migráció
Az osztrák védelmi miniszter szerint Magyarország nélkül nem megoldható a válság
Közös, regionális együttműködésben megvalósuló európai határvédelemre van szükség, míg nem születik hatékony és együttes európai védelmi politika - jelentette ki Hans Peter Doskozil, osztrák védelmi miniszter a Die Presse című osztrák napilap vasárnapi számában megjelent interjújában.Kövér: "Rabok legyünk vagy szabadok, muszlimok vagy keresztények, mit akartok?"
Kövér László szerint ha a magyarok képesek magukat megvédeni saját hazájukban, akkor ezzel az európai civilizációt és kultúrát is megóvják a migráció okozta identitás- és civilizációs válságtól.A németek szerint náluk nagyon jól halad a menekültválság megoldása
A menekültválság még nem ért véget, de "Európában jól, Németországban pedig nagyon jól és rendezetten" halad a válság megoldása - mondta Thomas de Maiziere német belügyminiszter pénteken Berlinben az első fél év menekültügyi folyamatairól szóló kormányzati jelentés bemutatóján.Fico: Szlovákia és Magyarország kapcsolata sosem volt ennyire jó, mint most
Szlovákia és Magyarország kapcsolata a történelem során sosem volt ennyire jó, mint most - jelentette ki szerdán Robert Fico szlovák miniszterelnök Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének szünetében, a múlt héten kezdődött szlovák uniós elnökség prioritásairól tartott vitát követő sajtótájékoztatóján.Brüsszelt kiveri a hideg veríték a kvótaellenes népszavazás miatt - Már a véleménynyivánítás jogát is kétségbe vonják
Die Welt szerint Orbán felsorakoztatta népét Brüsszel ellen, mivel a „kis ország” fenyegetésként éli meg a migrációt. Más külföldi portálok arról írnak, Magyarországon csúcson pörög a félelemkampány 2300 migráns miatt, holott ez csak a magyar kormányfő érdekeit szolgálja. Liberális porálok kétségbe vonják továbbá Magyarország jogát a népszavazásra a kötelező betelepítési kvóta tekintetében, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, a magyar szavazással egyidőben zajlik majd a megismételt osztrák választás, így összeadódhatnak az idegenellenes indulatok.Egy párhuzamos univerzum – ahogy a Migszol látja a röszkei pert
A napokban született elmarasztaló ítélet a tavaly őszi röszkei migránszavargás tíz vádlottja ellen, akiket letöltendő vagy felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, és kiutasítottak az országból. A tizenegyedik Ahmed H. – akire arról emlékezhetünk, hogy hangosbeszélővel hergelte a később a rendőrökre támadó tömeget – komolyabb büntetésre számíthat, hiszen őt terrorizmussal vádolják. A Migszol mindannyiuk mellett, illetve szabadon bocsátásukért szervezett apró, ám sztárvendégekkel megerősített tüntetést hétfő este a Kúria épülete előtt. A PestiSrácok.hu is ott járt.Ajánljuk még

















