mnb
Elhúzódó harcra kell felkészülni több fronton az MNB alelnöke szerint
A tavaly decemberinél gyorsabb ütemben folytatódik a monetáris szigorítás, nemcsak az alapkamat, hanem az egyhetes betéti eszköz kamatának emelésével is; a következő hónapokban a januári lépés lesz a kiindulási pont – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a kamatdöntést követő online háttérbeszélgetésen, kedden.Ismét megemelte a jegybanki alapkamatot az MNB
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 2,90 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és ugyanekkora mértékben emelte a kamatfolyosó két szélét is keddi, kamatmeghatározó ülésén. Az egynapos betét kamata így 2,90 százalék, az egynapos és az egyhetes fedezett hitel kamata pedig 4,90 százalék lett.Sohasem volt még ekkora értékű aranytartaléka Magyarországnak
A monetáris arany értéke március óta áll 4 milliárd euró felett, amikor az MNB a hosszú távú nemzet- és gazdaságstratégiai céljait szem előtt tartva 31,5 tonnáról 94,5 tonnára emelte Magyarország aranytartalékát, amelynek szeptembertől ismét folyamatosan nőtt az értéke, decemberi szintje rekordot jelent. Decemberben ismét nőtt a Magyar Nemzeti Bank devizatartaléka: a 38,3 milliárd euróból 4,9 milliárdot tesz ki a monetáris arany – hívta fel rá a figyelmet a Világgazdaság.Óriási blama Hadházy és Donáth feljelentése – A magyar kormány helyett magukat járatják le tudatlanságukkal
Hazugság, ráadásul a tudatlanság iskolapéldája lehetne Hadházy Ákos és Donáth Anna legújabb figyelemfelkeltő akciója, hogy feljelentik a kormányt az Európai Uniónál. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy olyan tevékenység miatt hőzöngenek, amelyhez az uniónak semmi köze. Képviselőként is tudniuk kellene, hogy mindaz, amit kifogásolnak, gazdaságilag nonszensz. Nézzük, miről is van szó.Blokkolhatja a jegybank az illegális pénzügyi szolgáltatók honlapjait
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a befektetők érdekeinek védelmében idén január közepétől ideiglenesen elrendelheti a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatók honlapjainak elérhetetlenné tételét. Az MNB hétfői közleménye szerint január 15-től lépett életbe a törvénymódosítás, amely alapján a jegybank, piacfelügyeleti eljárása alatt vagy azt követően ideiglenesen hozzáférhetetlenné teheti a jogosulatlan pénzügyi tevékenységeket népszerűsítő internetes honlapokat.Történelmi csúcson a hazai lakáshitel-állomány
Több mint 1080 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződést kötöttek az év első tíz hónapjában a háztartások, ami kiugró, 40,1 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest - írta a Világgazdaság hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján. Ez azt jelenti, hogy 2021 első tíz hónapjában meghaladta a 108 milliárd forintot az új lakáshitel-szerződések átlagos havi összege, amihez a devizahiteles korszak csúcspontja óta még csak hasonlóra sem akadt példa.MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil
A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik – ismertette a jegybank pénteken közzétett, decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője online sajtótájékoztatón.MNB: a Planet Budapest Expó és Világtalálkozó részeként rendezik meg a Zöld Pénzügyi Konferenciát
Az MNBa Planet Budapest Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó részeként rendezi meg immár hagyományos nemzetközi zöld pénzügyi konferenciáját 2021. december 1-jén. A rendezvény előadásai és panelbeszélgetései fókuszában a COP26 klímacsúcs pénzügyi rendszerre való következményei és a klímaváltozáson túli további környezeti anomáliák állnak majd.Sor kerül majd a Zöld Pénzügyi Díjak átadására is az idén díjazott pénzügyi intézmények, valamint a témával kapcsolatos tudományos kiválóságok részére – írja az MNB sajtóközleménye.Megújította együttműködését az MNB és a Kincstár
Megújította és kibővítette együttműködési megállapodását a Kincstár és az MNB. A közös munka keretében kiemelt szerepet kap egyebek mellett a rendszeres kölcsönös adatszolgáltatás, illetve a tájékoztatás a lakáscélú támogatásokkal és az állami viszontgaranciákkal kapcsolatos tapasztalatokról – fogalmaz a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Államkincstár közös sajtóközleménye.Ajánljuk még