnök. Az MSZP-s politikus szerint a megbeszélésen az viszont bebizonyosodott, hogy a Soros-terv nem létezik, amire rátromfolt Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője is. Németh Szilárd, a Fidesz képviselője erre reagálva viszont kijelentette: Molnár és Szél hazudnak. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője újságírói kérdésre beismerte, pártja szoros kapcsolatokat ápol olyan szélsőséges szervezetekkel, mint például a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, de állítása szerint a fent említett Magyar Nemzeti Arcvonaltól már eltávolodtak.Semmi nem az, aminek látszik? - Földi László a mai Polbeat vendége (ÉLŐ 19 órától)
Földi László nemzetbiztonsági szakértő, egykori hírszerző, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója lesz Stefka István és Huth Gergely vendége a ma esti Polbeatben, ahol az Európai Parlament által elfogadott, felülről nyitott kvótát rejtő új dublini irányelvekről és az országot fenyegető számos nemzetbiztonsági kockázatról kérdezzük majd. Természetesen szóba kerül az is, hogy mihez kezd azután, hogy szakítani kényszerült a Főpolgármesteri Hivatallal, mert Tarlós István intése ellenére is vállalta a migrációval kapcsolatos markáns álláspontját a Magyar Időknek adott interjújában. Élő közvetítés kedd este 19 órától ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Szijjártó: Európát is elérheti a mianmari migrációs hullám
Mianmar súlyos kihívásokkal néz szembe, és ha nem tud rajtuk úrrá lenni, akkor több százezres migrációs hullám indulhat el, amely nem fog megállni Bangladesben vagy a környező országokban, hanem nagyrészt Európába fog irányulni - mondta el Najpjidoból a mianmari hivatalos látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter.Ajánljuk még

















