miniszterelnök-jelölti vita
Előválasztás – Szereti a véleményszabadságot az ellenzék, de nagyon fél tőle
Vasárnap az ATV műsorán lezajlott az első miniszterelnök-jelölt-jelölti „vita”. A diskurzus célja elméletben az lett volna, hogy az ellenzéki választók megtudják, mi a különbség Gyurcsány Ferenc öt jelöltje között, de erre nem került sor. A közvetítésért felelős elvtársak valószínűleg éppen ezért a műsor YouTube-os közvetítésénél letiltották a hozzászólás lehetőségét, azonban az internet egyik előnye, hogy több helyen is kinyilváníthatjuk véleményünket.Összellenzéki roncsderbi – Demagógiával a demokrácia ellen
Szeptember 12-én, vasárnap este az ATV Voks 2021 című műsorában ültek le – valójában álltak – először egymással vitázni az ellenzéki roncsderbi miniszterelnök-jelölt-jelöltjei. Simon András – „független-objektív” minőségben történő műsorvezetéséről tanúbizonyságot téve – azzal kezdte a kilencven perces műsort, hogy úgy lenne az igazi a vita, ha Orbán Viktor is ott lenne, de ő „tizenöt éve nem hajlandó leülni vitázni”. Ezt követően demagógiát láthattunk demagógia hátán, de azért el lehetett kapni néhány freudi elszólást is, élén Dobrev Klára azon kijelentésével, miszerint „nem fog megremegni a térde”, amikor a kétharmados törvényeket feles törvényekkel fogják felülírni. Fekete-Győr András sok száz mondatából volt egy, amire érdemes figyelni: visszahozná a besúgórendszert, ugyanis fizetnének azoknak, akik feljelentik azon honfitársaikat, akik szerinte közpénzből „gazdagodtak”.A „független” RTL Klub is asszisztál a baloldali előválasztási cirkuszhoz
Miközben az RTL Klub továbbra is hangoztatja „objektivitását” és „függetlenségét” a nyilvánosságban, úgy tűnik, éppen az ellenkezőjét bizonyítja politikai szerepvállalásával, hiszen a kereskedelmi csatorna két baloldali miniszterelnök-jelölti vitát is közvetít – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Balázs Péter: „Nem annak szurkolok, hogy Vona Gábor legyen a miniszterelnök”
Kormányozni program alapján lehet, és a parlamenti döntésekhez szükséges többség birtokában. Ez két szigorú feltétel. A Jobbik gondolkodásában van európaizálódás, de ez még nem érte el azt a szintet, hogy közös programot tudnának alkotni a többi ellenzéki párttal – mondta Balázs Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában.Miniszterelnök-jelölti vitát javasol az MNVK/2. korábbi „intenzíven foglalkoztatott” elvtársa, Balázs Péter
Élő adásban közvetített szakpolitikusi, majd miniszterelnök-jelölti vitát javasol a kampány idejére a Válasszunk! 2018 (V18)csoport. A csoport nevében az a Balázs Péter emlegette az Ellenzéki kerekasztalhoz "hasonló" vita értelmét, akiről a PS írta meg, hogy a Kádár-rezsimben impexes, majd az MNVK/2. embere volt.Nemigazország visszatérne: Gyurcsány tévévitázni akar Orbánnal
„Nem akarhat igaztalan módon nyerni! Nem igaz vádakkal választást nyerni az nem igaz országhoz vezet.” Talán ismét elhangozhatna Gyurcsány Ferenc (egyik) legendás mondata, ha létrejönne a miniszterelnök-jelölti vita a 7 százalékos Demokratikus Koalíció és a nagyjából hétszer akkora támogatottságú Fidesz vezetője között. Márpedig a korábbi miniszterelnök nagyon szeretné, és jobb formában érzi magát, mint valaha, hiszen úgy véli, nagyon megverné Orbán Viktort.Ajánljuk még