migráció
A háborús menekültek helyett egyre inkább gazdasági migránsok jönnek Európába
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint szó sincs a migráció megszűnéséről, bár a szíriai, iraki háborús övezetekből Európába érkezők száma csökken, többen jönnek Pakisztánból, Bangladesből és Fekete-Afrika sok országából.Évente ötszázezer menekültet hozna Európába Soros egyik „civilje”
Évi ötszázezer menekült Európába történő behozatala abszolút megoldható volna, s még konjunkturális haszna is lenne – nyilatkozta néhány hete az ÉS-nek az Amnesty International Magyarország igazgatója. Iván Júlia arról panaszkodott, hogy erre egyre kevésbé van politikai akarat, ellentétben az európai partokat védő hadihajókkal és pengés kerítések építésével.Juncker nem adja fel: szerinte afrikai bevándorlás nélkül elveszettek vagyunk
Törvényes lehetőséget kell teremteni az Európai Unióba irányuló bevándorlásra, amely nélkül elveszettek vagyunk – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Deutsche Welle (DW) német nemzetközi közszolgálati médiatársaságnak.Tízből hat német nemet mond a migrációra
A közép-európaiak körében tízből heten rossznak tartják a bevándorlást Európa szempontjából, és ugyanennyien ellenzik az Európai Unió migrációs politikáját – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített közvélemény-kutatásából. Mint kiderült, Ausztriában 63, Németországban pedig 58 százalék azok aránya, akik szerint inkább rossz a bevándorlás, miközben a németek a migrációs válság kezdetén egyöntetűen támogatták a bevándorlók befogadását.Migránsoknak adtak el hamis tartózkodási engedélyt olasz rendőrök
Őrizetbe vettek Olaszországban több rendőrt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tartózkodási engedélyeket árusítottak migránsoknak - jelentette kedden az ANSA olasz hírügynökség a milánói rendvédelmi szervekre hivatkozva.Zajlik az integráció: muszlim vallásra oktatnak angol gyerekeket Londonban
London egyik előkelőnek számító negyedének óvodájában angol gyerekeknek azt tanítják, hogyan kell muszlim módjára imádkozni napi ötször - hívta fel a PestiSrácok.hu figyelmét egyik olvasónk, aki fotót is mellékelt egy tájékoztató füzetről, amit a szülőknek szántak annak bizonyítékául, mennyire hasznosan töltik az intézményben az időt gyermekeik.Kilenc terroristát állított elő a görög terrorelhárítás Athénban
Kilenc feltételezett szélsőségest állított elő a görög terrorelhárítás kedden egy athéni rajtaütés során; az átkutatott lakásokban pokolgép készítéséhez használatos vegyi anyagokat és felszerelést találtak.Bakondi: hosszú távon meghatározhatja a jövőt az új uniós bevándorlási csomag
Hosszú távon meghatározhatja a jövőt az új uniós bevándorlási csomag, ezért az Országgyűlés, valamint a nemzeti konzultációs kérdőívre válaszolók támogatására is számít a kormány - mondta Bakondi György.Konzultáció - Lágyan "sorosozott" egy német konzervatív lap
A kérdőívekben szereplő kérdések "valóban" Soros Györgytől származnak, aki azonban felülvizsgálta álláspontját az EU-Törökország megállapodás után, amelynek révén nagymértékben csökkent az EU-ba érkező menedékkérők száma - írja elemzésében a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német konzervatív lap hozzátéve, Soros elképzelésének alapja továbbra is az maradt, hogy előre meghatározott létszámú csoportok, kontingensek befogadásával kell „ellenőrzés alá vonni a menekültválságot".Ajánljuk még

















