migránsválság
Mindeközben Moriában
A Leszbosz szigetén fekvő moriai táborból több ezer menedékkérelmet adtak már be Európába. A brüsszeli elit minden követ megmozgat, hogy a bevándorlók áramlását szabályossá és szervezetté tegye. Vízumok, kvóták, mentőhajók az egyik oldalon, gyilkosságok, lopás, erőszak a másikon. A moriai tábor mérlege ez, és még csak nem is a bevándorlásellenes kormányok vagy politikusok, hanem maguk az ott élők szerint.Csinált válság
A politikai válságok alapvetően kétfélék. Vannak spontán válságok, amelyek nem érzékelt, nem átlátott, nem megértett folyamatok következtében alakulnak ki és teszik lehetetlenné a hatalomgyakorlás addig megszokott módját, esetleg változtatják meg hirtelen és radikálisan a mindennapi élet rutinjait. És vannak válságok, amiket a politikusok csinálnak. Az Európai Unió jelenlegi válsága ilyen.Toboroz az Iszlám Állam, újabb migránsválság fenyegeti Európát
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet iraki-szíriai kalifátusának eltűnésével a szervezet Fekete-Afrikában kezdett el intenzíven toborozni, ami azzal fenyeget, hogy újabb migránsválság éri Európát - jelentette ki az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) ügyvezető igazgatója az AP hírügynökségnek adott, hétfőn megjelent interjújában.Naponta 174 migráns érkezett a Földközi-tengeren keresztül az EU-ba 2018-ban
A szigorúbb migránspolitikának köszönhetően a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, idén már kevesebb migráns érkezett a Földközi-tengeren keresztül – derült ki a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) legfrissebb felméréséből - írja a 888.Így hazudik a migránsok és az Index propagandakórusa
A PestiSrácok.hu-n már egy korábbi cikkében is foglalkozott azzal, hogy az Index milyen elszántan hirdeti a migránspropagandát, és a téma felelőse, Földes András a legképtelenebb túlzásoktól és nyilvánvaló kamuzástól sem riad vissza a cél érdekében. Arra megszületett a tárgyilagosnak finoman szólva nem nevezhető válasz, most viszont a rendőrség jóvoltából az egyik vádról pontosan kiderült az igazság. Az pedig csak nyomokban egyezik az Index által megírtakkal, a többi részét pedig a lehető legnagyobb rosszindulattal kiforgatták, hogy lejárassák a magyar rendőröket.Araszol a lázadás éve: nem Orbán az oka az AfD sikerének, hanem a német vezetés
Az ellenzéki sajtó a szokásos, bűnbakképző elemző szoftvert futtathatta le a német választások után, mert azzal a parádés következtetéssel álltak elő, hogy lesz a németek szemében az Alternative für Deutschland (AfD) előretöréséért, ráadásul a lázadás éve is elbukott. Az ilyen-olyan, lehetőleg kisebbségi csoportok jogaira és érzékenységére amúgy felettébb kényes, de amúgy a kíméletlen megszégyenítésre igencsak hajlamos haladó sajtó azt is ki bírta szülni következtetésként, hogy az AfD-re az NDK nosztalgiában élő, szegény, képzetlen, vesztes kisemberek szavaztak. A Híradó.hu hosszú elemzése azonban tételesen cáfolta mindkét tetszetősen egyszerű, ám roppant primitív véleményt.Újabb integrációs siker: Franciaországban nem hajlandóak a migránsok elsajátítani a nyelvet sem
Elkészült a konzervatív francia szenátor, Roger Karoutchi jelentése a migránsok beilleszkedéséről Franciaországban. A 60 oldalas jelentés megdöbbentő tényeket tartalmaz: a migránsok nem járnak el a nyelvórákra, a nyelvvizsgákon megbuknak, egy szót sem beszélnek franciául, ennek ellenére mégis kapnak tartózkodási engedélyt, ráadásul 4 évre- derül ki az Origo.hu cikkéből.Szijjártó: "Magyarország azzal fejezi ki szolidaritását Európa megvédésében, hogy nem csak a saját határát védi"
Európában egyre mélyül a szakadék azok között, akik bevándorláspártiak, illetve akik a bevándorlásra mint biztonsági kockázatra tekintenek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek nyilatkozva, miután részt vett a Szlovéniában megrendezett Bledi Stratégiai Fórumom.Egymásra mutogatnak a csehek és a németek a határellenőrzés elhanyagolása miatt
A cseh belügyminiszter visszautasította azt a német bírálatot, amely szerint Csehország és Lengyelország a G20 csoport múlt heti hamburgi csúcstalálkozója idején elhanyagolta a határellenőrzéseket. Milan Chovanec cseh belügyminiszter szerda esti közleményében Armin Schusternek, a kormányzó német CDU belbiztonsági szakértőjének a dpa hírügynökségnek adott interjújában megfogalmazott bírálatára reagált.Ajánljuk még