miniszterelnökség
Az oknyomozó HVG Orbán Viktor étkezési szokásaira is lecsapott
A független és pártatlan HVG újságírói kifigyelték, hogy a Miniszterelnökség a Gundel étteremtől kapja az ebédet, így Orbán Viktor is nyilván dőzsöl a nép pénzén és minden nap kaviárt eszik, döntve hozzá a pezsgőt. A nagy nyomozást követően a Miniszterelnökség fotókat küldött az újságnak, melyben leleplezi önmagát és a királyi ebédet.A Párbeszéd nyolc aktivistájának demonstrációját is átvészelte a kormány (VIDEÓ)
A Világ Gondjait Megváltó Tömegben terjedő hírek szerint kétezer embert vártak a szervezők kedd reggelre a budai Várba, ahol a Párbeszéd lánglelkű önkormányzati képviselője, V. Naszályi Márta vont párhuzamot a Horthy-rendszer és Orbán Viktor rémuralma között a nyolc, azaz nyolc demonstráló és az ötven megjelent újságíró előtt, akikre egy század rendőr vigyázott a legújabb magyar permanens forradalom újabb állomásán. A tiltakozók szerint a miniszterelnök rezidenciájának semmi keresnivalója nincs a Várban; az igaz ugyan, hogy a hatalmi ágakat szét kell választani, de azt csak úgy szabad megtenni, ahogy azt a Párbeszéd szakértői jónak látnák – tudta meg a PestiSrácok.hu stábja a helyszínen V. Naszályi Mártától.Miniszterelnökség: Nem a magyar hatóságok segítették Gruevszki kijutását Macedóniából
Sem a magyar állam, sem a magyar hatóságok nem segítették Nikola Gruevszkit Macedóniából való kijutásában - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel, a "sajtóban megjelent feltételezésekre és álhírekre" reagálva.Az államtitkár szerint politikai eszköz, ha a jogállamiság kérdését költségvetési tárgyalásokon veszik elő
A jogállamiság ügyét többen politikai eszközként akarják felhasználni egy politikai kampányban, ami nincs jól, ha valóban az egység és nem a megosztottság a cél az unióban - mondta Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség államtitkára az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén.300 milliós tartalékalapot hoz létre a kormány a hajléktalanellátás támogatására
A hajléktalan-ellátást segítő tartalékalap létrehozásáról döntött a kormány 300 millió forintos kerettel - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.Tuzson Bence: Valódi közszolgálatot építünk, a hivatalainknak segítenie és nem gáncsolnia kell az embereket (PS-interjú)
Személyes feladatomnak tekintem, hogy a rossz és fölöslegesen hosszadalmas eljárásokat kiiktassuk. Szolgáltató államot építünk, amelynek egyetlen feladata, hogy az embereket szolgálja, de a közösség érdekében létrejött szabályokat következetesen betartassa - mondta a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára arra a felvetésünkre, hogy az emberek ma még sokszor útonállóként, kerékkötőként tekintenek a hivatalnokokra, akik újabb és újabb kötelezettségekkel egrecíroztatják a törekvő polgárokat, vállalkozókat. Tuzson Bence elismerte, hogy a központi közigazgatásban, főként a minisztériumokban 2008 óta valóban nem volt érzékelhető béremelés, ennek oka, hogy az állam szerény és önmagával szemben szigorú. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a bérezési rendszer teljes felülvizsgálatát javasolja, mert a közigazgatásnak elkötelezett és jól megfizetett munkatársakra van szüksége. Az államtitkár ugyanakkor nem tartja ördögtől való gondolatnak az állami szféra karcsúsítását, ám erről még semmiféle döntés nem született. Tuzson Bencének feltettük a PestiSrácok.hu olvasói és a Karc FM Paláver című műsorának hallgatói által megfogalmazott kérdéseket is arról, hogy növekedésgátlót kéne beadni a bürokráciának, meg kéne állítani az elkötelezett emberek elvándorlását az államigazgatásból, továbbá: miért fordulhat elő, hogy posztkommunista hangulatkeltők uralnak még sok hivatalt. Végezetül rákérdeztünk: mit gondol Lázár János és Kovács Zoltán közigazgatási exállamtitkár munkájáról?A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerül a Közszolgálati Egyetem irányítása
A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem irányítása egy az Országgyűlésnek benyújtott javaslat alapján.A hazai és az uniós költségvetés tervezetéről beszélt a kormányinfón a csúcsminiszter
A Varga Mihály pénzügyminiszter által benyújtott költségvetéstervezet és az uniós ügyekben megtartott első kormányülés volt a hagyományos kormányinfó fő témája. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a büdzsétervezetet a biztonságos növekedés költségvetésének nevezte, melyben kiemelten támogatott célként jelenik meg a családok támogatása, a teljes foglalkoztatottság elérése, valamint ország biztonságának szavatolása. A kormányülésről a miniszter azt mondta, alapvetően az uniós költségvetés volt a téma. Megerősítették, hogy Magyarország csak olyan költségvetést tud elfogadni, amelyik nem bünteti azokat a tagállamokat, akik az elmúlt években eredményeket mutattak fel. Portálunk Szanyi Tibor újabb magyar nemzeti érdekekkel szembemenő uniós felszólalásról, valamint a Google Soros szervezeteknek és hazai balliberális médiumoknak nyújtott támogatás lehetséges veszélyeiről kérdezett."Ez a kormány mert hinni" - Büszkén búcsúzott a Miniszterelnökségtől Csepreghy Nándor
Büszkén búcsúzott a Miniszterelnökségtől és a miniszterhelyettesi posztjától Csepreghy Nándor, Lázár János jobbkeze, aki Facebook-oldalán jelentette be, befejezték a Miniszterelnökség átadás- átvételét az új minisztériumok számára. Csepreghy azt írja, büszke a közigazgatás átalakítására, a vidékfejlesztési politikájukra, a nemzetpolitikai eredményekre, a magyar cégek helyzetbe hozására, a Modern Városok Program beindítására. "Büszke vagyok arra, hogy ez a kormány mert hinni benne, hogy kis országként is lehetünk függetlenebbek akkor, ha bátor döntéseket merünk hozni sokak által vitatott területeken. Ilyen döntés volt, amikor elköteleztük magunkat az atomenergia megtartása mellett, hitet tettünk és lehetőséget is biztosítottunk a zöld energia fejlődésének" - írja Csepreghy Nándor. Búcsúüzenetét alább közöljük.Ajánljuk még
















