mindenki magyarországa mozgalom
Titkosszolgálati jelentés: egyértelmű, hogy közvetlen amerikai költségvetésből származó forrásokból tömték ki Márki-Zay körét az ellenzéki kampányban
Az Országgyűlés honlapjára nemrégiben felkerült, eddig titkos jelentés alapján már a nyílt információk közötti kutatás is egyértelművé teszi, hogy az Action for Democracy a partnerszervezetein keresztül közvetlenül az amerikai költségvetésből származó forrásokból pénzelhette a magyar ellenzéket a kampány során. Többek közt annak a NED elnevezésű szervezetnek a révén, amely közismerten a CIA egyik fedőszerve, egy olyan demokráciacsináló intézmény, amely ott bábáskodott például az "arab tavasznál" is. Az még hagyján, hogy eszerint nem diaszpórában élő filantróp magyarok dobták össze Márki-Zayéknak a kampánymilliárdokat, hanem a CIA, de a Mindenki Magyarországa Mozgalom is csak átjáróház volt, mert a pénzek nagy része a Bajnai-féle DatAdat cégcsoporthoz vándorolt. Ráadásul az iratokból az is kiderül, hogy kétszer akkora összegről lehet szó, mint amiről eddig olvasni lehetett a magyar nyilvánosságban. A baloldalnak állítólag fel sem tűnt az „aprócska” 1,8 milliárdos amerikai kampánytámogatás
Az ellenzéki pártok szánalmas magyarázkodásba kezdtek, azt állítják, hogy Márki-Zay Péter nem tájékoztatta őket az Egyesült Államokból érkező támogatásról a kampányban. A 24.hu azt emelte ki az erről szóló cikkében, hogy egészen addig nem tudtak semmiről semmit, amíg a volt kormányfőjelölt nem beszélt róla a nyilvánosságban. Először Ungár Péter, az LMP elnöke beszélt egy interjúban arról, hogy az Action for Democracy által Márki-Zay Péter mozgalmának utalt 1,8 milliárdos támogatásról fogalmuk sem volt. Ez után a 24.hu kérdésére reagálva a DK azt válaszolta, hogy ők nem kaptak ilyen támogatást, és arról is csak a sajtóból értesültek, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) külföldi adományokhoz jutott. Természetesen a többi párt is beállt a sorba ezt követően. Márki-Zay Péter nemzeti konzultációt indít, az adatokat pedig a férgező, gombázó képviselője kezeli majd
A tegnapi nap folyamán állt elő a baloldal bukott ex-miniszterelnök-jelöltje azzal, hogy civil nemzeti konzultációt indít, amit még Hont András, kormánykritikus újságíró is kifigurázott, mondván, hogy korábban az ellenzék azt állította, hogy ezek a konzultációk áldemokratikusak. Most pedig kiderült, hogy ha kitöltik a Márki-Zay-féle kérdőívet, az adatok annál az esztergomi képviselőnél fognak landolni, aki korábban férgezett, tetvezett és gombázott.