minneapolis
Szívbetegségben és koronavírusban is szenvedett George Floyd
Áprilisban koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták George Floydot, aki halálakor még mindig pozitív, de tünetmentes volt – írja a nyilvánosságra hozott halottkémi jelentés. Ugyanakkor semmi sem utal arra, hogy a vírus bármilyen szerepet játszott volna a férfi halálában.Súlyosítják a vádat a George Floyd halálát okozó rendőr ellen, és társait is letartóztatják
Súlyosítják az afroamerikai George Floyd halálát okozó rendőr elleni vádat, és letartóztatási parancsot adtak ki a három másik intézkedő rendőr ellen is – jelentette be helyi idő szerint szerda délután Keith Ellison minnesotai igazságügyi tárcavezető. Derek Chauvin, a Floyd nyakára térdelő, és ezzel a férfi halálát okozó rendőr ellen első fokú gyilkosság, míg három társa ellen bűnrészesség miatt emelnek vádat – jelentette be Ellison irodája.Gyilkos erőszak Amerikában, mindenki ellen, aki a normalitást védi (GALÉRIA)
Mint ismeretes, május 25-én, Minneapolisban négy rendőr őrizetbe vett egy fekete férfit, aki egy üzletben hamis pénzzel fizetett. A rendőri intézkedés során, amikor a 46 éves férfit az úttest felőli oldalon be akarták ültetni a rendőrautóba, az valahogy a földre került. A felvételeken nem látható pontosan, hogy a rendőrök viszik-e földre a férfit vagy az rosszul lesz és összeesik, esetleg ellenszegül a rendőrségi intézkedésnek és azért kénytelenek a rendőrök erőt alkalmazni. Csak az látható, hogy a férfi a hasán fekszik a rendőrautó mögött és az egyik rendőr térdel rajta, miközben a férfi azt ismételgeti, hogy nem kap levegőt. Már két egymásnak ellentmondó boncolási jelentés is van: a hivatalos szerint a férfi a szívbetegsége következtében halt bele a rendőri intézkedésbe, a másik, a család által felbérelt szakértő szerint viszont megfulladt. A rendőrök már az intézkedés kezdetén mentőt hívtak a férfihoz annak állapota miatt, de az nem világos, mit találtak furcsának. Az intézkedő rendőrök tudatában voltak annak, hogy egyrészt a saját kameráik, másrészt a térfigyelők és a járókelők folyamatosan veszik őket. Amerikában a bűnözők részéről bevett gyakorlat, hogy látványosan, sérülést, bántalmazást színlelve állnak ellen a rendőri intézkedéseknek, illetve gátlástalanok a rendőrök elleni erőszakban; rengeteg rendőr sérül és hal meg szolgálat közben. A kirobbanó tüntetéshullám formális oka tehát ez az eset, miközben az utcai erőszak során a tüntetők-fosztogatók által megölt, agyonvert emberek halála láthatólag nem kelt érzelmeket a "lázadókat" támogató liberális és "művészeti" elitben.Minnesota állam vizsgálatot indít a minneapolisi rendőrség ellen
Minnesota állam kedden vizsgálatot indíttatott a minneapolisi rendőrség ellen a 46 éves afroamerikai George Floyd halála miatt. Floyd május 25-én durva rendőri intézkedés következtében halt meg. A középnyugati állam emberi jogi ügyekkel foglalkozó tárcája indíttatott átfogó vizsgálatot a minneapolisi rendőrség gyakorlatáról.Obama elutasította az erőszakot, majd a megmozdulások folytatása mellett érvelt
Békés cselekvésre szólított fel Barack Obama, az Egyesült Államok volt és első afroamerikai elnöke hétfőn kiadott közleményében. Az egykori elnök, aki az elmúlt hetekben azt ígérte, hogy aktívan részt vesz az elnökválasztási kampányban a demokraták oldalán, a közleményben arra buzdította a tüntetőket: alakítsák "a mi igazolható haragunkat békés, fenntartható és hatékony cselekvéssé". A volt elnök ugyanakkor azt is mondta, indokoltak a tüntetések.Egy rendőr agyonlőtt egy rátámadó "békés tüntetőt" Louisvilleben
Egyre súlyosabb, lassan polgárháború közeli állapotok uralkodnak az Egyesült Államokban. Több város lángokban állt, Trump elnököt pedig bunkerbe menekítették. A szélsőbaloldali agitátorok által feltüzelt tüntetők több súlyos atrocitást követtek el az ország számos pontján. A kentucky-i Louisville-ben például összecsaptak a Nemzeti Gárdával és a rendőrséggel is, a beszámolók szerint a tüntetők rá is lőttek a rendfenntartó erőkre. A kialakuló tűzpárbaj során a rendőrök és a helyi Nemzeti Gárda alakulatai agyonlőttek egy tüntetőt.Donald Trump a radikális baloldalt is okolja az erőszak eldurvulásáért
A "radikális baloldalt" is okolta az országossá váló tüntetésekért és az erőszak elharapódzásáért Donald Trump amerikai elnök, amikor a SpaceX űrhajó ismételt felbocsátási kísérletére Floridába indulva újságíróknak nyilatkozott Washingtonban szombaton.Egyre durvábbak a zavargások Amerika-szerte, lángokban áll számos nagyváros (képek!)
Nem csillapodnak a zavargások Amerika-szerte. A tüntetések Minneapolisban kezdődtek, ahol egy fekete férfi meghalt, miután egy brutális rendőr igazoltatás közben a nyakára térdelt és megfojtotta. Az emiatt indult tüntetések gyújtogatásba és fosztogatásba torkolltak. Azóta már több városban is megjelentek a tüntetők, akik főleg a hatóság emberei ellen tiltakoznak. Detroitban már egy halálos áldozata is van a zavargásoknak. A tüntetések hatására más amerikai városokban is megmozdulások kezdődtek. A rendőrség könnygázgránátokkal és vízágyúkkal próbál gátat vetni az erőszaknak, csütörtök hajnaltól pedig kivezényelték a Nemzeti Gárda tagjait is.Ajánljuk még

















