migránskvóta
Horváth József: ha egyszer kinyitnánk a kaput a migránsok előtt, annak a Magyarországnak vége lenne, amit ismerünk
Megindult az ukrán ellentámadás, miközben még az sem derült ki, hogy ki robbantotta fel a Nova Kakhovka melletti gátat. Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője volt a Mi Kérdezünk vendége, aki beszélt a háború eszkalációs lehetőségeiről, az orosz-ukrán háború aktuális állásáról, és lerántotta a leplet a nyugati vágyálmok valótlanságáról. A biztonságpolitikai szakértő szerint az ukránoknak tudniuk kellett arról, hogy az oroszok kemény védekezésre készültek a frontvonalakon, és természetesen szóba került a háború anyagi háttere, valamint az utánpótlási problémák kezelése is. Horváth rámutatott arra, hogy a NATO országainak raktárai jóformán üresek, így az ukránok lőszerutánpótlása kevésbé biztosított, mint az oroszoké. Hozzátette azt is, hogy remélhetőleg egyetlen európai ország sem veszíthette el annyira a józan eszét, hogy saját reguláris erőit beengedje ukrán földre, mert ennek később beláthatatlan következményei lennének. A következő hetek és hónapok ismét sorsfordító jelentőséggel bírhatnak a háborúban, az ellenségeskedés pedig rendkívül mély sebeket okozott az ukrán és az orosz nép kapcsolatában. Horváth József ezen kívül elmondta véleményét a brüsszeli politikai elit legújabb megdöbbentő húzását illetően is, hiszen a kötelező migránskvóta nem csak hazánkat, hanem a többi, józan gondolkodású közép-európai nemzetállamot is felháborította. Horváth szerint ennek ellenállni továbbra is csak gerinccel lehet, mi magyarok, történelmük során ennek köszönhetjük a túlélésünket. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.